Egy kis hetvenkedés

Kép forrása: Hvitamin.hu 

Mióta az eszemet tudom, valami hihetetlen erő vonz a természeti jelenségek felé, de leginkább az igazi felhőszakadás, ami megigéz.

"A természet hatalmas, az ember parányi." (Szent-Györgyi Albert)

Hogy honnan ez a vonzalom az égiháborúk iránt, az 1997. július elején tudatosodott bennem. Örököltem - úgy gondolom -, az akkor hatvankodóból hetvenkedővé serdült papámtól, aki azóta már bőven nyolcvankodott is. Idén lenne kilencven éves, de öt éve a túloldalról szemléli már ezeket a földi jelenségeket is.

„A halál az Egésznek felőlünk látszó oldala. A másik oldalt így hívják: Feltámadás.” (Romano Guardini)

Még nem voltam egy méteres sem, amikor láttam a hatalmas embert, amint az Ugocsa utcai ablakból vezényli végig a viharokat és engem nyugtatgat, hogy csak a repülőgép érte utol a hangját, azért ez a durranás a villámlás után.

Saját földi paradicsomában „Rio de Rákoskerten” is mindig hősiesen kiállt, hogy ezt megtegye. Aztán egyszer hazaszólították bokros teendői Budára és akkor becsapott mennykő és leszaggatta a Marci unokájának ültetett diófájáról a láncon lógó fából faragott játékrepülőt és a lépcső betonjába lyukat ütött. Mert ugye most az egyszer nem volt ott a karmester.

Az ilyen viharok után megtisztulok és nagyon kicsinek érzem magam.

Kép forrása wikipédia

Bár már sok mindent tudok. Például, hogy a villám 4-6 km hosszú, 160 000 km/h sebességű 100 millió Volt feszültség van benne, 30 ezer Cº-os a hőmérséklete, ötszöröse a Nap felszínének, és hogy naponta 86 millió villám csap le kb., és részben ő a felelős az ózon rétegért is. Nem is lecsap, hanem felfelé halad, csak a szemünk tehetetlensége miatt látjuk lecsapódónak. Hogy a keletkezésről igazán halvány gőzük sincsen a tudós uraknak. Csak annyit tudnak, hogy vihar idején a felhő alján pozitív részecskék, a tetején pedig negatívak gyűlnek össze, s ha már sok gyűlt össze belőlük akkor felfele kisülés történik. De hogyan kerülnek a töltött részecskék a felhőre, azt nemigen tudják.

A durranásról pedig, hogy túl azon, hogy a lökhajtású repülőgépek hanghatár-átlépéséhez hasonlítható, de ma már tudjuk, hogy a csikós az ostorát, ha csattogtatja, a hang hasonlóképpen keletkezik. Az ostor vége gyorsabban halad, mint a hang ezek szerint.

Az igazi szépség egy ilyen vihar utáni délutánon a szivárvány. Amit csak repülőről lehet kereknek látni. Fizikáját Sir Isaak Newton írta le először.

Ezt a fotót Tóth Titusz, gyengénlátó barátunk készítette és bocsátotta rendelkezésemre

Amikor a napfény egy esőcseppet ér, közepén keresztül halad, de a szabadesésben gömb formájú csepp alján és tetején eltérül és eltérültével megtörik, hogy vörös, narancs, sárga, zöld, kék, indigó és ibolya színekre bomoljon. Ha a fény a cseppbe belépésekor és kilépésekor is megtörik, akkor mellék szivárvány is létrejöhet, melynek fordítottak a színei. Ez a látvány lett akkor az én hetvenkedő papám ajándéka 1997. július 14-én.

u.i.: A villámhárító működési elvét Benjamin Franklin találta fel 1749-ben Amerikában

Minden élőlény ugyanannak az univerzumnak a része

Vidd hírét az Igazaknak
Marlo Morgan
Egy amerikai orvosnő merész, páratlan kalandba keveredik, amikor elfogadja egy ismeretlen ausztrál bennszülött törzs, az Igazak népe hívását, és velük megy négy hónapos vándorútjukra, keresztülszelve a távoli kontinens kietlen pusztaságát. A 2200 kilométeres út során nap mint nap bizonyítja kitartását, ezért nomád társai befogadják, és készséges türelemmel beavatják évezredes kultúrájukba - ő pedig megtanulja, milyen ereje van az őszinteségnek, megismeri az életben maradás rejtélyeit, megtapasztalja a test és a lélek összhangját, a tánc és az ének gyógyító hatalmát. Majd pedig teljesíti, amire kérik, és közvetíti az Igazak üzenetét, amely minden emberhez szól: fogadjuk el, hogy minden élőlény ugyanannak az univerzumnak a része, találjunk vissza a természetbe, és vigyázzunk a Földre. Belső világunkban pedig szabaduljunk meg az értelmetlen elvárásoktól, és találjunk értelmes célt az életünknek. Marlo Morgan 1991-es regénye rögtön nemzetközi hírű bestseller lett; az azóta eltelt több mint két évtized lankadatlan érdeklődése pedig a modern klasszikusok sorába emelte

Az élet a finomításról szól 2.

Korábban már elmélkedtem a témáról, és a SZERETET minden hézagba való beilleszthetőségének univerzalitásáig jutottam akkor, amihez a férjem haikujához készült rajz szolgált segítségül.

Az élet a finomításról szól, nem a tökéletességről (Dan Millman)













Most egy kicsit a részeltekbe is belemerülnék:

Mert van, ahol nem jön meg spontán a szeretet érzése, csak apránként tudod - napi egy-egy cseppel - behozni a hatalmas nagy hiányérzetedbe. Van, hogy a hiányérzeted helyét és idejét is nehezen tudod meghatározni, csak húz lefelé valami nagyon nagy nehézkedési erővel a gödör aljára, ha gödör az egyáltalán, és nem maga a "fekete lyuk".

Mi történik, ha hagyom... vajon hova vezet a mélység?  Igen! Talán legbelülre... Mindennek a legelejére... A forráshoz... A létem templomának forráshoz, ami valójában egy kút, mely kiapadhatatlan.
Alámerítem a korsót, mely Isten aranyfonalán függ..., mely elégséges hosszúságú, (Ha rövidebb lenne, nem érne a vízbe, ha meg hosszú, összetörne a korsó a kút aljához verődve.) 



Fotók: Quinta da Regaleira - Portugália - Föld alatti beavató kút

A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle:- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:- Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba:Nem látunk semmit - mondták kisvártatva.A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek:- Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok?A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak:- Saját arcunkat látjuk a kútban!- Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat.A látogatók megértették a remete tanítását.

(Erhart Kaestner: Mire való a csönd?)

S most, ebben a csendben újra megérzem, hogy a világ egy nagy labirintus, melynek közepén ott a kúttemplom, ahol Ő, a Belső Gyermekem vár rám, már mióta... 

„A világ labirintus, és a labirintus nyílása nem más, mint a világ szépsége.Befelé csalogat mindnyájunkat. És el is indulunk mindannyian, életünk kezdetén, a világ szépségének igézetével. Alig teszünk azonban néhány lépést, máris azt vesszük észtre, hogy az szertefoszlott tekintetünk előtt, a labirintus járatai egy-kettőre megsemmisítették emlékét. Nem találjuk többé a labirintus nyílását. Hirtelen úgy érezzük, végzetesen egyedül vagyunk, egyedül menetelünk, elveszítve legközelebbi szeretteink segítségét, de önérzékelésünket is.Azt sem tudjuk, haladunk-e valójában vagy csupán magunk körül forgunk. Legtöbb társunk elcsigázva adja föl a küzdelmet anélkül, hogy helyzetükről a legcsekélyebb ismeretük lenne.Kevesen vannak, akik nem veszítik el a bátorságukat, és folytatják útjukat a labirintus belseje felé. És ott, a labirintus középpontjában, Isten várja, hogy fölfalja őket. Istenben átváltozva, Istentől „megemésztve” nyernek ezek kibocsátást, és lesznek ezek után őrállók a labirintus bejáratánál.A nyílás elé állnak, hogy szelíden befelé tessékeljék az arra igyekvőket.” 

(Simone Weil)

A megtalált Belső Gyermek az, aki kivezet ebből a sötétségből, az ő kezében a fénycsíra-lámpa. 

A Belső Gyermek az aki, bevilágítja a labirintus kanyarulatait, öbleit a visszafelé úton:

Forrás: Szász Ilma - PEM oldala

A finomítás pedig tovább folytatódik, ha majd kiértünk a labirintusból.

Alvás van...

"Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak..." 
(Dsida Jenő: Nagycsütörtök)


Nagycsütörtökön ez a kép nagyon gondolkodóba ejtett...

Nekem is vannak személyes tapasztalataim arról, hogy alszanak el emberek sorsdöntő helyzetekben. 

Jön egy krízispont az életükben, vagy döntéshelyzetbe kerülnek és puff, máris elalszanak, mint a Kontroll c. film egyik narkolepsziás szereplője, arccal a ketchupos sült krumpliba.

Noha a keleti mondás azt mondja, hogy "Hagyjuk aludni az alvókat, felébrednek majd maguk", Anthony de Mello atya tudatára ébresztése már is felébreszt, engem legalább is. Mert hát én vagyok saját életem igazgatója, ha minden igaz...

A lelkiség, spiritualitás azt jelenti: tudatára ébredés. A legtöbb ember, noha nem tud róla, szunnyad. Szunnyad születésekor, szenderegve él, szunnyadva házasodik, álmában nevel gyermekeket, szunnyadva hal meg, anélkül, hogy valaha is felébredne. Sohasem érti meg a szeretetteljes és gyönyörű voltát annak a dolognak, amit emberi létnek nevezünk. Tudod, a misztikusok - katolikusok, keresztények, nem keresztények, lényegtelen mi a teológiájuk, nem számít, mi a vallásuk - mindahányan egyöntetűek egy dologban: abban, hogy minden jól van, minden jól van. Noha minden felfordult, minden jól van. Furcsa paradox, bizonyosan. De, tragikus módon, az emberek többsége sohasem látja meg, hogy minden jól van, mert mindnyájan szunnyadnak. Rémálmot látnak. 

A múlt évben a spanyol televízióban hallottam egy történetet arról az úrról, aki bekopog a fia ajtaján.

"Jaime - szól oda neki -, ébredj fel!"

Jaime azt feleli: "Nem akarok felkelni, Papa."

Az apa elkiáltja magát: "Kelj fel, iskolába kell menned!"

Jaime azt feleli: "Nem akarok iskolába menni."

"Miért nem?" - kérdi az apa.

"Három okból" - válaszolja Jaime.

"Először is, mert unalmas; másodszor, mert a gyerekek ugratnak engem; harmadszor pedig, mert utálom az iskolát."

Mire az apa: "Nos, mondok neked három okot, miért muszáj iskolába menned.Először is, mert ez a kötelességed; másodszor, mivel negyvenöt éves vagy; és harmadszor, mivel te vagy az iskolaigazgató."

Ébredj fel! Ébredj fel! Felnőtt vagy. Túl nagy vagy ahhoz, hogy szenderegj.Ébredj fel! Hagyd már a bíbelődést a játékaiddal!

A legtöbb ember elmondja neked, hogy ki akar kerülni az óvodából, de ne higgy nekik! Ne higgy nekik! Csupán annyit akarnak tőled, hogy javítsd meg a tönkrement játékaikat.

"Add vissza a feleségemet! Add vissza az állásomat! Add vissza a pénzemet! Add vissza a tekintélyemet, a sikeremet!"

Ezt akarják; visszakapni a játékaikat. Mindössze ennyi. Ezt a legjobb pszichológus is megmondja majd neked, mármint azt, hogy az emberek nem igazán akarnak kigyógyulni. Enyhülést akarnak; a kúra fájdalmas. 

Tudod, felébredni kellemetlen. Kellemes és kényelmes dolog ágyban lenni. Bosszantó, ha felébresztenek. Ez az oka annak, hogy a bölcs guru nem próbálkozik azzal, hogy felébressze az embereket. Remélem, itt bölcs leszek, s nem kísérellek meg felébreszteni titeket, ha nagyon alusztok. Ez valóban nem feladatom, noha időnként azt mondom nektek:

"Ébredjetek fel!" Rám az tartozik, hogy tegyem a dolgomat, hogy lejtsem a táncomat. Ha hasznotok van belőle, jó; ha nem, nagy baj. Amint az arabok mondják: "Az eső lényege ugyanaz, de a mocsarakban a töviseket növeszti, a kertekben pedig a virágokat."

S ha már "eső", itt egy másik alvástípus, ami a tudatos alvásról, a jósálmokról szólhat, Herrmann Hesse Üveggyöngyjátékának Esőcsináló fejezetéből egy gondolat:


A katasztrófa és az abból való mentés idején az álmokban rejlő üzenetek megfejtése igen fontos lehet:

„Hitt az alvás, főleg a fiatalkori álom jó szellemében, azután meg, ha emlékezete nem csal, tulajdonképpen már abban a pillanatban, amikor az égi jelek megkezdődtek, nem annyira egy mindnyájukat fenyegető életveszélyre gondolt, inkább egy előjelre, a jövőben jelentkező szerencsétlenségre, mégpedig olyan bajra, amely senkit sem érint közelebbről, mint őt magát az esőcsinálót.”

Tudatos álmodás:

Tudta-e, hogy az izzószálas villanykörte feltalálója, Thomas Alva Edison félt a sötétben? 
Ő volt az, aki éppen 137 éve szabadalmaztatta az elektromos izzólámpát. A világítótestet egy szénszál képezte, amely légmentes üvegburában izzott.

A Menlo Park varázslójaként emlegetett Thomas Alva Edison számos találmány kiötlője volt. Kora legszorgalmasabb feltalálójának tartották, mivel 1093 szabadalom kapcsolódik a nevéhez. Nem mindegyik találmánya teljesen új, néhányat munkatársai ötleteiből fejlesztett tovább. Volt olyan négyéves időszaka, amikor 300 találmányt jelentett be, vagyis ötnaponta egyet.

Egy legenda szerint rájött, hogy ihletet a találmányaihoz álom és ébrenlét határán kap. Így kidolgozott egy módszert: két acélgolyóval a két kezében leült egy székre, a két keze alá két vaslábost helyezett, majd elaludt. Amint elaludt, kiesett a kezéből a két golyó, bele a vödörbe, amely éktelen zajt keltett. Erre Edison felébredt és leírta azt, ami eszébe jutott. Így keletkezhetett talán az izzószálas égő terve is…

Kis humorral mondhatjuk: a neve is sugallja magyarul, hogy „alva” találta ki a találmányait, miközben félt a sötétben.

A sors fintora, hogy 130 évvel később, 2009-től energiahatékonysági és öko szempontok miatt elkezdték kivonni a forgalomból a hagyományos „villanykörtéket”, „égőket”, hivatalos nevükön izzólámpákat. Mára már csak elvétve találunk egy-két 25 Wattos izzót a boltok polcain.

Helyébe energiatakarékos izzók, fémhalogén izzók, fénycsövek, kevertfényű izzók, LED fénycsövek, LED izzók kerültek.

Utóbbiak már a LED falba építve teljesen elvarázsolnak bennünket a tehetségkutatók háttér installációiként.

Így elalvás előtt legyen egy kis felsorolás az álomtípusokról, hogy választhassunk:

• Inger álmok (külső és belső)
• Betegséget jelző álmok
• Hétköznapi asszociatív zárszámadások
• Vágyálmok
• Kompenzációs álmok
• Figyelmeztető álmok
• Jósálmok – telepatikus álmok
• Iskola, vizsga, lépcsőálmok
• Repülő és zuhanó álmok
• Visszatérő álmok
• Nagyálmok

Szép álmokat és egy holnapi tudatára ébredést netán a neten!? 😉

Érintettként egy könyvbemutatón

Már másodszor utaztunk Paksra, a Csengery Dénes Művelődési Központba férjemmel az Info-Szponzor - Legyen könyved! Hármas könyvbemutatójára  április 8-án, amelyben érintettek voltunk.

A három könyv: a Verselő Antológia 2016, a Te és Én valamint a Kézen-fogva 2016 antológia. 

Két éve a pályázatfigyelőn vettem észre egy - éppen a kettőnk számára szabott - irodalmi felhívást, amelyre aztán be is neveztem magunkat. Így történt, hogy a Kézen-fogva kötetbe beválogatták a páros haikuinkat tavalyelőtt - Tizenhét szótag feketén fehéren címmel. 

Nagyon fellelkesített bennünket az első megjelenés és 2016-ban a Te és én kötetbe már külön-külön jelentünk meg, a kötet elején illetve a vége-felé, a betűrend miatt. Az illusztráló kalligráfiákat pedig magam készítettem virtuális ecsetvonásokkal mindkét antológiába.
  

Az idei programban is a jelenlévő szerzők valamelyik kötetben megjelent műveiből hallgathattak meg néhányat a szerzőtársak, a helyi irodalomkedvelők, színjátszók előadásában.

A haiku-kalligráfiáról, mint saját fejlesztésű műfajról: 

2011 szeptemberében, egy reggel arra ébredtem, hogy a gondolataimat haikukba szintetizálom ezentúl. Tizenhét szótag, 5-7-5 szótagos sorokban.

Majd kísérletképen, néhány virtuális-ecsetvonással szimbólumokat festettem a haikuimhoz. 

Így születtek a haiku-kalligráfiák. Harminc kegyelem címmel, a harminc hetes Szent Ignác-i lelki gyakorlatomat a magam módján így jártam végig. Ezután következett a Keresztút és az Örömút. Később a Jézus és az enneagram témáját dolgoztam fel hasonlóan. Kis keleti kitekintésként pedig a Ji-king 64 jósjelét  Herrman Hesse Napkeleti utazás című könyve analógiájára rajzoltam-írtam át haiku-kalligráfikká.  A-Z élet dolgai címmel, kiállításom is volt az OORI Galériában. 

Később férjem (Vass István-Pál) verseit és haikuit is illusztráltam. Tizenhét szótag feketén fehéren című közös kiállításunk anyaga teljes egészében belekerült a Kézen-fogva 2015-ös antológiába.

Ez a műfaj lesz a „mi közös nyugdíjas projektünk” is, úgy tűnik. (Antalffy Yvette-Hildegard)

A papír már kamaszkoromban is viszketett a tollam alatt, de erre az ingerre igazán csak 50 éves korom táján figyeltem fel, amikor valamiféle önkifejezési vágy kezdett belülről feszíteni. 

Egyéniségemhez mindig is a kétsoros-négysoros versek álltak a legközelebb, amelyek egyszerűségükkel, szikárságukkal fegyelemre késztetik az embert. A haikut a feleségem által ismertem meg, aki maga is ebben a versformában ír.  Ő készítette a fekete-fehér kalligráfiákat, amelyek a jelen pályázatra beküldött munkáimat kísérik. (Vass István-Pál)

 A videón éppen Vass István-Pál haikuit olvassa fel Komáromi János - Koma: