Az X-Faktorról, mint egy éppen aktuális versenyről

Az előző bejegyzésemben bajom volt a versenyekkel, így az X-Faktorral is bajom van.

Tudatos TV néző vagyok – azt gondolom. Minden nap a port.hu TV-műsor választékából írom ki kis cédulára, mit érdemes aznap este megnézni.

Újságírótanonc koromban már elmélkedtem arról, hogy miért nem nézek szívesen kereskedelmi „kanálisokat”. Néha azért önfejlesztés céljából átkapcsolok oda, hogy megfigyeljem, miféle manipulációknak van kitéve az óvatlan néző.

Ennek tudatában ültem le a múlthét végi X-Faktor elé is a „Zurammal”, ami egy botrányos bejelentéssel indult. Bozsek Márk összeomlásával és kilépésével kavarta fel műsor megszokott feszes menetét, s hozta vissza a nézők által kiszavazott ByTheWay-t, a tini lányok kedvenceivel.

X–Faktor fogalma egyébként a tehetséget jelentené, az átlagosnál kiemelkedőbb képességet valamihez.

Nem kell ahhoz tudatosnak sem lennünk, hogy amit láttunk, az már éppen nem erről a kiemelkedő képességről szól.

Az „élősóba” már eleve csak a kivételes tehetségek kerültek be, akiket cirkuszi mutatványos stílusban szórnak ki egyenként hétről-hétre a zsűritagok a nézők ki-beszavazó telefonhívásait követően.

Tudatos TV-nézőként viszont azt látom, hogy itt már nem a tehetségek versenye folyik, hanem az állóképességek versenye. Ki állja ki a „sóbiznisz” furmányosabbnál furmányosabb manipulációit a nézettség érdekében?

Nézem elképedve a „népi színjátékot”  és eszembe jut egy 1969-es film, A lovakat lelövik, ugye? (They Shoot Horses, Don't They?). Egy táncversenyről szól, amelynek a végén kiderül, hogy szinte semmilyen díj sem jár az áttáncolt hat napos maraton után, csak a kiábrándulás.

Gyönyörűen írja Réz András a filmről: "Sydney Pollack (...) összehozott egy visszataszító s ugyanakkor szánalomra méltó emberi állatkertet: csavargót és állás nélküli statisztát, lecsúszott filmszínészt és öreg tengerészt, fiatal párt, amely a megszületendő gyermekük érdekében táncol. Elveszett embereket, akik szeretnék, ha rájuk találnának. (...) Tánc közben és a tánc rövid szüneteiben alakulnak emberi kapcsolataik: szerelmük, gyűlöletük, irigységük és önfeláldozásuk. Egy ponton túl mi, nézők is megérezzük, hogy gyötrelmes haláltáncuk – élettánc – is, hogy a véget nem érő tánc ki tudja hány napjába sűrűsödik az életük, hogy ezt a táncot már nem képesek abbahagyni, mert az egyet jelentene az élet feladásával."

Nekem az X-Faktor a jelen idejű megtestesülése ennek a 44 éves filmnek. Az aki kiszavazódott eddig, vagy kiszállt önszántából, kevesebb sérüléssel úszta meg, mint akinek még most is ott kell kivágnia a rezet az elkövetkezendő heteken át, év végéig.

A világ pedig csak annyiban változott az évezredváltással, hogy ezt nem csak a helyszínen nézheted, hanem a világ bármely pontjáról a neten keresztül is. Pedig győztes csak egy lesz most is, mint akkor. S a jutalom..., hát?!
Továbbra is bajom van a versenyekkel.

http://www.origo.hu/teve/20131108-miert-lepett-ki-bozsek-mark-az-x-faktorbol.html

http://www.hir24.hu/bulvar/2013/11/10/bozsek-mark-romokban-van/

Bajom van a versenyekkel

Ki a legszebb, ki a legjobb, ki a legügyesebb, leggyorsabb, legokosabb… leg… leg…

Pályázat, mint versenyforma

Egyenlő pályák egyenlő esélyek? Kis közhely.

Mindig csak egy lehet az első – többi vesztes?

Futottak még….

Gyorsaság-lassúság? – Gyors étterem – Lassú étterem?

Tisztességes verseny

Fair-play?

Inkább erkölcstelen legyek, mint buta (Friderikusz beszélgetése egy filozófussal)

Életverseny

Akkor abban a pillanatban, amikor megfogantunk anyánk méhében mi lettünk a nyerők.

Bár nem a leggyorsabb és legéletképesebbek a nyerők, hiszen a petesejt válogat.

És akkor vajon minek is a verseny?

Tanulmányi verseny

Az egész iskolarendszer az egymáshoz való méregetésről szól.

Egyformává sivárosító.

A gyerek, amikor bekerül az iskolába, olyan lesz mint a molekula. Energia minimumra törekszik. 
Vajon miért lesz egy érdeklődő óvodásból egy szorongó kisiskolás a hagyományos oktatás keretei között.

Szabadversenyes kapitalizmus  és a tanulás

Tanulj jó sokáig anyád-apád pénzén. Vegyél külön órákat. Mert a pénzedből fenntartott iskolában nem kapsz olyan tudást, amivel akár az érettségiig eljuthatsz. Iskoláid végeztével 30 évesen legyél szingli utána. Jól megfizetlek a multi cégemnél ugyan, de jól kiszipolyozlak.  Majd ettől jó fogyasztó leszel. A Boldogság boltban veszel sok boldogságot a pénzedért.

Tanító verseny miért nincs?

Tanítás és a Buktatás

Egyéni tanítás.  Pető András módszere.

Sérült gyermek kaphat egyéni odafigyelést. Egészséges gyermek miért nem.

Pályázatok és versenypályák

Milyen formájú a pályája például egy vers vagy prózaíró verseny pályázatának J.

Milyen pályát futnak be a betűk?

Hangversenynél a kottavonalak a pályák?

Csak a magyarban verseny a hangverseny a többiekben „koncsertó”, koncert.

Céllövő verseny pályája a koncentrikus körök gyűrűje - mandala.

Sakkverseny pályája – sakktábla – a Ji-king kirakható rajta

Űrverseny - Orbitális pálya – ellipszis pályák

Paralimpia is furcsa verseny számomra.

Az elesettel együtt befutnia célba.

Verseny vagy kooperáció

Kutya és macska kooperált, hogy levadásszák az állat eledelt a szekrény legfelső polcáról.

A varjúk és a szarkák rikácsolva összefogtak, hogy a macska ne fossza ki a fészket a fán.
Még hogy az embert a munka és kooperáció teszi emberré?!

Szimbiózis - Alkalmazkodás

Egy szigeten, ahol egyfajta fű és egyfajta ló él. Mégis megküzdenek a fiú lovak egymással a nőstényért. De nem életre-halálra.

Lemúrok nem harcolnak a nőstényért. Megmutatja mindegyik a hímváladékát. Megszagolják egymásét és amelyiké az erősebb, azé a nőstény.

Együttérzés

Győzelem és vereség esetén is

Az öröm- és bánatkönnyek összetétele, vajon különbözik-e?

Delfinek, bálnák, vadludak sérült társaikat nem hagyják egyedül.

Filmversenyek - Oszkár díjak

Versenyekről szóló filmek

Tűzszekerek –Versenyző típusokról

A lovakat lelövik, ugye? Táncverseny

Ajtmatov: A versenyló halála

Egy csodálatos elme

További versenyek

Fegyverkezési verseny

Hangverseny

Versmondó verseny

Gyorsulási verseny

Verseny jutalma

Jutalom, díj

Helyezés, válogatás

Osztályzás - osztályzat:

Ki kapja? Tanuló? A szülője? Vagy maga a tanár osztályozza magát?

Díjkiosztás – Díjbeszedés

Díj féleségek: érmek, oklevelek, osztályzatok, plakettek, keresztek...

Jutalmak: Üdülés, utazás, könyv, tárgyak, képek, szobrok, pénz, ház, hatalom…

Szerintem is a verseny tehető felelőssé a világban folyó agresszivitásért.

Erről korábban már írtam egy elképzelt riportomban Eliot Aronsonnal A VERSENYSZÜLTE…? címmel

KI/BETEKINTÉS AZ ABLAKON

 FOTÓ ALBUM

A mezítlábasságtól a tűsarokig

történetek a lábakról, lábápolásról, a bibliai lábmosás lényegéről, kényelmes és kényelmetlen cipőkről, gyógy- és ortopédcipőkről, csizmadiákról, cipészekről, a Mikulásra az ablakba tett cipők kipucolásáról, a kapcáról, a zokniról s a harisnyáról…sokfajta megközelítésben

A magam története lábbeli ügyileg

A nyolc éves Marcell fiam, a nyolcvanas évek végén, egy Anyák napjára készült leírásában rólam egy fontos tényként említi a lábbelit. „Kevésbé kedveli a magas sarkú cipőt, így hát sportos minden lábbelije.”

Boldizsár Ildikó meseterapeuta egy interaktív előadásán szegezte nekem a kérdést:

Mi a te meséd?

Az én mesém a Hamupipőke volt természetesen.

Ennek a mesének jónéhány szimbólumát éltem meg és élem a mai napig is.

A munkahelyeimen az utolsó pillanatban, péntek délután háromkor odasózott munkák, mind-mind az „Elmehetsz a bálba, ha kiválogatod a kölest a hamuból…”-ra emlékeztetett.

A Walt Disney-féle filmváltozatban a Guszti nevű kisegér testalkata, hogy a pulóver folyton felpöndörödött a hónaljáig, mintha a combfix harisnya-viselős korszakomról, vagy a mostani gömbállapotomról mintázták volna. (A tökéletességre törekszem, s mint tudjuk, a legtökéletesebb forma a gömb J)




A mese legfontosabb darabja pedig maga a cipő, amit csak és kizárólag az én lábamra öntöttek.

Ilyen cipőm nem volt sohasem.

Sokszor próbáltam követni cipődivatokat, de mindig pórul jártam. Magastalp, papucscipők melyek, vagy soha nem tágultak ki a lábamra, vagy az első eső után kitágulva estek le a sarkamról stb. Mondjuk az „alföldi papucsos” korszak a hetvenes években, azért nekem kedvezett.

A tűsarokkal pedig végképp akkor szakítottam, amikor miatta az első utcasaroktól visszafordulásra és négykézláb vánszorgásra kényszerültem hazáig.

Bokám gyenge, így még az ortopédusok által ajánlott trottőrsarokról is képes vagyok leesni, bokaficammal, vagy szalagszakadással egybekötve.

Az én felfogásom szerint a Jóisten az embert mezítlábasnak teremtette nem trottőrsarkúnak, így inkább az ókori rómaiak saruja, vagy az indiánok által kifejlesztett mokaszin, vagy a balettcipő fazon (természetesen nem spiccen állva) az én stílusom.

Az edzőcipők ergonómiailag tökéletesre fejlesztett típusai pedig egyenesen kedvemre valók.

A nyolc éves Marcell fiam, a nyolcvanas évek végén, egy Anyák napjára készült leírásában rólam egy fontos tényként említi a lábbelit. „Kevésbé kedveli a magas sarkú cipőt, így hát sportos minden lábbelije.”

http://yvette-hildegard.blogspot.hu/2011/04/rovidesen-anyak-napja.html

Azóta is így van ez…

A gyógycipők pedig bármily jók is a lábnak, magunk közt szólva is ormótlanok.

Ajánlom a dizájnereknek, hogy a gyógy- és ortopédcipők frontján teljesítsék ki tudásukat.

Azért egy ortopédcipő-dizájn idekívánkozik, amit egy mozgássérült ismerősöm maga készített.

Egy video pedig mindegyikünk hasznára is válik, amelyben egy cipésztől tanult cipőfűzési technikát mutat be, melyet alkalmazhatunk „boszorkánycipőinken” és korcsolyacipőinken is.

http://www.youtube.com/watch?v=nqpMLUwliBg&feature=youtu.be

S végül mit teszek, ha netán puccba kell vágni magam (színházba, esküvőre, vacsorára egy étterembe), ahol láthatnak a „Mitszólnakék”, míg a dizájnerek az alkalmi gyógy- és ortopédcipőket kifejlesztik?

Én bizony oda is felveszem, ha nem is az edzőcipőmet, de a sarumat-mokaszinemet-balettcipőmet. A „Mitszólnakék” pedig mehetnek árulkodni az ortopédusékhoz.

A Jóisten fest…

…platánfa-lombhullást a „tiszafák” napján

Volt egy év a közelmúltban, amikor október huszonharmadikára leesett az első hó. A barátokkal Aggteleken töltöttük a hosszú hétvégét és a határ közelsége egy felvidéki átruccanásra csábított.

A legközelebbi nevezetesség: Krasznahorka büszke vára, akkor még ép tetejével és az udvarán fekvő, egyetlen elpattant lánchídi láncszemével (Széchenyi Lánchídja hajdani építésének emlékét őrizve) várt bennünket.

A reggeli hosszúárnyékos fénytől övezve egy különös természeti jelenség részesei lehettünk.

A hámló kérgű platánfák ligetének színes levélzetében gyönyörködtünk a várdomb aljában.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Plat%C3%A1nf%C3%A9l%C3%A9k

S akkor, ott az egyik platánfa - mint egy varázsütésre -, egyszerre hullajtotta el összes levelét. Lenyűgözve álltunk ebben a levélzuhatagban.

A Jóisten fest…

Ecset és vászon nélkül, a szívünkbe-lelkünkbe festette egyenesen ezt a képet.

Azóta minden év október huszonharmadikán ez a misztikus pillanat idéződik fel mindegyikünkben, akik ezt ott, Krasznahorkán átéltük.

Tavaly a magam módján megpróbáltam én is megörökíteni.

Személyes ajándékomnak is tekinthetem e természeti jelenséget, hiszen névnapomat az Y-nal írt Yvette-t, e-vel a végén, a francia naptár szerint, éppen október 23-án ünneplem, a Gyöngyikékkel együtt (a májusi Ivett nap helyett). Abban az évben, amikor én születtem (szinkronicitásként mellesleg éppen ’56-ban) még nem is létezett a magyar névnapok között az Yvette név (se Y-nal, se pedig I-vel), amelynek jelentése „tiszafa”.

Őt, a kedves, lassan növő, akár kétezer évet is megélő „fatestvért” pedig a Mártonhegyen fotóztam le október második vasárnapján. http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6z%C3%B6ns%C3%A9ges_tiszafa

Az én paradigmaváltó filmem és benne egy Pablo Naruda idézet + az ascidia az idézetből

Szellemi barangolás:
http://www.youtube.com/watch?v=O5xY3wSVPag
Az én paradigmaváltó filmem

És benne a mindent összegző Pablo Neruda vers leírva:

Kérdezted tőlem mit sző a homár odalenn, arany csápjaival.

Azt mondom neked, a tenger tudja a választ.

Azt kérded kire vár az ascidia, mire vár átlátszó harangjában.

Azt mondom, várja az idő múlását, ahogy te is.

Azt kérded, kit zár ölelő karajaiba a nagy tömlős alga.

Figyeld egy meg, figyeld egy adott órán, egy adott tengerben, amit ismersz.

Kérdezel az agyaros cet veszedelmes agyaráról.

És én válaszomban elmondom, milyen az, amikor az a narval szigonnyal a mellében meghal.

Tudni szeretnél a jégmadár tolláról, ahogy megremeg a déli partok tiszta forrásaiban.

Én azt mondom, hogy a tenger bölcs és tudja, hogy az élet az ő gyémántos árjaiban oly végtelen, mint a homok: megszámlálhatatlan és tiszta.

A vérvörös szőlőszemek közt érlelt idő a héjat keménnyé tette és fényessé.

És fényt borított a medúzára.

Megoldotta csomóit és hagyta, hogy zengő szálait fonja, ahogy aláhullnak igazgyöngy bőségszarujából.

Üres háló vagyok csupán, aki előbbre tart a sötétben, vak emberi szemnél, a tapogatózó ujjaknál, amely a háromszöghöz, vagy a narancs félénk gömbjéhez szoktak.

Jártam körbe én is mint te, fürkészve a végtelen csillagot.

És éjszaka a hálómban csupaszon ébredtem. Nem volt ott semmi, csak egy kis hal, amit csapdába ejtett a szél.

És ascidia az idézetből:

Munkálkodom…

elmélkedés a sorból kilógó gyerekekről

Gyűjtöm a gyerekek aranymondásait.

Az enyémeknek is volt nem kevés. Olyan például, hogy „Apuci én hol voltam, amikor te kisfiú voltál? Vagy egy kolléganőm kisfiáé, aki almába harapva így kiáltott fel: „Nézd anyuci, ott a fogam lábnyoma!”

Két „gyerekszáj” idézetem pedig egyenesen a sorból kilógó gyerekekről szól:

A Vendég a háznál, rádiós magazin műsorban néhány éve a beszédzavar, figyelemzavar témájával foglalkozó részében egy rendkívül értelmes, elsősforma kisfiút faggatott a riporter annak kapcsán, hogy a suliban panasz van rá. Nem tud figyelni.

Aztán kiderült, hogy minden sokkal jobban foglalkoztatja, mint az órákon való figyelés.

A beszélgetés során kiderült, hogy rajzol, barkácsol, s ahogy ő maga mondta: Munkálkodik. Ez a komoly szó egy hatéves szájából, mosolyt csal az arcunkra – valljuk be őszintén.

Mint, ahogy az egyik szomszédunk szintén kisiskoláskorú unokájának fejtegetése is a boltban, vásárlás közben a nagypapának, miszerint őneki egy hatszáz wattos körfűrészre lenne szüksége a terve megvalósításához. Ugyan a nagypapa helyesbítette ezerhatszáz wattosra a teljesítményt, de megegyeztek abban, hogy dekopírfűrészre is szert kéne tenni.

No, az ilyen gyerekek szoktak figyelemzavarral küszködni és a „ragyogó” pedagógusok ezzel a ténnyel nem tudnak mit kezdeni. Hiszen kilógnak a sorból, nem tudnak egyik kategóriába se „belekockásodni”.

„Nem akart sem óriás, sem varázsló, sem törpe lenni.

Tudta pontosan, hová tartozik. Ő sellő. Esze ágában sem volt, hogy kiszálljon a játékból, és a fal mellé álljon szomorkodni. Részt akart venni benne, úgy, ahogyan a sellők, anélkül hogy feladná méltóságát és személyiségét. Biztos volt benne, hogy a sellők számára is van valahol hely, és hogy én tudni fogom, hol.

Nos, hát hová is álljanak a sellők? A „sellők", mindazok, akik különböznek, akik nem felelnek meg az előírásoknak, akik nem hajlandók beleülni a rendelkezésükre bocsátott skatulyába.

Aki erre a kérdésre választ tud adni, iskolát, országot, egész világot építhet rá.

Hogy abban a pillanatban mit feleltem? Nos, néha sikerül meglelnem a helyes választ. – A sellők ide állnak, a Tenger királya mellé. (Igen, ide, a Király bolondja mellé, gondoltam.)

Ott álltunk hát, kéz a kézben, és a varázslók, óriások és törpék csapatait szemléztük, ahogyan vad összevisszaság­ban rohangáltak fel s alá.

Egyébként nem igaz, hogy nincsek sellők. Egyet ismerek személyesen. A kezét is fogtam.”

(Robert Fulhgum: Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes)

Ahogy a fenti Fulghum-idézet kislánya sem akart se óriás, se varázsló, se törpe lenni. Ő egészen pontosan sellő akart lenni.

Fulghum is bölcsen látja a dolgot a Hová álljanak a sellők? kérdéssel kapcsolatban:

„Aki erre a kérdésre választ tud adni, iskolát, országot, egész világot építhet rá.”

Nos lássuk egy kicsit tovább, mi történik addig,  míg egy ilyen hatévesből huszonhat éves lesz?

Az lesz, hogy komoly csatákat kell megvívnia a családnak az iskolarendszerrel, amely lépten-nyomon kiselejtezi majd, küldve őt pszichológushoz, magántanárokhoz, majd magániskolába – tetézve a szülők anyagi gondjait.

A gyerek már nyolcadikosan parciálisan deriválni fog (Te felnőtt fejjel, mikor használtad a munkádban a deriválást utoljára?), de egy szöget a falba verni, vagy egy „krumplikás paprit” megfőzni nem tud még érettségi után sem.

A magam tapasztalatából is tudom, hogy súlyos testi-lelki sérülések árán bár, de azért túl lehet élni az iskolarendszerek csapásait, ha gyerekeink mellett állunk. Személyes példamutatással, mi magunknak kell megtanítanunk őket az élet dolgaira, az iskola helyett. Főként, hogy az iskola maga is „veszélyes üzem”, nemcsak az odavezető út. http://webhir.com/2247_iskola.html

Azt gondolom, hogy magunk által az élet dolgaira !felelősen! felkészített gyerekeinkre pedig majdan bátran rábízhatjuk az iskolát, az országot, sőt az egész világot.