Munka&Tanulás&Egészség

A minap olvastam Ellen Goodman gondolatát arról, hogy a jövedelmünk jelentős részét annak a ruhatárnak és annak az autónak a megvételére és fenntartására fordítjuk, amelyekben ill. amelyekkel a munkahelyünkön megjelenünk a hétköznapjainkon, üresen hagyva azt a lakást, aminek a megvételére még kölcsönt is veszünk fel, amit életünk fogytáig fizetünk vissza. 

Munka

A hivatali munkát végző nők és férfiak gardróbjában például minimum 7 kiskosztüm illetve öltöny található, plusz a blúzok, ingek, ékszerek, nyakkendők, kalapok, táskák, minőségi cipők...

Az autóba benzin, parkolási díjak, biztosítások, adók, autópálya-matrica, autószerelő, a napi 2-3 óra, amit a munkába és onnan haza járás igénybe vesz, mert hát az idő is pénz...

A legújabb okostelefon, amellyel már autóvezetés közben is dolgozhat... 

A munkahelyek nagyrésze a belvárosban méregdrága bérleti díjú irodaházakban, klímával felszerelve, aminek előbb-utóbb reuma vagy idegzsába lesz a vége...

Az önkéntes - ingyen végzett - munka, pedig nem számít szolgálati időnek amikor nyugdíjba készül az ember...

Munkának nevezzük az ember (és/vagy gép) által energia (erőfeszítés) kifejtése révén hasznos, rendszerint ellenszolgáltatásért elvégzett különböző tartalmú tevékenységeket. A munka célirányos tevékenység: valaminek a létrehozására, átalakítására, megváltoztatására szolgál azért, hogy a keletkező javakat az ember vagy más haszonélvező használni, hasznosítani, elfogyasztani tudja. A munka jellege, keretei és hatásfoka a történelem során folyamatosan változott, mivel az ember igyekszik kevesebb fáradsággal fennmaradni, ezért leginkább olyan eszközök előállításával foglalkozik, kicsiny és nagy léptékben, amelyek a munka testi, fárasztó jellegét csökkentik, vagy megszüntetik.
Munka szláv eredetű szó, eredeti jelentése: kín, gyötrelem, szenvedés, erőfeszítés, vesződség.

Munkamánia egy társadalmilag elfogadott, sőt értékelt viselkedéses függőség. Egy önértékelési zavarokkal küzdő személy számára, ha nem képes tisztába jönni azzal, hogy ki is ő valójában, a munka adhatja meg azt a lehetőséget, hogy hasznosnak és fontosnak érezze magát. Mivel az önelfogadás kellemes érzését a munkától kapja meg, képtelen lassítani, a munkába feledkezéssel tartja távol a szorongást és depressziót. A munkamániás számára a tétlen hétvégék üresek és idegesítőek, szemben azzal aki szereti a munkáját, de azért ki tud kapcsolódni. A munkamániás kevésbé foglalkozik a családjával, gyermekeivel és saját egészségét is feláldozhatja a munka miatt, ugyanakkor valódi megnyugvást nem remélhet függőségétől. (wikipédia)

Tanulás

Mely már szinte óvodáskortól "teljesítménykényszeres", s ilyetén módon már egy 4-5 éves is kialvatlanul, szorongva kezdi a napját, s folytatja örömtelen hétköznapjait majd az iskolákban egészen az érettségiig, vagy diplomáig, majd zuhan bele a hasonló állapotú munka világába.

Egészség

A felnőttként pedig teszi a dolgát a kezdeti lelkesedés után örömtelenül, fásultan, agyonhajszoltan. Majd ennek következtében beteg lesz és a befizetett társadalombiztosítás fejében nem kap még jó szót sem az egészségügyben... 

Ahol inkább betegségben tartanak bennünket, mert a doktorok kreditpontjai és tanulmányi útjai a méregdrága gyógyszereket előállító gyógyszergyárak anyagi hozzájárulásán múlik. A gyógyszerek, amelyek az egyszerű lábgombát és náthát sem képesek elmulasztani... 

Viszont egy influenza minimum 10 000 Ft gyógyszerköltséggel jár alsó hangon, s mely szintén a leadózott, "letársadalombiztosítózott" jövedelmünket csökkenti.

Pedig ez lehetne másként is... 

Mind a munka, mind a tanulás az egyre szélesebb sávú net és a számítógép korában otthonról is végezhető lehetne egy alaposan átgondolt emberbarát koncepció mentén, amit örömünkben végzünk...

Mert hát a munka antropológiai fogalom is. A munka eredetileg az ember szabad tevékenységét jelenti, amely által személyisége fejlődik. A teremtő, alkotó munka nélkül elképzelhetetlen az ember élete. Az alapszükségletek maslow-i hierarchiájában az önkiteljesedés áll a csúcson, amelynek elérése csak munkával lehetséges. A munkának ezenkívül van közösségi dimenziója is. A munka olyan dologra irányul, ami másnak is jó. Az életünk az emberek munkája által lesz szebb, jobb. (wikipédia)

Két kedvenc idézetemet már megint idecitálom:

A munka fogalmához Mark Twain Tom Sawyerjéből:

"...Tom már nem tartotta reménytelennek az életet. Tudtán kívül felfedezte az emberi cselekedetek egyik örök rugóját. Nem kell mást tenni, ha kívánatossá akarunk varázsolni valamit - akár felnőttekről, akár kisfiúkról legyen szó -, mint nehézségeket gördíteni kívánságuk elé. Ha Tom bölcselkedő kedély lett volna - mint például ennek a könyvnek az írója -, hamarosan megérti a „munka” és a „szórakozás” közti különbséget. Minden munka: amit meg kell tenni, és minden szórakozás: amit önként vállal az ember. És ez a fogalmazás hozzásegítette volna annak a megértéséhez, hogy művirágokat csinálni vagy taposómalomban dolgozni bizony kemény munka, de a kuglizás vagy a Mont Blanc megmászása szórakozás. Vannak Angliában gazdag urak, akik komoly anyagi áldozattal szerzik meg azt a kiváltságot, hogy nyáron naponta húsz-harminc mérföldnyi útszakaszon ők hajtsák a postakocsit; de ha nekik kínálnának bért a fáradságért, kedvtelésük munkának minősülne, s így már nem vállalnák." 

A tanuláshoz pedig Csíkszentmihályi Mihálytól az iskoláról szóló gondolatokat:

"Több régi gondolkodó szerint az ember igazán akkor tudja felmérni adottságait, amikor nincs semmi dolga.
 Görög filozófusok szerint a szabad időnkben bontakozhat ki igazán emberi mivoltunk, ekkor van lehetőségünk saját magunk fejlesztésére… A szabad időben végzett tevékenységre használt görög scholea szóból ered az iskola szó, ami jól tükrözi azt az elgondolást, hogy a szabad idő legjobb hasznosítása a tanulás.
Társadalmunk három jellemző szabadidős tevékenysége nagyon távol áll a fenti elképzeléstől. Első a tömegkommunikációs eszközökre fordított idő. … Második a beszélgetés… Harmadik áll legközelebb az eredeti elgondoláshoz: a hobbi tevékenységek, sportolás, muzsikálás, étterembe, moziba járás.
Életünk tehát lényegében olyan élményekből áll, amelyeket a munka, a birtokunkban levő tárgyak fenntartása és a szabadidős tevékenységek közben szerzünk.
Ilyen feltételek közepette zajlik az életünk, a közöttük való választás és hozzáállás dönti el, hogy napjaink összessége formátlan masszát alkot, vagy műremekké áll össze." (Csíkszentmihályi Mihály: Az öröm művészete)

Ráadásnak pedig Henry David Thoreau, aki a munkáról így írt a waldeni remeteségében:

"Miért sietünk annyira, miért herdáljuk úgy az életet? Úgy látszik, eltökéltük, hogy éhen halunk, még mielőtt megéheznénk. A közmondást azt tartja, hogy „amit ma meg tehetsz, ne halaszd holnapra”, így már ma agyondolgozzuk magunkat, hogy holnap előröl kezdjük, ez nem munka a szó valódi értelmében; az igazi munkánkhoz még hozzá sem láttunk; az emberiségnek vitustánca van, azért nem bír nyugton maradni...A kétkezi munka, még ha a robot határát súrolja is korántsem a legrosszabb fajtája a naplopásnak...A hosszú ideig folytatott nehéz munka ellen is az a kifogásom, hogy utána nehéz ételre, italra szorultam...

A dolgok önköltsége, azonos a megszerzésükre fordított életmennyiséggel. Ha olcsónak tartjuk az életet mi sem természetesebb, mint feláldozzuk a modern ipari fejlődés oltárán. De ha drágának tartjuk, akkor nem a kapitalista fejlődés, hanem az emberi boldogság lesz a társadalom célja.”

https://www.facebook.com/sevaster1/videos/868211513318428/

Keresztény újságíró- és bloggertalálkozó a reformáció 500. évfordulója okán

Attól lesz keresztény egy cikk vagy egy blogbejegyzés, hogy keresztény ember írja.

Immáron 6. alkalommal találkozhatott személyesen a keresztény újságíró- és blogoszféra, hogy együtt gondolkodjon a reformáció hatásairól és az ökumené lehetőségeiről.

Régi és új részvevőkkel, s egy bemutatkozó körrel indult a vasárnap délután, melyben szó esett arról, hogy a keresztény újságírás és blogolás átsüt azon az on-line vagy nyomtatott sajtófelületen is, amelynek a címében nem szerepel a keresztény szó vagy szimbólum. 

Attól lesz keresztény egy cikk vagy egy blogbejegyzés, hogy keresztény ember írja.

Majd Fekete Ágnes református lelkész, rádiós szerkesztő előadása következett "Reformáció: reakció vagy rügyfakadás?" címmel, de váratlan meglepetésként az első gondolatok közben Henri Boulad atya is meglátogatta a találkozót, aki március 16-án lett magyar állampolgár. Kokárdáját büszkén viselve intézte a hallgatósághoz lelkesítő gondolatait:

"Hogy az igazat mondhassa az ember, helyesen kell tájékozódnia. Elegem van a hivatalos médiumokból. Ti lehettek annak emberei, hogy a világ megismerje az igazságot. Kezetekben a lehetőség, hogy valódi információkkal lássátok el az embereket. Nem ti vagytok a hírek főcsapása, de nagy lehetőségetek van az igazság terjesztésére…" 

Folytatva a megkezdett gondolatmenetet Fekete Ágnes arról beszélt, hogy mára mintha csak reakciókban tudnánk már élni. Az emberiség történelme egy adott, most már nehezen meghatározható pontján elvesztette a létezés önmagában való értelmét; hogy mára a zsigerünkig hatolóan mindenki egy külön entitás... 

A Reformáció idején erre a veszteségre a pápaság a reneszánsz pompájával, Luther pedig lázadásával felelt. De mind a kettő felelet volt már...

Hogyan olvassuk a Reformációt? Szinte mindenki reakcióként olvassa. Igen, a rossz középkori viszonyok, és… a katolikus Reformáció-értelmezés logika nehézsége. Van még szükség protestáns egyházakra? Hiszen Luther minden kérése válaszra talált már… 

De a reformátusok is önmagukat leginkább nem-katolikusként identifikálják. Hogy miért nincs kereszt a templomban? Erre csak tagadó mondatokkal tudnak felelni...

De ha úgy tekintünk a Reformációra, mint egy rügyfakadásra, ha arról volt szó, hogy abban a korban, adott esetben Luther átlépett egy küszöböt, ami az Istennel való találkozás küszöbe, akkor ahhoz az adott megértéshez, tapasztalathoz vissza tudok menni mai emberként, és abból a forrásból talán még egy-két cseppet ihatok ma is... A Reformációban kipattant egy rügy...

Ahova ma visszamehetünk, az a krisztusi gesztus, amely Lutheré volt, meg Kálviné is, amikor valami egészet, valami teljes krisztuskövetést kerestek...

"Amit Lutherék tettek, az kinyitott egy kaput. Felpattant egy rügy, megteremte a maga gyümölcsét. Itt jót, amott rosszat.
Minden nagy egyházi fordulat mögött ott érzékelhetjük a vég-váradalmakat. A Reformáció számomra nem értelmezhető másként, mint ebből az erőteljes elköteleződésből Isten országa iránt." - ez volt Fekete Ágnes zárógondolata a találkozón.

A teljes elmélkedés megjelent a talita.hu oldalon.

Egy kis szubjektív az ökumené szellemében:

Két évvel ezelőtt voltam egy különleges keresztút felszentelésen. Miletics Katalin szobrászművésznő barátnőm "Kezek keresztútja"-t szentelték fel az ökumenikus Ménfőcsanaki Közösségi Házban.
Percze Sándor evangélikus lelkész beszélt a felszenteléskor arról, hogy: 

"Evangélikus közösségekben nem szokás keresztút ábrázolást elhelyezni a liturgikus terekben. Miért kerül ez a dombormű sorozat mégis a gyülekezeti házba? Elsősorban azért, mert nagypéntek és húsvét eseményeit láttatja. Azt a történést, amelyek evangélikus hitünk szíve-közepét, Jézus szenvedését, halálát és feltámadását mutatják. A keresztút evangélikus / protestáns szempontból nézve: nagypéntek 14 képben. Miletics Katalin Janka keresztútja túl van minden felekezetességen. Az egyetemesen keresztény középpontot ábrázolja.Másodsorban azért, mert e domborművek mellett nem lehet csak úgy elmenni. A kezek vonzzák a szemet, és személyes, belső viszonyra hívnak az ábrázolt eseményekkel." (A teljes cikk  a felszentelésről)

Logarléc

A tavaszi nagytakarításban találtam egy logarlécet, ami még az apukámé volt. Még én is használtam egy ideig.

A hetvenes évek közepétől  Ganz Villanyban dolgoztam - a trafó és később az aszinkronmotor szerkesztésben - Budán. A korszerű "kurblis" számológépet csak az idősebb számítómérnökök használhatták akkortájt, és ők is csak "gépidőt" kérve hozzá. Később - a precízebb számítások miatt - csak is a vasmag lemezei méreteinek kiszámításához és szerkesztéshez már igénybe vehettem én  is.

Aztán a nyolcvanas évekre lassan bekerültek a négyalapműveletes és később a programozható zsebszámológépek a köztudatba és a szerkesztésekbe is. 

S mire elhagytam a villamos(üzem)mérnöki pályát a kilencvenes évek elején, már a CAD rendszerben rajzoltam meg az aszinkronmotor összeállítási rajzát. A logarlécet pedig - ahogy akkortájt mondták -, már csak hátvakarásra használtuk. 

Mit ad Isten a nagytakarítás után pár nappal pedig újra láttam az Apolló 13 című filmet, ahol a film 58. és 60. perce között újra felfedeztem a logarlécet.

A logarlécet 1620-1630 között találták fel, miután John Napier publikálta a logaritmusról szóló alapvető művét. Az oxfordi egyetemen Edmund Gunter feltalált egy eszközt, mely egy logaritmikus skálából és mérőeszközökből állt és amellyel szorozni és osztani lehetett. 1630-ban a cambridge-i William Oughtred készített egy körlogarlécet, és 1632-ben egyesítette találmányát Gunter eszközével, ezzel létrejött a mai értelemben vett logarléc. Oughtred sokáig nem publikálta találmányát, hasonlóan a kortárs Newtonhoz, aki forradalmian új fizikai elméleteit évekig nem merte nyilvánosságra hozni, és később kemény harcot folytatott az elsőbbségért egy korábbi tanítványával, Richard Delamainnel.
1722-ben Warner bevezette a négyzet- és köbskálát, 1755-ben Everard az inverz skálát (1/x), 1815-ben pedig Peter Roget feltalálta a log-log skálát. A 19. században a logarléc használata széles körben elterjedt Európában. A mérnöki számítások túlnyomó részét logarléc segítségével végezték. Ehhez természetesen olyan számítási eljárásokra volt szükség, melyek nem voltak érzékenyek a kerekítési hibára.
Az 1970-es, 1980-as években a logarléc végleg elavult, felváltották a különböző tudományos kalkulátorok, 1974-től a logarlécek gyártói sorozatban mentek csődbe.Ezzel az emberiség kultúrájának egy kiemelkedő találmánya került múzeumba.
A legutolsó speciális logarlécek az amerikai Apollo-program számára készültek, és a programban részt vevő űrhajósok használták azokat. Wikipédia

A logarléc, amelyik járt az űrben: Pickett N600 típusú logarléc (az Apollo 11 program során használtak az űrhajósok)

Érdekes lenne a matek iránt érdeklődő mai fiatalok kezébe adni egy ilyen logarlécet, amivel áramszünet idején egy gyertya fényénél egy tolással kiszámíthatnák egy adott háromszög szögeinek a tangensét-kotangensét, vagy szinuszát-koszinuszát. Vajon mit szólnának hozzá?

Omar Bashir koncerten jártunk 2016 utolsó napjaiban

December 29-n immáron negyedszer láttuk-hallottuk férjemmel Omar Basir oud (arab lant) muzsikáját, most szimfonikus kísérettel a Vigadóban. 

Igazi szenvedélyes mediterrán zene, tele feszültségekkel, drámával és érzelmekkel. Minden zeneszám szavak nélkül egy-egy történetet mesél el, hol szomorút, hol vidámat, de mindenképpen életigenlőt.

Omar Bashir (arabul: عمر بشير) iraki-magyar oud (arab lant) zenész.

Omar Bashir 1970-ben született Magyarországon. Édesanyja magyar. Édesapja révén pedig oud zenészek leszármazottja . Édesapja a Kodály- és Bartók díjas Ud Maestro Munir Bashir a "lant királya" volt, a nagybátyja pedig a neves oud-mester Jamil Bashir.

Omar ötéves volt amikor családja elhagyta Magyarországot, és szüleivel Irakban élt tovább, ahol elkezdte Oud-képzést. A hétévesen már a bagdadi Music and Ballet Schoolban tanult, de tizenévesen már iskolatársainak lant órákat adott.

A közel-keleti háborúk elől 1991-ben Omar szüleivel visszaköltözött Magyarországra, és a Liszt Ferenc Egyetemen zongorát, és karvezetést tanult és továbbra is együtt zenélt apjával.

1997-ben apja halála fordulópontot jelentett Omar Bashir zenei karrierjében.

A kreatív keresés-kísérletezés időszaka következett miközben spanyol cigányokkal együtt élve fedezte fel a flamenco-zenében az arabbal közös gyökereket.

Bejárta világot és minden népzene inspirálóan hatott rá. Így nem csoda, ha saját szerzeményeibe belecsempészte még a magyar népzene motívumait is.

Sebestyén Mártától idézve:

"Omar, szeretek veled dolgozni, mert a te improvizációd, mintha magyar népzene lenne".

Íme egy a mostani koncerten is elhangzott, az édesanyjának írt zeneszáma:

Az Oud - arab lant története

A hangszer eredetmítosza szerint azt a bibliai Káin leszármazottja, Lámech találta fel, mikor halott fia tetemét egy fára akasztotta, és az összeaszott csontváz ihlette az úd formáját.

Kelet

A 10. századi arab szerzők a hangszert egy barbat nevű perzsa hangszerből származtatják, sőt azonosítják vele. 14. századbeli arab történetírók kifejlődését a 3. századra teszik, és összefüggésbe hozzák a manicheizmussal, sőt magával Manival, ami hihető, mivel a vallás követői fontos szerepet tulajdonítottak a zenének, másfelől ez meg is felel a hangszer feltételezett keletkezési helyének és idejének. Kelet felé a Selyemutat követve terjedt el, az 5. – 6. században már Kínában bukkant fel, és hozta létre a pi-pá nevű lantféleség egy új változatát. Az Arab-félszigeten viszonylag későn, először a 9. században említik az údot írásos források.

Nyugat

A hangszer nyugat felé Andalúzián keresztül terjedt el, és ebben fontos szerep jutott a kurd származású Zirjábnak (786 – 857), e félig mitikus, félig valóságos figurának, aki Bagdadból száműzetvén Córdobában óriási kulturális kisugárzású konzervatóriumot alapított. Lehetséges, hogy a nyugati lant megjelenését nagyrészt neki köszönhetjük. (Forrás: wikipédia)

Ha a tanítvány felkészült, megérkezik a mester… - Portré Szász Ilmáról

Éppen tizenhat éve annak, hogy Szász Ilma A ponttól a mandaláig című előadássorozatának első momentumaként sokadmagammal belülről megérezhettem az OM mantra velőkig hatoló rezgését a Nagykovácsi Civilegyetemen. 

Már akkor tudtam, hogy olyan átfogó szellemiségű tanítóra leltem, aki életem következő időszakának meghatározója lesz. Nagy örömömre, azóta szolgálatába szegődhettem. Tanítási segédanyagokkal, prezentációkkal, személyes honlapjának elkészítésével és a Péntek Esti Meditálók csoportjának koordinálásával is segíthettem a munkáját.

Szász Ilma (1937) volt természettudományos kutatóorvos, a tudományok doktora, c. egyetemi tanár, de 1971 óta igazi hivatása az úgynevezett „rejtett tudományok” keresése, és az általuk vázolt belső átalakulás megtalálása lett. Tudományos konferenciák és tanulmányutak során lehetővé vált számára, hogy ilyen irányú irodalomhoz is hozzájusson, és e téren előrehaladott emberekkel megismerkedhessen. Már a hetvenes években személyes kapcsolatba kerülhetett D. E. Harding szellemi tanítóval, akiben megtapasztalhatta, hogy a magasabb tudatállapot valóban létezik.
A 80-as évek végén eljutott Muktananda sziddha-Mesterhez, akinek belső átalakulását köszönheti. Ezzel egy időben hiteles, misztikus keresztény meditációs centrumot is megismerhetett a bencéseknél Londonban. Ettől kezdve Hindu és keresztény meditációs módszereket egyaránt gyakorolt. A rendszerváltás után mód nyílt igazi hivatása kutatására, sőt oktatására is, ekkor váltott szakmát. A keresztény gnózisban és misztikában nagy élmény volt számára bingeni Hildegard, valamint az Apokalipszis látomásainak megértése, és Bernadette Roberts misztikus élményeinek értelmezése személyes magyarázatai alapján. Nagy hindu tanítók (Ramana Maharsi, Sirdi Sai Baba, Krija Babadzsi, Juktesvár) továbbra is mély hatással voltak rá. A kereszténységben Anthony de Mello és John Main tanításai szolgáltak iránymutatóul számára.
Gondviselésszerű volt az is, ahogy integráló törekvéseit és felismeréseit könyvekben is közzétehette.
Úgy gondolja, hogy küldetése: hidat képezni Kelet és Nyugat között, valamint az, hogy a spirituális tapasztalatokat a kereszténység hagyományaiban, a gyakorlatban is megelevenítse.
Még kutatóorvosként átképezte magát mentálhigiénikus orvossá, és igyekezett segédkezni a spirituális törekvők előrehaladását a felmerülő, akadályozó pszichológiai problémáik feloldásában.
Alapító tanára a Mantra – Alternatív Természettudományi Szabadegyetem Parapszichológus képzésének.
Különböző vallási és filozófiai iskolák hívták/hívják őt vendégelőadónak. Diákjaival tegeződik 0-tól 100 éves korig. Meditációs csoportjainak résztvevőit inkább munkatársaknak tekinti, mint tanítványoknak.

Idén - ahogy maga fogalmazta humorosan -, "hetvenkedős" éveinek végén összegző hitvallását is közreadta:

CREDO

• Hiszek a Megnyilvánulatlan Istenségben és a Megnyilvánult Istenben, a mágneses mezők nagy ölelkezésében és a nagyon tiszta, fénylő lények megnyilvánulásában, ezek informatikus erejében. 

• Hiszem, hogy „Isten” mindenütt jelenvaló, Ő éltet minket és rajta keresztül minden Egy. 

• Hiszem, hogy az idő az örökkévalóságban. a sokaság az egységben van 

• Hiszem minden ember lényegi egységét. 

• Hiszem, hogy a mi korszakunk  és földrészünk Messiása  Jézus. 

• Hiszem, hogy vannak isteni szent Mesterek. 

• Hiszem, hogy van  Romlatlan Mennyország, az isteni sík és a kauzál sík, ahol a szeretet ill. a bölcsesség uralkodik .Hiszem, hogy Kozmoszunkban bűn, degenerálódás történt. 

• Hiszem, hogy az ember a romlatlan Mennyből bukott le, és végső célja az oda való visszatérés. Ennek hosszú útja a fizikai sík elhagyása után az asztrál és a kauzális sík elérése. A végső lehetőség a megnyilvánulásból való kilépés és a  megnyilvánulatlanba való szabad visszatérés.  (Újabb szabad kilépés lehetséges). 

• Hiszem, hogy minden emberi szellem  Istenből emanálódott.

• Hiszem, hogy világunkat a kauzál síkról  teremtik és az asztrál síkról formálják., és  az utóbbiakban „rossz”, szét-és lehúzó szellemiségek is vannak, amelyek jelentős visszahúzó erőt képviselnek.

• Hiszem, hogy a finomanyagi  asztrális világban sok káprázat és sorsszerűség van,   és a durvaanyagi világban dominál a káprázat és sorsszerűség. 

• Hiszem, hogy az ember, bár isteni énjétől elszakadt, földi életében ehhez visszakapcsolódhat,és ezen keresztül a Szentlélek egyénivé válhat. 

• Hiszem, hogy ezt a kegyelmet, isteni irgalmat  a Messiás, a szentek, mesterek fölös érdemei teszik lehetővé, valamint  az Istenség befogadó természete, de szükséges, hogy feléjük fordulva kérjük és elfogadjuk azt. 

• Hiszem, hogy a nem-anyagi világban mindenki a saját minőségének síkjára kerül. 

• Hiszem, hogy az alvilági lét és a 2. halál (az egyéniség teljes felbomlása) elkerülhető. Az ember üdvözülhet, tehát túlélhet lelke a lunáris mennyországokban, sőt szellemével egyesülve feltámadhat a szoláris mennyországokban. 

• Hiszem, hogy az üdvösség a kegyelmi úton mindenki számára elérhető, ehhez az egyéni akaratot át kell adni Istennek, nem az elmében, hanem a szívben. 

• Hiszem, hogy ezáltal  az ember finomtestének nagyon meg kell tisztulnia és át kell épülnie. 

• Hiszem, hogy a Föld tisztulásra alkalmas, kegyelmi időszaka egyszer lejár, nem tudhatjuk, hogy meddig tart—és utána ítélet következik. 

• Hiszem, hogy a helyes információk elérnek minket, ha megnyílunk számukra. 

• Hiszem, hogy visszatérésünket az ellenerők nagyon megnehezítik, és csak tőlük elfordulva, és az isteni erőket igénybe véve érhetjük el üdvösségünket. 

• Hiszem, hogy a helyes út borotvaéles keskenységű. 

• Hiszem, hogy a világban  cél-okság uralkodik, mindennek - oka mellett -, célja és értelme van. 

• Hiszem azt, hogy a végső cél ismerete fontos.  Fontos, hogy ne csak  a következő lépést lássam, hanem azt is, hogy hova akarok eljutni. Ha csak a következő lépést látom, akkor az ellenerők nagyon könnyen téríthetnek el.  

A Péntek Esti Meditálók(közöttük magam is),  12 éve hallgathatják napra kész tudományos és spirituális tartalmú előadásait.

Az utóbbi évek témaköreit és vázlatait tartalmazza a PEMAP.

Spirituális könyvei:

Az Élő Fény Árnyéka, Kőröspatak, Bp. 1997, 1999.
Az Öröklétnek Beszéde, Sindbad, 1999.
A Ponttól a Mandaláig, Paradigma, Bp. 2000. 2001.
Az Úr Ruháját Hordja Minden, Víztérítő, Bp. 2001.
Tükör által... Keresztény képmeditáció, Víztérítő, Bp. 2003.


Fordításai:
Bradshaw: Vissza önmagunkhoz Hungaprint Bp. 1992. Hungalibri, Bp. 1996.
John Main: Jöjj el Uram, az Úr eljött. Meditációs beszédek Filosz, Bp. 2003.
Hildegard képszövegek in Bingeni Hildegard élete. Ursus Libri, Bp. 2004.

* Szász Ilma honlapjának menüpontjai:

• DR. SZÁSZ ILMA
• 01. ÚJ TUDOMÁNYOS PARADIGMÁK
• 02. HIROSHI MOTOYAMA:A JÖVŐ VALLÁSA ÉS TUDOMÁNYA
• 03. A GNOSZTIKUS TAMÁS EVANGÉLIUM FORDÍTÁSA ÉS ÉRTELMEZÉSE A GNOSZTIKUS JEAN-YVES LELOUP SZERINT + A János evangélium misztikus-gnosztikus tartalmai Ravi Ravindra nyomán
• 04. MONIZMUS, DUALIZMUS INDIA VALLÁSAIBAN
• 05. MISZTIKUS ÉS EZOTERIKUS KERESZTÉNYSÉG
• 06. ÖKÖRPÁSZTORLÁS
• 07. GNOZIS ÉS MISZTIKA A NYUGATI EMBER SZÁMÁRA...
• 08. SRI ANANDANAYI MA
• 09. SZUFI ALAPELVEK
• 1. EGY NITYANANDA GURULÁNC
• 1. Nityananda
• 2. Muktananda
• 3. Vasudeva
• 2. HAZÁM, MAGYARORSZÁG
• 3. ERDÉLY
• 4. ÚJ PARADIGMÁK
• 5. KERESZTÉNYSÉG
• 1.0 Jézus képek
• 1.1 A Biblia áttekintése nyolc képben
• 1.2 Bingeni Hildegard néhány látomásának értelmezése
• 1.3 Jézus-Mária-Atyaisten
• 2. 366 Bibliai elmélkedés
• 3. "Még többet a tükör által"
• 4. Nagy látomások képei
• 5. Angyali karok rezgészintje
• 6. Kabalista angyalok
• 7.1 Keresztény mantrák és dalok
• 7.2 Keresztény mantrák és dalok
• 8. Spirituális költők
• 9. Szentignáci kegyelmek - 30 hetes lelkigyakorlat (az én Harminc kegyelmem, melyben Ilma ajánlása inspirált)
• A Csodakurzus (egy helyesnek bizonyuló út) vázlata
• 6. TANULMÁNYOK
• 01.1 A spirituális és pszichológiai dimenziók találkozása
• 01.2 Az ember korszakai
• 02. Elérhető tudatfokozataink
• 03. A vallások végső igazsága
• 04. 366 bibliai elmélkedés
• 05. " Még többet tükör által"
• 06. Válogatott tarot nagy árkánum kártyák a Universal Waite és BOTA tarot sorozatok felhasználásával
• 07. Jézus élete a Tarot nagyárkánumaiból
• 08. Archetipikus és konkrét út a Tarot segítségével
• 09. Leuner-szerinti imaginációk
• 10. Kinez képek

A fényről a legmélyebb sötétség napjaiban

“Íme az ige testté lett” (János evangéluma)

A fény születésének napja minden évben december 21. környékén van.

A St. Martin in the Fields templom bejárata előtt Londonban

Egyik barátunk kisfia nemrég volt egy éves. A minap kaptam a hírt, hogy az első jelentős szó, amit kimondott, a gyertya volt. 

Náluk így az adventi koszorún az első gyertya egy kicsi gyermek szavára világlott fel, a maga 1 lux fényerejével.

12 éve az Apollo 8-ról láttam egy dokumentumfilmet.

1968. december 21-én indult el az Apollo–8 Saturn-5 hordozórakétával Cape Canaveralból. December 22-én pályára állt a Hold körül, majd 10 keringés után elindult vissza. December 27-én a visszatérő kapszula leszállt a Csendes-óceánon.

50-50 % volt annak az esélye, hogy a három űrhajós túléli az akciót. A feletteseik politikai okokból gyorsították meg a programot. Sikerült a Földön egyébként kipróbálatlan manőver, és a Holdat tízszer megkerülték. A kilencedik alkalommal már nem is a Holdat, hanem a Földet nézték az ablakhoz tapadva. Lowell kapitány elővette a Bibliát – mert azt azért vitték magukkal -, és felolvasta a Teremtés Könyvének első mondatait.

„Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten szólt: “Legyen világosság”, és világos lett.

Az fogalmazódott meg benne, hogy a világűr legszínesebb bolygóját látja, ahol egy őszibarack bolyhai méretének megfelelő vastagságban létezik az élet, és hogy az itt élő lényeknek testvériségben kellene létezni. Amerika a hidegháború és a vietnámi háború kellős közepén élt. Megölték Kennedyt és a néger polgárjogi harcost, Martin Luther Kinget.

Az Apollo 8 parancsnoka visszatérése után egy teljesen ismeretlen embertől kapta az elismerést: az ő tettük volt az 1968-as év egyetlen jócselekedete. Ezt tartotta élete legnagyobb dicséretének.

Amint a Fényhez kerestem anyagot, emlékeztem rá, hogy Török Sándor mesekönyvében, a Kököjszi és Bobojszában a törpék a szivárványon csúsztak le. Úgy gondoltam, ezzel illusztrálom majd a fény egyik játékát.

Aztán elölről kezdtem az olvasást, és felfedeztem, hogy a Teremtés könyve van elbújtatva ebben a mesekönyvben. Az első három fejezet egészen pontosan a fény születéséről, az ember-gyerek, mint fénylény megtestesüléséről szól.

“A törpék fejedelme – ez is olyan volt, mint a többi, csak egy fejjel kisebb – esernyőjét maga fölé tartva, a ház tornyának tetején állott. Akkora esernyője volt, mint egy gombostű feje. Állott a torony tetején és vizsgálta, hogy mi történik, nem kell-e valahová aláküldeni egy-kettőt a törpék közül.

Mert ugyebár, valahányszor lent a földön gyerek születik, lejön hozzá egy-két törpe az égből, hogy mulattassa a kicsit. Amint ott áll a törpék fejedelme a toronyban, hát látja, hogy a jó isten szempillantása elindul és helyet keres odalent egy kisgyerek számára. Hopp, már meg is találta! Ebben a pillanatban mondták odalent a néni meg a bácsi, hogy „egy kisgyerek kellene ide!”

Nosza – kiabálta a törpék fejedelme – hóha hé, ki a soros? Indulni kell! 

Lent a kapuban állott a strázsa. Akkora volt ez a kapu, mint egy jókora almamag A strázsa meg elővette a nagy kapcsos könyvet – olyan nehéz volt ez a könyv mint egy fecskesóhajtás, képzeljétek! – s kiolvasta belőle a két kis törpe nevét, akinek indulni kell alá a földre. Kököjszinek hívták az egyiket, Bobojszának a másikat.

 Kököjszi és Bobojsza volt a legtréfásabb törpe az egész birodalomban.

Egy jókora láda mindenféle álmot vittek magukkal, meg egy csomó nótát és mesét, hátizsákban.

Az eső közben elállott, a szivárvány hajolt végig az ég és a föld között. A fejedelem kiabált föntröl.

–    Siessetek már!

–    Rakjátok – sürgette őket a raktáros törpe, aki itt az álmokat, nótákat és meséket számon tartotta…. Csak vigyázzatok, ne törjön össze semmi az az úton!

Sietve megköszönték a raktáros törpék fáradtságát, aláírták a raktárkönyvet, az volt az elismervényben: mi alulírott törpék, Kököjszi és Bobojsza, elismerjük, hogy átvettünk kilencmillió álmot, tizenegymillió nótát és hatvannégyezer mesét – s kezet fogtak a raktárossal.

Felrohantak a fejedelemhez, aki elbúcsúzott tőlük.

–    Kököjszi és Bobojsza – mondta nagyon komolyan – tudjátok, mit kell tennetek!

Törpei hatalmatoknál fogva nektek kell gondoskodni arról, hogy odalent a kicsinek, akinek még neve sincs, öröme teljék az életben. Megértettétek?

–    Megértettük, kedves fejedelem….

A fejedelem kétfelől arcon csókolta őket és egyúttal a fülükbe súgta mi legyen a kisgyerek neve. Ezek bólintottak.

Meglátta Kököjszi a szivárványt.

Hopp! Kacsintott Bobojszának. Jól értették ők egymást, nem sok szó kellett hozzá. Bobojsza is kacsintott a szivárványra: hát ezért csak nem haragszik meg a Jóisten!…

Persze hogy nem.

Sietve eloldottak a szivárványból néhány szálat – kéket vöröset, sárgát, zöldet, minden színből egy-egy kis fonalat – összesodorták s hajrá, lecsúsztak rajta a földre. Még daloltak is fennen, Kököjszi vékonyan, Bobojsza vastagon.”

Antalffy Yvette

Jelzőtűz vándoroknak, avagy a belső képek iránymutatása - interjú Bátorfi Andreával

"A belső képek úgy működnek az életemben, mint a fénylő világítótornyok a hajósoknak, a jelzőtüzek a vándoroknak. Intuitív bölcsességem megtestesítői: irányt mutatnak kétségeim idején, figyelmeztetnek, ha baj közeleg, vezetnek a keresésben, új lehetőségeket vonzanak be, és jelzik a távolságot jelen helyzetem és elérni kívánt céljaim között."

Mag-potenciál No.5 Fotográfia, fine art print 2016

Bátorfi Andreára úgy 15 éve egy kulturális programajánló televíziós műsorban találtam rá. A Műcsarnok egyik kreatív művészeti műhelyét vezette akkortájt, amelynek címe Indulj el egy úton! volt. A magam életközépi válságában őrlődve, kerestem a helyem a világban, amikor megtalált ez az ajánló. Egy telefonhívással lehetett rá jelentkezni. A vonal túlsó végén Andrea maga invitált a műhelysorozat első alkalmára. Másfél-két évre hűséges résztvevőjévé váltam képmeditációs foglalkozásainak.

Andrea úgynevezett hívóképekkel dolgozott akkor, melyek képzőművészeti alkotások, leginkább festmények és művészfotók voltak. Meditációk, imaginácók részesei voltunk, s minden alkalommal alkottunk egy-egy képet, formát vagy szimbólumot az adott témakörben. A foglalkozások végén pedig gondolatainkat megosztottuk egymással.

Ez az időszak sorsfordító volt az életemben.

Majd kisfia születése után sokáig nem találkoztunk Andreával. Tudtam róla, hogy a fotóival rangos kiállításokon vett részt, és jónéhány galéria jegyzi a nevét. Honlapját érdemes végignézni.

Bátorfi Andrea fotó-és videóművész, művészettörténész, képmeditáció oktató.

„Sajátos képességem a teremtő képzelet segítségével való kreativitásfejlesztés és tehetséggondozás. Hiszem, hogy az ember végtelen potencialitással rendelkező, fizikai testbe költözött szellemi lény, akinek hatalmas öröme telik élete és alkotóképessége szabad kibontakoztatásában. Hivatásom, hogy az ember tudati tágulásáról és teremtő lehetőségeiről szerzett tapasztalataimat másokkal megosszam.”
(Forrás: Táguló-blog)

A nyár folyamán aztán újra felvettük a kapcsolatot és megtudtam, hogy új témákat talált, amelyek mentén kitágult számára a világ. Erről a megújulásról kérdezem őt:

A.Y.: "Jelzőtűz vándoroknak - avagy a belső képek iránymutatása." Ezt a címet adtad meg, amikor arról faggattalak, miről is mesélnél szívesen. Nekem egyből az álmok jutottak eszembe. Vagy az ábrándozás alatt látott képek, amikor az ember csak úgy ül és elmerengve néz bele a világba; vagy a gyerekeknél és a felnőtteknél a mesék is generálhatnak afféle belső képeket, mint ahogy azt az egyik műhelygyakorlat-sorozatodon magam is megtapasztaltam.

Belső képek. Neked mit jelentenek?

B.A.: A belső képek úgy működnek az életemben, mint a fénylő világítótornyok a hajósoknak, a jelzőtüzek a vándoroknak. Intuitív bölcsességem megtestesítői: irányt mutatnak kétségeim idején, figyelmeztetnek, ha baj közeleg, vezetnek a keresésben, új lehetőségeket vonzanak be, és jelzik a távolságot jelen helyzetem és elérni kívánt céljaim között.

Táguló No.58 Fotográfia, fine art print 2010

Belső képek hiányában kiszolgáltatottá válnék mások befolyásának, s vezérlő csillag nélkül sodródnék szeszélyes vizeken. A belső képek útján jutok le a lélek mélyrétegeibe, ahol az ősalapokkal, a mindannyiunkban közös nagy áramlatokkal érintkezhetek. A belső képek így egyfelől identitásom alapját adják, azt, hogy kinek és hogyan élem meg magamat, ugyanakkor megjelenítik az életemen végighúzódó nagy témákat is, amelyek körül kibomlik a jellemem, a hivatásom, sőt, maga a sorsom is. Régi időkben végzetnek hívták ezeket a nagy témákat, amik hatalmas istenségek képében jelentek meg. Valóban végzetként működnének, ha ellenükben és nem pedig az iránymutatásukkal élném az életem.

A.Y.: Hogyan keletkeznek a belső képek?

B.A.: Részben keletkeznek, részben vannak. Itt különbséget kell tennünk a külső hatásra vagy kondicionálásra belsővé vált képek és a lélekmélyből felhozott belső képek között. Felnövekedésünk során családunk, tanáraink, tágabb környezetünk számtalan “igazságot” sulykol belénk arról, hogy mi a helyes életvezetés, s hogy hogyan kell a dolgoknak működniük. Ezek a családi és közösségi igazságok belsővé vált képekként raktározódnak el a pszichénkben, és önértékelésünk vagy önutálatunk masszív alapját képezik. A hiteles életvezetéshez, a “Ki vagyok én valójában?”, “Hogyan éljek?” kérdésekre adandó őszinte, érett válaszokért azonban le kell hántanunk az identitásunk felszínes rétegeit meghatározó, ránk hagyományozott képeket. Ez az önmegismerés útja. Ezen az úton jutunk el hamisítatlan énképünkhöz, valódi önazonosságunkhoz, amelyből önbecsülésünk fakad. Ez odaadást igénylő, komoly munka, de egyben a legörömtelibb és legfelvillanyozóbb utazás, amiben csak részünk lehet.

Születésünkkor vagy inkább már fogantatásunkkor egy életre szóló alapmintázat vagy “tervrajz” kódját kapjuk meg, amely tartalmazza mindazokat a belső erőforrásokat, amelyek emberi mivoltunk maximális lehetőségeinek kibontását teszik lehetővé. Mag-potenciálnak hívom ezt a mintázatot, amiből egész életünk során előhívhatók a további növekedésünkre és fejlődésünkre serkentő impulzusok és belső képek. A környezet, amibe gyerekként csöppenünk, talán nem elég támogató ahhoz, hogy optimális módon fejlődjünk korai éveinkben, de a későbbiekben tudatos döntés és belső munka útján a mag-potenciálból kiemelhetünk olyan belső képeket, amelyek változásra és növekedésre inspirálnak, valamint értelemmel és újabb célokkal gazdagítják az életünket.

Mag-potenciál No.3 Fotográfia, fine art print 2016

Vagyis mivel megfosztottuk tőle a tudatos figyelem fényét, az árnyékvilágba száműzetett. Negativitása lényegében arról szól, hogy figyelmet kér. Amint hajlandóak vagyunk ránézni, vagyis figyelmünkkel energiát adunk a képben hordozott témának, a félelmetes alak mérete és jelentősége elkezd összezsugorodni, és az ügy kezelhetővé válik. Még az ijesztő kép is valójában mindig a javamat akarja, s mindig kihozhatom belőle a gyógyító, transzformáló lehetőséget. Csak az válik félelmetessé a belső világban, ami nincs megszelidítve a tudatosság fénye által. Ez a fókuszált rápillantás időnként nagyon nehéz feladat lehet, igazi hőstett. Ha ezt ennyire nehéznek érezzük, akkor érdemes megfelelő szakemberhez fordulni, aki segíteni tud a figyelem biztonságos odafordításában. Léteznek egyébként démonszerű, megszállásos állapotok is, amikor valakit egy rögeszmés kép tart a hatalmában. Ezzel a fajta patológiás képi megszállottsággal nem foglalkozom.

Jó néhány esetet tudnék magam is felhozni félelmetes belső képekre, amikor az ijedelemtől hideg verítékben úszva riadtam fel egy-egy rettenetes álomból. Ezek a helyzetek akkoriban fordultak elő, amikor még nem dolgoztam ennyit és ilyen tudatosan a belső képekkel, s újra és újra figyelmen kívül hagytam a belső hang útmutatását. Egy sok-sok évvel ezelőtti konkrét példát említenék, amikor nem volt elég éberségem és bátorságom ahhoz, hogy időben kilépjek egy alattomosan romboló párkapcsolatból. Tapasztalatlanságom és az egyedülléttől való félelmem miatt nem láttam át időben a helyzetet, noha a lélek folyamatosan küldte a figyelmeztető jeleket rémisztő álmok formájában, s fizikai szinten is. Akkoriban egymást érték a gyulladások a testemben. Végül egy éjjel arra ébredtem, hogy egy halálkoponyás sötét alak mászik be a szobámba az ablakon keresztül, aki az életemre akart törni. Sosem fogom elfelejteni azt az iszonyatot, amivel felébredtem. Akkor, ott észhez tértem. Ki tudtam lépni a lehúzó, energiarabló kapcsolatból, és a sötét alak többet nem jelentkezett. Ez szándékosan egy szélsőséges példa volt, hogy érzékeltessem, mennyire megrázó tud lenni egy képi üzenet, ha sokáig elhanyagoljuk a belső útmutatás követését.

A.Y.: Hogyan működnek tovább a belső képek az életedben?

B.A.: Az attól függ, milyen életfázisban és milyen feladatok közepette vagyok éppen.

Eredet No.1 Fotográfia, fine art print 2015

Vannak ugyanis feladatra “specializált” és általánosabb, sorsszintű képeim. A feladatspecifikus képek addig aktívak, amíg a hozzájuk kötődő megoldandó feladat aktuális az életemben. Például, amikor párt kerestem, amikor babát szerettem volna, amikor gyógyulnom kell, amikor családon belüli konfliktusokat simítok el, amikor érzelmileg feldúlt vagyok, a belső képekhez fordultam és fordulok támogatásért. Amikor egyoldalúvá válok egy életszerepet vagy egy minőség megélését illetően, elhanyagolom vagy éppen túlzásba viszem valamelyiket, akkor a belső képek - származzanak bár álomból vagy aktív imaginációból - segítenek a kibillent egyensúly helyreállításában. Mihelyst megoldódik az élethelyzet, a kép is eltűnik a látóteremből. A sorsszintű képek azonban hatalmas vezérlőcsillagok, amelyekhez az életút során többször is visszatérek, mert ezek hordozzák a nagy, átfogó élettémáimat. Ahogy érlelődök a tapasztalataimban, ezek az ismételten felbukkannó nagy témák is megújulnak és elmélyülnek. A velük való munka mindig felemelő és megérintő, mindig újjáalakít és friss célokkal lát el. Amikor például gyermekre vágytam, a termékenység konkrét és szimbolikus képeivel foglalkoztam behatóan. Amióta anya lettem, a termékenység mint téma csak átvitt értelemben, az alkotóképesség és a belső gazdagság szimbólumaiban jelenik meg a képeim között. Az anyaság viszont életre szóló feladat, így a hozzá kötődő, sorsszintű képeknek is többé-kevésbé állandó jelenlétük van az életemben.

A.Y.: Hogyan dolgozol ezekkel a materializált belső képekkel tovább?

B.A.: A képekkel való munkában a kedvenc területeim az elfelejtett vagy elnyomott tehetségek előbányászása, a képességnövelés és a jövőformáló víziók megalkotása. Tapasztalatom szerint nem merünk nagyot álmodni önmagunkról, vagyis nincs belső képünk önmagunk kiterjesztett verziójáról. Nem merünk nagyot gondolni az előttünk álló lehetőségekről, s nincs bátorságunk kihajózni ismeretlen, nyílt vizekre a bizonytalanságtól való, gúzsba kötő félelem miatt. Így voltam ezekkel én is, s így is maradtam volna, ha nincsenek képi eszközeim önmagam ismételt újraformálásához. A képzettség szó valójában abból ered, hogy rendelkezem képekkel saját magamról, a céljaimról és a jövőmről.

Táguló No.79 Fotográfia, fine art print 2010

Ezen képek megművelése során válok képzetté, vagyis leszek képes betölteni sorsfeladataimat és kibontani a mag-potenciálomat. Így élhetek minőségi életet. Mostani életszakaszomban leginkább az foglalkoztat, még mivé növekedhetek művészként és tanárként. Milyen feltérképezetlen területekre juthatok még el az alkotás és a tanítás során? Hová tágíthatom a határaimat? A tágulás személyes vágya mindeközben gyökeresen ellenkező irányba megy a külvilágban jelenleg tapasztalható folyamatokkal. Azonban bármilyen bezárkózási és beszűkülési tendencia legyen is tapasztalható a külvilágban, a belső képek szintjén mindig kinyúlhatok a határtalan felé, és táguló tudatomnak semmi nem szabhat határt. S ha bátran és következetesen járom a tudat kitágításának az útját, ami egyre merészebb belső képekkel jár, a külvilágban is törvényszerűen meg fognak mutatkozni a belső növekedésnek megfelelő külső események. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az érzelemtelien átélt belső képek önmegvalósító erővel bírnak, és előkészítik vagy inkább megteremtik a nekik megfelelő külső megélések lehetőségét.

Azt látom, hogy túl sokat nyüzsgölődünk, keverünk-kavarunk anélkül, hogy előtte kimunkáltuk volna magunkban a céljainkat meghatározó belső képeket. Mintha a túlzott aktivitással akarnánk kompenzálni a belső képek hiányát. Természetesen így is elérhetünk eredményeket, de sokkal nagyobb erőfesztéssel és sokszor kétes kimenetellel. A tudatos életvezetés egyik legfontosabb eleme, hogy jól körvonalazott, határozott belső képeket teremtsünk önmagunk legfényesebb, legkiterjesztettebb változatáról. Ez önmagában is hatalmas munka és nagy eredmény. Jómagam is ezt gyakorlom nap nap után. Újra és újra ki kell tágítanom a tudatomat, hogy túllépjek az elmémet és a szívemet összeszorító impulzusokon, hogy magamba tudjak fogadni friss élményeket, s hogy az inspiráltság hullámhosszára kerüljek. A képekkel való munka számomra így egyfelől a napi belső higiéné része, másfelől pedig egy aktív, teremtő tevékenység a vízióim ápolására a kitágult tudat állapotában, ami elég pszichés energiát tartalmaz ahhoz, hogy a képi munka építő irányú és célra tartott legyen.

A.Y.: Egy ilyen jelentős „belső kép” történetet megosztanál az olvasókkal, esetleg illusztrációkkal, a keletkezéstől a mostani állapotáig?

B.A.: Vagy húsz éve láttam a következő álmot. Vidéken voltam, falusi környezetben, és gyümölcsfás kertekkel körbevett házak előtt sétáltam. A környék emlékeztetett nagymamám falujára, aki gyönyörű kertet ápolt hatalmas gyümölcsfákkal. Álmomban megálltam egy pompás kert előtt, és benéztem a kerítésen át. Egy háromemeletes kis kúria állt az udvar közepén. Mivel átláttam a falakon, bepillantást nyerhettem a ház belsejébe. Egy óriás asszony ült odabent, akinek az alakja betöltötte az egész házat. Mintha a kívülről háromemeletesnek látszó ház belülről egy nagy csarnokterem lett volna, aminek a közepén ott ült az asszony földig érő, sötét színű ruhában. Hosszú, barna haját kontyba fogva viselte. Királynői tartással ült és csöndben varrt. Amikor megérkeztem a kerítés elé, láttam, hogy felemeli a fejét és rám néz. Mintha már várt volna. Magával ragadóan erőteljes, mégis szelíd és szeretetteljes volt a pillantása. Csak ennyi volt: felemelte a fejét és rám nézett, s én azóta is e tekintet lenyűgöző hatása alatt állok! A vele való felejthetetlen találkozásból nőtte ki magát a Nagy Anya belső képe, az Anyaistennőé, aki táplál és megtart, aki erőm, kreativitásom és bölcsességem legfőbb forrása.

Eredet No.2 Fotográfia, fine art print 2015

Belső vezetőmként őt hívom, ha bajban vagyok, ha alkotni vágyok, ha álmokat elemzek, vagy amikor meditációt vezetek a csoportjaimban. Az ő jelenlétében vagyok, ha a saját vagy mások képeivel dolgozom. Többször is próbáltam megfesteni, de sohasem voltam megelégedve az eredménnyel, túlságosan behatárolt és konkrét lett. Majd rájöttem, hogy nem is fontos őt formában ábrázolnom, mert a testemben elkezdtem határozottan érezni a jelenlétét. Ezt az érzést tudom csak körbeírni és megjeleníteni, például a fotógrafikáimban. Az érzés és a jelenlét valójában több mint a kép. A képek végső soron a képnélküli, jelenléttel telített csendbe vezetnek. A belső képi munka legvégső célja éppen ezek megtapasztalása: tiszta, magasrezgésű érzések és a jelenléti tudatállapot elérése, majd megtartása. Ez a tiszta tudat állapota, amelyben már képekre sincs szükségünk ahhoz, hogy vágyaink könnyűszerrel beteljesüljenek. Ebben az állapotban az együttérzés, önmagunk és mások megértése spontán működésünk. Belső világunk történései meglepő gyorsasággal tükröződnek a külvilágban, és önnön középpontunkban lehorgonyozódva tökéletes biztonságban érezzük magunkat, függetlenül a külső körülményektől.

A.Y.: Tanítod is ezt a fajta megközelítést. Milyen tapasztalataid vannak, mennyire nyílnak meg a tanítványok? Mi a legfőbb célod csoportvezetőként?

B.A.: Maradjunk a Nagy Anya példájánál. Néhány éve összeállítottam egy, a Nagy Anya történeti és művészi megjelenítéseiről szóló, sajátélményű, kreatív műhelysorozatot. Fókuszált odafordulással és türelmes munkával lépésről lépésre feltártuk e hatalmas őskép személyre szabott jelentéseit. Dolgoztunk a testünkhöz való viszonyunkkal, a női lét alapvonásaival, vagyis az életadás-megtartás-elengedés hármasságával, és kapcsolatba léptünk égi édesanyánkkal, aki függetlenül attól, hogy milyen a viszonyunk a földi anyánkkal, nem szűnő szeretettel, végtelen türelemmel és elfogadással tart és támogat minket. Ezeknek az érzelemteli élménynek kitárulkozni mindannyiunk számára hatalmas gyógyító élmény és lelki újjászületés. Az én legfőbb célom és feladatom csoportvezetőként az, hogy olyan érzelmi és szellemi környezetet teremtsek az óráimon, ahol a szívek és az elmék megnyílhatnak egy mélyebb értelemmel bíró világ számára. A képmeditációkon pedig tapasztalt, biztonságos vezetést nyújtok a belső világ eddig feltérképezetlen tájainak a bejárásához. A kulcs mindenképpen az, hogy a kitágult tudat inspirált állapotába jussunk, ami képes a racionális, ismert világon túlra terjeszkedni. Sok felemelő és megindító élményem van a közös órai munkáról, ahol nagy találkozások történtek és történnek a belső világ lakóival. Ugyan mindenki nagyon különböző útmutatásokkal és felismerésekkel találkozik ezen az úton, a közös vonás a személyes megérintettség és az érzelmi töltöttség állapota. Aki részt vesz ebben a típusú munkában, már eleve önmaga összefogottabb, kiteljesedettebb változatát keresi, így könnyen elfogadja a belső képek útmutatását és a belülről kifelé való teremtés folyamatát.


Antalffy Yvette

(mint újságíró)



(A cikkben szereplő képek Bátorfi Andrea fotográfiái)