ÚTON AZ EGY FELÉ

Körülbelül húsz éve, hogy egy komoly betegségem mélypontján, a gödör legalján ülve egy hatalmas villámlásban egy bonyolult útelágazás fénylett fel előttem. 

Ez a villanás egy állóképként beleégett a retinámba és térképpé lett azóta a bennem kifejődött szellemi-lelki GPS részeként. Azt gondoltam akkor, hogy földi életemben e térkép minden egyes fényútját be kell járjam, fel kell fedezzem. Azóta jónéhány utat be is jártam. Ezekről az utakról szól az ÚTON AZ EGY FELÉ című sorozatom.

Az első ilyen utamat álmomban jártam be.

AZ IGAZ ÚT 

Egy hajnalban már épp a rigók kezdtek bele a dalolásba, míg én álom és valóság határán lebegtem, amikor a Nap első sugarával megérkező fuvallattal egy éteri hang a fülembe súgta a nevemet.
Fel is ijedtem ettől, mert úgy rémlett, hogy egyedül vagyok otthon. Ez a hang pedig valósnak tűnt. Majd heves szívdobogás közepette visszazuhantam az előző állapotba. De akkor meg egy szelíd mosolyú emberalak jelent meg előttem. Narancssárga lepelben lebegett ugyanazon térben, ahonnan az imént felriadtam.
Mélyen a szemembe nézett és én álltam ezt a tekintetet.
Ki Ő? Miért van itt az én álmomban? Miért most? Mi a célja ezzel a találkozással?
Miért éppen velem van itt?
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok forogtak a fejemben. S akkor hasított belém az a gondolat, hogy a minap egy feladatot kaptam, készítsek interjút egy olyan emberrel, aki engem leginkább érdekel.
És tessék, itt van. Nem kellett repülőre ülni, órákat utazni és taxi számlát kérni.
A riport kész volt egy pillanat alatt. A leírása már több időt igényel annak, amit oly nehéz megfogalmazni, az érzéseket, amik elöntöttek e hajnali borzongás kapcsán.
Ő ott lebegett mindvégig, míg nekem kérdéseim, kételyeim voltak, és nem látta, hogy értem a lényeget.
Nem beszélt, de valami sugárzott belőle, hömpölygött felém és elárasztott. És akkor döbbentem rá, hogy ki Ő.
Sziddhártha Gautama nemes királyfi, Buddha.
A Krisztus előtti 6. század közepén élt földi alakjában és azóta hányszor és hányféle formában testesült meg mindannyiunk okulására!

Amikor a kortársaira gondoltam már éreztem is, hogy mit üzent ezen a különleges hullámhosszon.
Lélektársaim azóta is Kínából Konfuciusz és Laoce, Perzsiából Zarathusztra, Görögországból Püthagorasz és Herakleitosz.

A következő kérdésem már az emberek tanításának módszereire vonatkozott volna.
Nem arra törekszem, hogy az emberi kíváncsiságot kielégítsem, hanem hogy a választ megtaláljam a világ eredetére. Kizárólag az ember léthelyzete foglalkoztat, az emberi szenvedés és reményvesztettség érdekel, és az onnan kivezető utat szeretném megmutatni. Ezen keresésemben segített engem a majá, a karma, a nirvána tanítása.

Az értelem, mi az értelem szerepe?
Az értelem csupán eszköz, s az a feladata, hogy megmutassa az utat a közvetlen misztikus élmény eléréshez, melyben most éppen neked is részed van ezen téridőben. Ezt nevezem én buddhaságnak vagy a ti nyelveteken ébredésnek. Itt már nincs megkülönböztetés és ellentét itt jutunk az aszinja=az elgondolhatatlan világhoz, ahol a valóság egységes és differenciálatlan „ilyenségként” jelenik meg. Ezt akkor tapasztaltam, amikor az aszkéták fogadtak maguk közé és hét évi keresés és kételkedés utána bódhi-fa alatt ülve ráleltem a megvilágosodáshoz vezető útra. Azóta viselem a Buddha nevet.

A megvilágosodáshoz vezető út? Honnan, hol és hová? 
Ahogy megérintett a buddhaság, az a késztetésem támadt, hogy amit tudok, átadjam annak, aki ezt az utat választja. Négy nagy felismerésem támadt:
Felismertem a betegséget, feltártam a betegség okát, tudtam, hogy a betegség gyógyítható és elkészítettem a gyógyszert.

Felismerések?
Első felismerés: 
Az emberi léthelyzet általános léthelyzete a szenvedés (dukhá). Az emberi szenvedés onnan ered, hogy nem tudunk szembenézni az élet alapvető tényével, mely szerint körülöttünk minden mulandó és átmeneti. (Minden keletkezik és eltűnik). Ez a természet alapvető tulajdonsága. A szenvedés azért keletkezik, mert ellenállunk az élet folyásának, megpróbálunk állandó dolgokba kapaszkodni (tárgyakba, eseményekbe, személyekbe). Az ÉN, az EGO illúzió csupán, az EGÉSZ egy megjelenési formája, az értelem alkotta fogalom, nincs valóságtartalma. Ha ragaszkodunk e fogalomhoz, akkor az éppen olyan reményvesztettséghez vezet, mintha bármilyen más merev dogmához ragaszkodunk.
Második felismerés: 
A szenvedés oka a létszomj (trisná). A baj, hogy meg akarjuk ragadni az életet. Ez helytelen hozzáállás, aminek alapja a nem-tudás (avidja). Amíg kitartunk e hozzáállás mellett a szenvedés és a reményvesztettség jut osztályrészül. Ha olyan dolgokba kapaszkodunk, amelyeket szilárdnak és tartósnak látunk, de amelyek igazán átmenetiek és szüntelen változók, akkor ördögi körbe (szanszárá-ba) kerülünk. Mert minden cselekvés másik cselekvést eredményez, és minden egyes kérdésre adott válasz további kérdéseket vet fel. Ez a létforgatag, a születés és halál körforgása, amelyet a karma, az ok és okozat véget nem érő lánca irányít.
Harmadik felismerés: 
Véget lehet vetni a szenvedésnek és reményvesztettségnek. Lehetőségünk van kitörni a szanszára ördögi köréből, megszabadíthatjuk magunkat a karmátol és elérhetjük a nirvánát, a teljes felszabadulás állapotát. Megszabadulhatunk az elkülönült ÉN fogalmától, és az élet egysége válik állandó tapasztalásunkká. A nirvána elérése a felszabadulás avagy a buddhaság állapota.
Negydik felismerés: A recept a szenvedés végetvetéséhez. Ez az önfejlesztés Nemes Nyolcas (vagy Nyolcrétegű) Ösvénye, amely a buddhaság állapotához, s végül a nirvánához vezet.

A NYOLCRÉTEGŰ ÖSVÉNY
Helyes megértés
Helyes elhatározás
Helyes beszéd
Helyes cselekvés
Helyes életmód
Helyes törekvés
Helyes koncentráció
Helyes meditáció

Ez a nyolcrétegű ösvény megmutatja a buddhista életmód szabályait, vagyis a KÖZÉPUTAT, amely az érzéki örömök és az aszkézis önsanyargatása közötti középút.

Ennyi lenne az egész?
Nem állítom, hogy ez nem ellentmondás mentes, amit itt átadtam. Én csupán eszköznek tartom a megvilágosodás eléréséhez. Minden, amit a világról kimondunk a dolgok mulandóságát hangsúlyozza. Nincs szükségünk tekintélyre, ahhoz hogy megmutathassuk az utat a buddhasághoz.
Csak az emberen múlik, mennyi erőfeszítést tesz, hogy eljusson a célig.
„A széthullás benne lakozik minden összetett dologban. Folytassuk buzgalommal.” Ez volt földi életem utolsó kimondott gondolata. Én idáig értem és válhattam buddhává.

És a továbbadás, a tanítás?
Sokan sokféleképpen értették a tanítást. Vitatkoztak fölötte bizonyos Nagy Tanácsok, az egyiken, melyet Krisztus után az 1. században rendeztek. Az eddigi szájhagyományt felváltotta az írásbeliség. Páli nyelven írták le szútrákban a tanítást. Majd kétszáz évvel később szanszkrítul is megjelent.
Sokan próbálták értelmezni. A Kr. E. 1. században Asvaghósa egy szanszkrít nyelven alkotó indiai költő vetette először papírra gondolatait a buddhista „ilyenséggel” kapcsolatban.
A Bhagavad-gíta a tanítás első értekezése.
Említhetem Nágárdzsunárt aki 2-3. században briliáns érvelésekben törte össze korának metafizikai kijelentéseit, hogy a valóságot végső soron nem ragadhatjuk meg fogalmakkal és gondolatokkal. A valóság ennélfogva „űr” vagy „üresség” (súnyata, súnjatá). Ez megfelel az „ilyenség” fogalmának.
Ha felismerjük a fogalmi gondolkodás értelmetlenségét, akkor a valóságot tiszta „ilyenség”-ként tapasztaljuk. Ez azt jelenti, hogy az ember valóságról alkotott fogalmai végsősoron nem fedhetik a valóságot. A valóság, vagy „üresség” nem azonos a tökéletes semmi állapotával, hanem minden látható élet igazi forrása és minden forma vagy alak lényege.

És a vallás?
Ez a buddhaság másik aspektusa. Ebben a hitnek, a szeretetnek, a részvétnek vagy az együttérzésnek a megjelenése fejeződik ki. Az igazi megvilágosodott bölcsesség (bódhi) két pillérű, egyik a transzcendens bölcsesség, vagy intuitív intelligencia (pradzsnya), a másik a szeretet és együttérzés (maitri).

És van-e magasabb szint?
Van. A bódhiszattva az az ember, aki magas fokra jutott a Buddhává válás útján és nem csak a maga számára keresi a megvilágosodást, hanem elkötelezte magát, hogy mielőtt elérné a nirvánát, másoknak is segít eljutni a buddhaság állapotába.

Úgy tűnt, hogy minden kérdésre választ kaptam. Mert ebben a pillanatban már nem éreztem Buddha tekintetét. És a hajnal második pillanatában felébredtem. Teljesen a hatása alatt az előző téridőnek. Felültem az ágyamban.
Bizsergetően jó érzések indultak útjára bennem Sziddhártha Gautama nemes királyfi álombeli látogatása után.

Talán az út, amin most járok az IGAZ ÚT ?! (2000 körül)