Lett belőlük éppen tizenkét KaranténKenyérKarakter, pont annyi amennyi egy kenyérfilm / életfilm elkészítéséhez kell, ugyanis a szemes gabonából készült kenyér maga az élet szakrális szimbóluma.
„Nálunk a kenyeret adó búzának, általában minden gabonának szeme van. A szemes gabonát élet-nek hívja a magyar. A fa magja nem szem és a búzaszem csak a vetés alkalmával lesz mag (vetőmag), amikor az a hivatása lép előtérbe, hogy egy búzaszálat, egy addig nem élt növényt, egy teljesen különálló egyént teremjen. A magból keletkezett fának is van szeme: az a rügy, melyet egy más fára áttelepítünk (szemzés révén), hogy ott éljen és fejlődjék tovább. Ebből a szemből nem keletkezik önálló új egyén, egy azelőtt nem létezett élő lény (növény), mert a szemet felvevő alany marad meg csak és él tovább, miközben módosul, változik, új irányban gyarapszik a szem felvétele által. A szemben tehát nem a keletkező új életet, mint inkább a meglévő élet továbbfolytatását, fenntartását látjuk, és mivel a szemmel táplálkozunk, hogy a bennünk már meglévő életet fenntartsuk; azt mondhatjuk, hogy a szemmel a fenntartó, a tápláló, a továbbképző életerőt fejezzük ki. Ezzel szemben a mag a teremtésnek az, az eszköze, mely a szaporítás műveletében a termékenyítéssel, az alvó erők fölkeltésével új életet hoz létre. A magyar nyelv tanúságaként tehát a mag a teremtő erőt, a szem pedig a fenntartó erőt fejezi ki, és bizonyára hajdan is azt jelképezte, amikor a szavakat nem betűkkel, hanem jelképekkel írták le. Ha tehát nem mellőzzük nyelvünknek ma is nagyon kifejező és félre nem magyarázható, ide vonatkozó tanúságtételét: könnyen megértjük a szemformák reánk maradt jelentőségét és örökéletét.”
Huszka József: A Magyar Turáni Ornamentika története
A tizenkét KaranténKenyérKarakter: A harcos, A szépség, A hírvívő, Az anya, Az apa, A szolgáló, A társ, A csábító, A szószóló, A mester, A bolond, Az angyal ezesetben is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése