„Vajon nem a zene a világ titkos törvénye, nem az igaz harmónia, ahogy a bolygók és a csillagok körtáncukat lejtik?
És én maradjak egyedül, ne találjak meg embereket, akiknek belső lénye tisztán szépen összecseng az enyémmel?”
(H. Hesse: Gertrud)
"A zene eredete nagyon messzire nyúlik vissza. A mértékből keletkezik, és a nagy Egyben gyökerezik. A nagy Egy nemzi a két pólust. A két pólus nemzi a sötétséget és a fény erejét. Ha béke van a világban, ha minden nyugalomban van, s változásaiban a felsőbb parancsokat követi, akkor a zene tökéletes. Ha a vágyak és szenvedélyek nem járnak hamis úton, a zene tovább tökéletesül. A tökéletes zenének megvan az oka. Az egyensúlyból jön Iétre. Az egyensúly a törvényből, a törvény az egyetemes értelemből keletkezik. Ezért zenéről csakis olyan emberrel lehet beszélni, aki felismerte az egyetemes értelmet. A zene ég és föld harmóniáján alapul, a fény és homály egybehangzásán. Természetesen a hanyatló államok és a pusztulásra érett emberek sem nélkülözhetik a zenét, de az ő zenéjük nem derűs. Ezért: minél harsányabb a zene, annál komorabbak Iesznek az emberek, annál nagyobb veszélyben forog az ország, annál mélyebbre süllyed a fejedelem. Ily módon a zene lényege is veszendőbe megy. Minden szent fejedelem a muzsikában a derűt becsülte a legtöbbre. ... Csu államának bukását az okozta, hogy a varázsmuzsikát kitalálták. Igaz minden ilyen zene igen zengzetes, de valójában távol áll a zene lényegétől. S mivel az igazi zene lényegétől eltávolodott, ezért ez az ilyen zene nem is derűs. Ha a zene nem derűs, a nép zúgolódik, s kárt szenved' az élet. Mindez abból ered, hogy félreismerik a zene lényegét, és csak zengzetes hatásokra törekednek. Ezért egy jó, rendet tartó korban a zene nyugodt és derűs, a kormányzás pedig egyenletes. Egy nyugtalan korban a zene izgatott és dühös, és a kormányzás a feje tetejére áll. Egy hanyatló állam zenéje érzelgős és szomorú, s kormányzata veszélyben van." (H. Hesse. Üveggyöngyjáték )
„Egy kelet-afrikai törzsben hagyomány hogy a nő hosszabb időre magányba vonul, így készül fel érzelmileg is az anyaságra. Egészen addig tart ez a ráhangolódás, míg meg nem születik fejében a „születendő gyermek dallama”. Azután visszatér a törzshöz, és „szerzeményét” eldúdolja férjének, hogy lélekben is együtt készüljenek a gyermek jövetelére. Csak ezután jöhet a fogantatás, majd a várandóság. És ez a dallam élete végéig elkíséri az újszülöttet, amit ismer az egész törzs, és halálakor, idős korában is ezzel búcsúznak tőle. Mert a több évtized alatt az ember maga lett a dallam.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése