A hét halálos bűnről - Feldmár András gondolatai

"A Bhagawad Gitában … hét halálos bűnről beszélnek a hinduk, de a bűnök egész mások. Tehát bűnök megítélése kulturális, nem univerzális. A nyugati ember bűnei a nyugati ember tudatállapotáról szólnak. A keleti ember tudatállapota pedig más térkép alapján érthetők meg. A keletiek gondolkodása a karma jógából ered, ami a munka jógája. A hinduk szerint a baj ott kezdődik, amikor az ember nemcsak magáért a cselekvésért cselekszik. Tehát, ha most azért beszélnék, mert valamit el akarnék érni, akkor már nagy bajban lennék. Ha csak azért beszélek, mert jól érzem magam akkor, ha beszélgetek veletek, de ezzel semmit sem akarok elérni, tehát ha nem kapaszkodom görcsösen valami máshoz, akkor minden rendben. De ha azért beszélek, mert valamit el akarok érni, akkor nagy bajban vagyok. S itt kezdődik a hinduknál az első halálos bűn. Ha az ember azért munkálkodik, hogy a munka gyümölcsét élvezze, abból ragaszkodás, kapaszkodás, kötődés születik. S a görcsös kapaszkodás az első bűn. Amikor az anyánk azt mondja nekünk, hogy „mindent feláldoztam érted, s most képes vagy ezt mondani nekem”, akkor ilyen görcsösen Kapaszkodik. Ez a hinduk szerint bűn. Nem az én bűnöm, az anyám bűne. Mert ha ő adott valamit nekem, dolgozott értem, azt mindenféle kötődés, elvárás nélkül kellett volna, hogy csinálja. Abban a pillanatban, amikor valamit elvár tőlem, akkor már ennek a görcsös kapaszkodásnak a bűnében él. Akkor már a munkája gyümölcsét akarja élvezni, nem a munkáját. Ez az egyik legfontosabb dolog, amit a Kelettől meg tudunk tanulni, azaz az, hogy valami rettenetesen rossz történik akkor, amikor nem a folyamatot élvezzük, hanem csak kibírjuk a folyamatot azért, hogy a végén majd jó legyen nekünk. A keletiek azt mondják, hogy a célért dolgozni őrültség, s ez azt jelentené, hogy a nyugati országok legtöbb emberét elmegyógyintézetbe kellene vinni, mert legtöbb nyugati ember nem azért dolgozik, mert a munkáját élvezi, hanem azért, hogy a munka gyümölcsét élvezze. Tehát a Bhagawad Gita szerint csaknem mindannyian bűnösök vagyunk. Az első bűn tehát a kötődés, a ragaszkodás. Ebből fakad a szenvedély és mindenféle érzelem.
A második bűn a szenvedély. A sok szenvedélyből születik a harag, a düh, ami a harmadik bűn. A harag tehát mindkét kultúrában bűn. A haragból születnek mindenféle téveszmék, hallucinációk, téves ítéletek, amik a negyedik bűnt alkotják. Tehát a téveszmék, illúziók, hallucinációk, a hinduk szerint nem pszichiátriai, hanem morális problémák. Amikor az ember már annyira haragszik, hogy tele lesz téveszmékkel, és téves ítéleteket hoz, akkor elveszíti az emlékezetét. Olyankor már semmire sem tud teljesen emlékezni. Az emlékezet elveszítése az ötödik bűn. A hatodik a bölcsesség elvesztése. Bölcsességen a megkülönböztetés képességét értik. Nem mindegy minden, nem minden ugyanolyan. Aki bölcs, az nagyon tisztán látja a dolgok közötti határokat. Ha valaki már nem tud megkülönböztetni, ha minden ugyanaz, egyforma a számára, az a bölcsesség elvesztését jelenti, ami a hatodik bűn. A hetedik bűn pedig a teljes összeomlás. A bölcsesség elvesztése után a teljes összeomlás következik. Amikor olyasvalakivel találkozik az ember, aki teljesen összeomlott, akkor azt az illetőt fel kell építeni. A felépítés pontosan az ellenkező irányba halad. Az első dolog, amit az embernek meg kell tanulnia az, hogy aki segít -a terapeuta, vagy az erkölcsi tanító, a guru, vagy bárminek hívjuk – ha segíteni akar annak, aki teljesen összeomlott, meg kell tanítani az illetőt a megkülönböztetés képességére. Ez az első probléma. Miután ez sikerült, az ember elkezd emlékezni, ha megengedheti magának azt, hogy mindenre emlékezzék, arra is, amit azért felejtett el, mert nem akart különbséget tenni. Például, ha nő lennék, és az apám, a nagyapám, vagy valaki szexuálisan „játszott” volna velem kiskoromban, akkor azért nem emlékeznék rá, mert nem akarnék diszkriminálni. Nem akarnám azt mondani, hogy az apám ezt csinálta velem, tehát nem az apám. Félnék ezt kimondani, mert akkor az anyámat is meg kell tagadnom, hiszen hogy élhetne az anyám az apámmal nyugodt szívvel, ha engem az apám szexuálisan használt? Legjobb, ha elfelejtem az egészet, mintha azt sem tudnám, hogy mi történt. De amikor az embernek már van annyi bátorsága, hogy elkezd különbséget tenni, akkor megengedheti magának, hogy elkezdjen emlékezni. Amikor elkezd emlékezni, akkor megengedheti magának, azt hogy otthagyja a kétes ítéleteit, a téveszméit, s akkor már esetleg nem kell annyira haragudni, nem kell annyira mérgesnek lenni. Aztán a szenvedélyeink csökkennek egy kicsit, s végül, legutoljára, megtanulja az ember, hogy nem kell ragaszkodni, nem kell kötődni, hogy a megromlott kapcsolatokat ott lehet hagyni, nem kell örökké azokkal lenni, akikkel az ember elkezdte az életét. Ez a hindu pszichológia."

Feldmár András: Tudatállapotok szivárványa