Hová lesznek a hangok egy koncert után?!

„Vajon nem a zene a világ titkos törvénye, nem az igaz harmónia, ahogy a bolygók és a csillagok körtáncukat lejtik? És én maradjak egyedül, ne találjak meg embereket, akiknek belső lénye tisztán szépen összecseng az enyémmel?”  (H. Hesse: Gertrud)

Az ÚjVilág Szimfónia kedves darabom kora serdülő korom óta.

Amikor a hangversenyen vagyok a Zeneakadémián, szoktam elmélkedni azon, hogy hová lesznek a hangok, a zeneszám maga egy koncert után?! Az oké, hogy bennem zeng tovább a csontjaim velőjében, vérlemezkéimben, de ugyanúgy a többiekében is akikkel ott voltam és hazavissszük?! És a zenészekben, akik létrehozták ezt a teret zeneszerszámukkal vagy a hangjukkal egy olyan zeneszerző kottáiból, aki évszázadokkal ezelőtt élt, belekódolva valami üzetetet, amit koncerten, zeneértő dekódolhat? De a lekerekített sarkú koncertteremben továbbhömölyög és hozzáadódik majd a következő előadáshoz?! A Zeneakadémia tere megőrzi-e örökre a benne elhangzott temérdek előadás hangjait? A zene is anyagtalan, információ-energia?! Bár a levegő kell hozzá közvetőként!  Nem érzi jól magát a zene sem mindenűtt? A Vígadóban pl. láttam, hogy mennyire nem jól érzi magát... Beszorul a sarkokban és fel-alá pattog... Volt, hogy wc-deszka-formájú terelő paravánokkal próbálkoztak elirányítani a nézők felé... De a Bazilikában, pont a hangosítással, rontották el az akusztikát... Élvezhetetetlenek a koncertek és az élőbeszéd azóta...

Ma fél 11-ig aludtam éjféltől. Nekem is elnyúlt az idő... Tegnap este lefotóztam a Vénuszt... És természetesen a csillagos éggel álmodtam, azt hogy a csillagközi tér, de a bolygók anyagában levő üres terek átjárják az én testem anyagának üres tereit. Hol a Szaturnusz, hol a Mars, hol a Jupiter stb terével telitődik az én üres terem, mint  a szivacsban, vagy a sajtban a buborékok ürességében.

És tegnap tetten értem a Fény hullámtermészetét is, a függönyünkön.

"A zene eredete nagyon messzire nyúlik vissza. A mértékből keletkezik, és a nagy Egyben gyökerezik. A nagy Egy nemzi a két pólust. A két pólus nemzi a sötétséget és a fény erejét. Ha béke van a világban, ha minden nyugalomban van, s változásaiban a felsőbb parancsokat követi, akkor a zene tökéletes. Ha a vágyak és szenvedélyek nem járnak hamis úton, a zene tovább tökéletesül. A tökéletes zenének megvan az oka. Az egyensúlyból jön Iétre. Az egyensúly a törvényből, a törvény az egyetemes értelemből keletkezik. Ezért zenéről csakis olyan emberrel lehet beszélni, aki felismerte az egyetemes értelmet. A zene ég és föld harmóniáján alapul, a fény és homály egybehangzásán. Természetesen a hanyatló államok és a pusztulásra érett emberek sem nélkülözhetik a zenét, de az ő zenéjük nem derűs. Ezért: minél harsányabb a zene, annál komorabbak lesznek az emberek, annál nagyobb veszélyben forog az ország, annál mélyebbre süllyed a fejedelem. Ily módon a zene lényege is veszendőbe megy. Minden szent fejedelem a muzsikában a derűt becsülte a legtöbbre. ... Csu államának bukását az okozta, hogy a varázsmuzsikát kitalálták. Igaz minden ilyen zene igen zengzetes, de valójában távol áll a zene lényegétől. S mivel az igazi zene lényegétől eltávolodott, ezért ez az ilyen zene nem is derűs. Ha a zene nem derűs, a nép zúgolódik, s kárt szenved' az élet. Mindez abból ered, hogy félreismerik a zene lényegét, és csak zengzetes hatásokra törekednek. Ezért egy jó, rendet tartó korban a zene nyugodt és derűs, a kormányzás pedig egyenletes. Egy nyugtalan korban a zene izgatott és dühös, és a kormányzás a feje tetejére áll. Egy hanyatló állam zenéje érzelgős és szomorú, s kormányzata veszélyben van."  (H. Hesse. Üveggyöngyjáték )

ÚTON AZ EGY FELÉ

Körülbelül húsz éve, hogy egy komoly betegségem mélypontján, a gödör legalján ülve egy hatalmas villámlásban egy bonyolult útelágazás fénylett fel előttem. 

Ez a villanás egy állóképként beleégett a retinámba és térképpé lett azóta a bennem kifejődött szellemi-lelki GPS részeként. Azt gondoltam akkor, hogy földi életemben e térkép minden egyes fényútját be kell járjam, fel kell fedezzem. Azóta jónéhány utat be is jártam. Ezekről az utakról szól az ÚTON AZ EGY FELÉ című sorozatom.

Az első ilyen utamat álmomban jártam be.

AZ IGAZ ÚT 

Egy hajnalban már épp a rigók kezdtek bele a dalolásba, míg én álom és valóság határán lebegtem, amikor a Nap első sugarával megérkező fuvallattal egy éteri hang a fülembe súgta a nevemet.
Fel is ijedtem ettől, mert úgy rémlett, hogy egyedül vagyok otthon. Ez a hang pedig valósnak tűnt. Majd heves szívdobogás közepette visszazuhantam az előző állapotba. De akkor meg egy szelíd mosolyú emberalak jelent meg előttem. Narancssárga lepelben lebegett ugyanazon térben, ahonnan az imént felriadtam.
Mélyen a szemembe nézett és én álltam ezt a tekintetet.
Ki Ő? Miért van itt az én álmomban? Miért most? Mi a célja ezzel a találkozással?
Miért éppen velem van itt?
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok forogtak a fejemben. S akkor hasított belém az a gondolat, hogy a minap egy feladatot kaptam, készítsek interjút egy olyan emberrel, aki engem leginkább érdekel.
És tessék, itt van. Nem kellett repülőre ülni, órákat utazni és taxi számlát kérni.
A riport kész volt egy pillanat alatt. A leírása már több időt igényel annak, amit oly nehéz megfogalmazni, az érzéseket, amik elöntöttek e hajnali borzongás kapcsán.
Ő ott lebegett mindvégig, míg nekem kérdéseim, kételyeim voltak, és nem látta, hogy értem a lényeget.
Nem beszélt, de valami sugárzott belőle, hömpölygött felém és elárasztott. És akkor döbbentem rá, hogy ki Ő.
Sziddhártha Gautama nemes királyfi, Buddha.
A Krisztus előtti 6. század közepén élt földi alakjában és azóta hányszor és hányféle formában testesült meg mindannyiunk okulására!

Amikor a kortársaira gondoltam már éreztem is, hogy mit üzent ezen a különleges hullámhosszon.
Lélektársaim azóta is Kínából Konfuciusz és Laoce, Perzsiából Zarathusztra, Görögországból Püthagorasz és Herakleitosz.

A következő kérdésem már az emberek tanításának módszereire vonatkozott volna.
Nem arra törekszem, hogy az emberi kíváncsiságot kielégítsem, hanem hogy a választ megtaláljam a világ eredetére. Kizárólag az ember léthelyzete foglalkoztat, az emberi szenvedés és reményvesztettség érdekel, és az onnan kivezető utat szeretném megmutatni. Ezen keresésemben segített engem a majá, a karma, a nirvána tanítása.

Az értelem, mi az értelem szerepe?
Az értelem csupán eszköz, s az a feladata, hogy megmutassa az utat a közvetlen misztikus élmény eléréshez, melyben most éppen neked is részed van ezen téridőben. Ezt nevezem én buddhaságnak vagy a ti nyelveteken ébredésnek. Itt már nincs megkülönböztetés és ellentét itt jutunk az aszinja=az elgondolhatatlan világhoz, ahol a valóság egységes és differenciálatlan „ilyenségként” jelenik meg. Ezt akkor tapasztaltam, amikor az aszkéták fogadtak maguk közé és hét évi keresés és kételkedés utána bódhi-fa alatt ülve ráleltem a megvilágosodáshoz vezető útra. Azóta viselem a Buddha nevet.

A megvilágosodáshoz vezető út? Honnan, hol és hová? 
Ahogy megérintett a buddhaság, az a késztetésem támadt, hogy amit tudok, átadjam annak, aki ezt az utat választja. Négy nagy felismerésem támadt:
Felismertem a betegséget, feltártam a betegség okát, tudtam, hogy a betegség gyógyítható és elkészítettem a gyógyszert.

Felismerések?
Első felismerés: 
Az emberi léthelyzet általános léthelyzete a szenvedés (dukhá). Az emberi szenvedés onnan ered, hogy nem tudunk szembenézni az élet alapvető tényével, mely szerint körülöttünk minden mulandó és átmeneti. (Minden keletkezik és eltűnik). Ez a természet alapvető tulajdonsága. A szenvedés azért keletkezik, mert ellenállunk az élet folyásának, megpróbálunk állandó dolgokba kapaszkodni (tárgyakba, eseményekbe, személyekbe). Az ÉN, az EGO illúzió csupán, az EGÉSZ egy megjelenési formája, az értelem alkotta fogalom, nincs valóságtartalma. Ha ragaszkodunk e fogalomhoz, akkor az éppen olyan reményvesztettséghez vezet, mintha bármilyen más merev dogmához ragaszkodunk.
Második felismerés: 
A szenvedés oka a létszomj (trisná). A baj, hogy meg akarjuk ragadni az életet. Ez helytelen hozzáállás, aminek alapja a nem-tudás (avidja). Amíg kitartunk e hozzáállás mellett a szenvedés és a reményvesztettség jut osztályrészül. Ha olyan dolgokba kapaszkodunk, amelyeket szilárdnak és tartósnak látunk, de amelyek igazán átmenetiek és szüntelen változók, akkor ördögi körbe (szanszárá-ba) kerülünk. Mert minden cselekvés másik cselekvést eredményez, és minden egyes kérdésre adott válasz további kérdéseket vet fel. Ez a létforgatag, a születés és halál körforgása, amelyet a karma, az ok és okozat véget nem érő lánca irányít.
Harmadik felismerés: 
Véget lehet vetni a szenvedésnek és reményvesztettségnek. Lehetőségünk van kitörni a szanszára ördögi köréből, megszabadíthatjuk magunkat a karmátol és elérhetjük a nirvánát, a teljes felszabadulás állapotát. Megszabadulhatunk az elkülönült ÉN fogalmától, és az élet egysége válik állandó tapasztalásunkká. A nirvána elérése a felszabadulás avagy a buddhaság állapota.
Negydik felismerés: A recept a szenvedés végetvetéséhez. Ez az önfejlesztés Nemes Nyolcas (vagy Nyolcrétegű) Ösvénye, amely a buddhaság állapotához, s végül a nirvánához vezet.

A NYOLCRÉTEGŰ ÖSVÉNY
Helyes megértés
Helyes elhatározás
Helyes beszéd
Helyes cselekvés
Helyes életmód
Helyes törekvés
Helyes koncentráció
Helyes meditáció

Ez a nyolcrétegű ösvény megmutatja a buddhista életmód szabályait, vagyis a KÖZÉPUTAT, amely az érzéki örömök és az aszkézis önsanyargatása közötti középút.

Ennyi lenne az egész?
Nem állítom, hogy ez nem ellentmondás mentes, amit itt átadtam. Én csupán eszköznek tartom a megvilágosodás eléréséhez. Minden, amit a világról kimondunk a dolgok mulandóságát hangsúlyozza. Nincs szükségünk tekintélyre, ahhoz hogy megmutathassuk az utat a buddhasághoz.
Csak az emberen múlik, mennyi erőfeszítést tesz, hogy eljusson a célig.
„A széthullás benne lakozik minden összetett dologban. Folytassuk buzgalommal.” Ez volt földi életem utolsó kimondott gondolata. Én idáig értem és válhattam buddhává.

És a továbbadás, a tanítás?
Sokan sokféleképpen értették a tanítást. Vitatkoztak fölötte bizonyos Nagy Tanácsok, az egyiken, melyet Krisztus után az 1. században rendeztek. Az eddigi szájhagyományt felváltotta az írásbeliség. Páli nyelven írták le szútrákban a tanítást. Majd kétszáz évvel később szanszkrítul is megjelent.
Sokan próbálták értelmezni. A Kr. E. 1. században Asvaghósa egy szanszkrít nyelven alkotó indiai költő vetette először papírra gondolatait a buddhista „ilyenséggel” kapcsolatban.
A Bhagavad-gíta a tanítás első értekezése.
Említhetem Nágárdzsunárt aki 2-3. században briliáns érvelésekben törte össze korának metafizikai kijelentéseit, hogy a valóságot végső soron nem ragadhatjuk meg fogalmakkal és gondolatokkal. A valóság ennélfogva „űr” vagy „üresség” (súnyata, súnjatá). Ez megfelel az „ilyenség” fogalmának.
Ha felismerjük a fogalmi gondolkodás értelmetlenségét, akkor a valóságot tiszta „ilyenség”-ként tapasztaljuk. Ez azt jelenti, hogy az ember valóságról alkotott fogalmai végsősoron nem fedhetik a valóságot. A valóság, vagy „üresség” nem azonos a tökéletes semmi állapotával, hanem minden látható élet igazi forrása és minden forma vagy alak lényege.

És a vallás?
Ez a buddhaság másik aspektusa. Ebben a hitnek, a szeretetnek, a részvétnek vagy az együttérzésnek a megjelenése fejeződik ki. Az igazi megvilágosodott bölcsesség (bódhi) két pillérű, egyik a transzcendens bölcsesség, vagy intuitív intelligencia (pradzsnya), a másik a szeretet és együttérzés (maitri).

És van-e magasabb szint?
Van. A bódhiszattva az az ember, aki magas fokra jutott a Buddhává válás útján és nem csak a maga számára keresi a megvilágosodást, hanem elkötelezte magát, hogy mielőtt elérné a nirvánát, másoknak is segít eljutni a buddhaság állapotába.

Úgy tűnt, hogy minden kérdésre választ kaptam. Mert ebben a pillanatban már nem éreztem Buddha tekintetét. És a hajnal második pillanatában felébredtem. Teljesen a hatása alatt az előző téridőnek. Felültem az ágyamban.
Bizsergetően jó érzések indultak útjára bennem Sziddhártha Gautama nemes királyfi álombeli látogatása után.

Talán az út, amin most járok az IGAZ ÚT ?! (2000 körül)

KERESZTUTAM AZ ÉLETFILMBEN

KERESZTUTAM AZ ÉLETFILMBEN STÁCIÓNKÉNT 

vagy itt látható.

KaranténKenyérKarakterek az "ÉletFilmben"

Ma felszeleteltem a karaténban készült első olyan gyökérkenyeremet, amelynek kovásza is lisztből és vízből készült 8 nap alatt, naponta megetetve 3-3 kanál liszttel/vízzel. S lám a szeletekben rámmosolyogtak az első KaranténKenyérKararakterek.  

A szemüket vettem észre először, ahogy kuncogva nézték, ahogy sorban egymásmellé/alá teszem Őket.

Lett belőlük éppen tizenkét KaranténKenyérKarakter, pont annyi amennyi egy kenyérfilm / életfilm elkészítéséhez kell, ugyanis a szemes gabonából készült kenyér maga az élet szakrális szimbóluma.

„Nálunk a kenyeret adó búzának, általában minden gabonának szeme van. A szemes gabonát élet-nek hívja a magyar. A fa magja nem szem és a búzaszem csak a vetés alkalmával lesz mag (vetőmag), amikor az a hivatása lép előtérbe, hogy egy búzaszálat, egy addig nem élt növényt, egy teljesen különálló egyént teremjen. A magból keletkezett fának is van szeme: az a rügy, melyet egy más fára áttelepítünk (szemzés révén), hogy ott éljen és fejlődjék tovább. Ebből a szemből nem keletkezik önálló új egyén, egy azelőtt nem létezett élő lény (növény), mert a szemet felvevő alany marad meg csak és él tovább, miközben módosul, változik, új irányban gyarapszik a szem felvétele által. A szemben tehát nem a keletkező új életet, mint inkább a meglévő élet továbbfolytatását, fenntartását látjuk, és mivel a szemmel táplálkozunk, hogy a bennünk már meglévő életet fenntartsuk; azt mondhatjuk, hogy a szemmel a fenntartó, a tápláló, a továbbképző életerőt fejezzük ki. Ezzel szemben a mag a teremtésnek az, az eszköze, mely a szaporítás műveletében a termékenyítéssel, az alvó erők fölkeltésével új életet hoz létre. A magyar nyelv tanúságaként tehát a mag a teremtő erőt, a szem pedig a fenntartó erőt fejezi ki, és bizonyára hajdan is azt jelképezte, amikor a szavakat nem betűkkel, hanem jelképekkel írták le. Ha tehát nem mellőzzük nyelvünknek ma is nagyon kifejező és félre nem magyarázható, ide vonatkozó tanúságtételét: könnyen megértjük a szemformák reánk maradt jelentőségét és örökéletét.”

Huszka József: A Magyar Turáni Ornamentika története

A tizenkét KaranténKenyérKarakter: A harcos, A szépség, A hírvívő, Az anya, Az apa, A szolgáló, A társ, A csábító, A szószóló, A mester, A bolond, Az angyal ezesetben is...

Nyugdíj előtt / Vírus után

Elmélkedés / Tervezés / Újratervezés

Korszerűen, "onlájn" beadtam a nyugdíjigénylésemet márciusban, ami szeptembertől lenne majd esedékes. 

Biztos, ami biztos, mert hallottam, hogy várhatóan lelassul az ügyintézés a közigazgatásban.

Merem remélni, hogy az "onlájnosítás" ezen a fronton zökkenő mentes. Aggodalmaimat azért próbálom elhessegeteni, mert az elmúlt tizenöt évben nemkevés "szívatásban" volt részem a betegség / leszázalákolás / visszaminősítés / rokantellátás mellett végzett munka díjazása kapcsán.

Egy biztos, a  szolgálati időszámítás rendszere  is nagy csalódást okozott számomra, amire a leszolgált időmben soha nem hívták fel a figyelmemet, csak amikor már késő volt.
Igaz  én még láttam Bem apót rövidnadrágban, ahogy egykori első főnököm, SiposÚr  mondta.😉
Ő volt az, aki az első munkanapon beleírta a nevem az ő „Nagykönyvébe” és kiszámolta, hogy 2011-ben megyek nyugdíjba, de azt is, ha 3 évenként szülök összesen 12 gyerekeket, akkor akár gyesről kezdhetem meg a megérdemelt pihenés éveit. E számítás szerint már kilenc éve boldog nyugdíjas lehetnék, ha nem emelték volna meg előbb 62 évre és utóbb 65 évre a nyugdíjkorhatárt. Valahogy mindig úgy alakult, hogy mire valamilyen időpontot elértem, éppen akkor emelték fel az én korosztályom nyugdíjkorhatárát. Csak amikor már egy évet végigdolgoztam leszázalékoltként a minimálbér feléért 55 évesen, akkor mondták a Nyufigban, hogy ezzel az egyébként sem magas nyugdíjamat csökkentettem.
Vajon erre miért nem figyelmeztettek előre a munkaügyi központban, akik az én érdekeimet hivatottak képviselni, hogy ne vállaljak ilyet?!
Rokkantellátott éveimben pedig önkétes munkáim voltak fizetség nélkül (on-line újságírás, és kreatív klubvezetés a rehabilitációs intézetben heti egy nap). Ezután persze senki nem fizetett semmilyen járulékot, így nem számít szolgálati időnek...
Úgy tűnik számomra, hogy balekságnak számít szolgálati idő szempontból az önkéntes munka. 

http://talita.hu/magazin/lehet-hogy-a-szolgalati-id-az-oeroekkevalosagig-tart/

Most itt ez a járvány és mindent felülír, de már terveződőben a vírus utáni új rend a munka frontján is. 

Szilveszterkor még elvileg nem volt itt a vírus Magyarországon, amikor újévi elmélkedés gyanánt egy cikket írtam A munka képe húsz-húszban?! címmel.

Akkor még nem is sejtettem, hogy mennyire aktulás/sőt húsbavágóan sorskérdés a mostanság és a jővőben nyugdíjbavonulóknak a munka és a szolgálati idő fogalmának precíz megfogalmazása.

Nekem úgy tűnik eddig a Marx-Engels-féle munka-deffinicióban éltünk:

“A filozófiai értelemben vett munka célszerű emberi tevékenység, amely a természeti és társadalmi erők, források meghódítására irányul az ember történelmileg kialakult szükségleteinek kielégítése érdekében.
„Mindenekelőtt olyan folyamat, amely az ember és a természet között megy végbe, amelyben az ember saját tetteivel közvetíti, szabályozza és ellenőrzi a természettel való anyagcseréjét.” (Marx)
“A munka minden emberi élet első alapfeltétele…, azt kell mondanunk: a munka teremtette meg magát az embert.” (Engels) (Forrás: Wikipédia)

Azt gondolom, hogy engem nem a munka tett emberré, hanem az efféle munka elvesztése során újra megtalált Jóisten.

"A dolgok önköltsége azonos a megszerzésükre fordított életmennyiséggel. Ha olcsónak tartjuk az életet, mi sem természetesebb, mint feláldozzuk a modern ipari fejlődés oltárán. De ha drágának tartjuk, akkor nem a kapitalista fejlődés, hanem az emberi boldogság lesz a társadalom célja.” (Henry David Thoreau)


Ha minden igaz "nyugger" leszek szeptembertől, de azért a gyerekeim/unokáim jövője miatt is kiváncsi vagyok hogyan alakul a karanténban végzett home-office munka megítélése. Hiszen ez a karantén után is működhetne tovább, megkímélve embereket a napi fölösleges 2-3 órás utazástól a munkahelyekre és vissza, nem beszélve az autóban ülve töltött dugókról, a bezinköltségekről, a zsúfolt bkv/volán/máv járatokról, a kötelező nyakkendőhordásról az irodában, stb.

Valóban fölöslegessé válnak bizonyos munkák, ahogy írták a jövendölő tudósok?!

Rövidesen kiderül, hogy hol, mennyi fölösleges munka van a világban, és ezeknek a fölösleges munkáknak a díjazása is mennyire furcsán fölülárazott volt eddig, míg az állami egészségügyben éhbérért dolgoznak sokan.
Ahogy egyre inkább elterjed az elektronikus eszközök összekapcsoltsága a neten, a dolgok internete nyilvánvalóan feleslegessé fog tenni olyan feladatokat, mint a mérőóra-leolvasás. A Top 10-es listában azonban akad néhány meglepetés is. Légiutas-kísérőből vagy szabóból miért lesz kevesebb? - olvasom az előrejelzést magam is.

Lám a "Zélet" igazol és cáfol egyszerre...

A repülők most egy kicsit leálltak... A szabóknak viszont lett munkája. Néhány hétre/hónapra maszkvarrás folyik, még a színházi jellmezvarrodában is... -igaz ingyen, önszorgalomból, maradékanyagokból.

Most a családfők is dolgozhatnak otthonról és végre szembesülhetnek a “láthatatlan” női munkával is, amiről  korábban fogalmuk sem volt. Remélem mostani és leendő munkügyi miniszterek is vannak közöttük, akik a szolgálati idő fogalmát esetleg újratervezik. Gondolnak arra is, hogy ezeket az éveket is kiszámlázhassák azok a nők, akik a családot választják főállásnak. Ja és a kormányváltások ezt nem írják folyton felül.

Az iskola, a tanulás új dimenzióihoz Csíkszentmihályi Mihály gondolotai válhathatnának valóra. A karanténban töltött dologtalanság most jó alapja lehetne.

“Több régi gondolkodó szerint az ember igazán akkor tudja felmérni adottságait, amikor nincs semmi dolga. Görög filozófusok szerint a szabad időnkben bontakozhat ki igazán emberi mivoltunk, ekkor van lehetőségünk saját magunk fejlesztésére… 
A szabad időben végzett tevékenységre használt görög scholea szóból ered az iskola szó, ami jól tükrözi azt az elgondolást, hogy a szabad idő legjobb hasznosítása a tanulás.
Társadalmunk három jellemző szabadidős tevékenysége nagyon távol áll a fenti elképzeléstől. Első a tömegkommunikációs eszközökre fordított idő. … Második a beszélgetés… Harmadik áll legközelebb az eredeti elgondoláshoz: a hobbitevékenységek, sportolás, muzsikálás, étterembe, moziba járás.
Életünk tehát lényegében olyan élményekből áll, amelyeket a munka, a birtokunkban levő tárgyak fenntartása és a szabadidős tevékenységek közben szerzünk. Ilyen feltételek közepette zajlik az életünk. A közöttük való választás és hozzáállás dönti el, hogy napjaink összessége formátlan masszát alkot, vagy műremekké áll össze.”

Teszem hozzá az on-line tanulás a tudást szolgálhatja, még a projekt alapú tanulásszemléletet kéne meghonosítani. A gyermek "rákattantható" hamar egy őt érdeklő témára, aminek alapos kidolgozása, mindenirányból való körbe járása lenne a feladat egy adott tanulási időszakban.

H. Hesse Üveggyöngyjátékában is találtam erre a módszerre hajazó alternatívát.
A szabadság napjaira, éveire a Kasztáliában tanuló diákoknak az volt a feladata, hogy rendre ÉLETRAJZOT kellett írni: egy úgynevezett életírást, azaz egy kitalált s tetszés szerinti korba helyezett önéletrajzot. A tanuló feladata az volt, hogy valamely régebbi kor környezetébe és kultúrájába, annak szellemi égöve alá képzelje vissza magát, abban kitaláljon egy neki megfelelő létformát.
"Ebben a szabad játékos formában az ősi ázsiai újjászületés- és lélekvándorláshit maradéka élt tovább - minden tanár és diák jól ismerte azt az elképzelést, hogy mostani létét korábbiak előzhették meg más testben, más korokban, más feltételek között Szigorú értelemben véve ez persze nem volt hit, még kevésbé valamiféle tan. Gyakorlat volt, a képzelőerő játéka, hogy megváltozott helyzetekben és környezetben képzelhessék el Énjüket. ...óvatos behatolást gyakoroltak letűnt kultúrákba, korokba országokba. Megtanulták, hogy álarcként, egy entelecheia mulandó öltözeteként szemléljék saját személyiségüket. "

Új időkben / Életdíjért ÖrömMunka

„Az idővel kapcsolatban sokszor használunk pénzügyi kifejezéseket: beoszt, ráfordít, tartalékol, elveszteget. Ezért állítják egyesek, hogy az időhöz való viszonyunkra a kapitalista múlt nyomta rá a bélyegét. Való igaz, hogy a kapitalizmus nagy hívének, Benjamin Franklinnek a kedvenc mondása volt: Az idő pénz. A két fogalom összekapcsolása azonban valószínűleg régebbről ered, és inkább épül általános emberi, mint csupán a mi kultúránkra jellemző tapasztalatra. Jó érvek szólnak amellett, hogy inkább a pénz nyeri értékét az időből, mint megfordítva. A pénz egyszerűen csak valaminek a véghezvitelére vagy előállítására fordított idő legáltalánosabban használt mértéke. És azért becsüljük a pénzt, mert életünk korlátait kitágítva képes némi szabad időt biztosítani számunkra.

Egyes antropológusok szerint a technikailag kevésbé fejlett társadalmak felnőtt tagjai ritkán fordítanak négy óránál több időt létfenntartásra – a fennmaradó időben pedig pihennek, csevegnek, énekelnek és táncolnak.”  (Csíkszentmihályi Mihály)

Életdíj, ami mellett olyan munkája lehetne minden felnőtt Földlakónak élete végéig, amiben örömét leli, amit önként(esként)/hobbiként is végezne akár fizetség nélkül, s ha elfárad - mert megörgegedett vagy beteg -, megpihenhet és csak úgy bűntudat nélkül "lehet"..., szemlélődhet... szerető családja és barátai közelségében.

Így teljesülne a Thoreau-féle gondolat, hogy nem a kapitalista fejlődés, hanem az emberi boldogság lesz a társadalom célja.