„Én képeket akarok látni a falakon, hogy újra kinyissák elém a világot…”
– írta Babits „Örökkék ég a felhők mögött” című versében. Örökkék… Ismerjük ezt a színt? Ismerjük a színskála valamennyi színének hasonló mélységű tartalmát?
Tudjuk-e, hogy a színritmusoknak és gesztusoknak milyen hangulatteremtő ereje van?
Egész nemzedékek, társadalmi rétegek életéből maradt ki a festészet értékeinek élményszerű elsajátítása, miáltal világuk nem képes kinyílni – a szó babitsi értelmében.
2002 óta hazánkban rendszeresen megünnepeljük a Magyar Festészet Napját, amelyet október 18-ra tűztünk ki.
Azért erre a napra, mert ekkor ünnepeljük Szent Lukács névnapját, aki évszázadok óta a festők védőszentje. Ez a nap 2002 óta a fény, a színek, a formák és ritmusok, az élő festészet ünnepe!
Kérjük a szakma művelőit, művészettörténészeket, műkereskedőket, műgyűjtőket, társművészeket és mindenki mást, akinek kedves a festészet, támogassák kezdeményezésünket, és a maguk működési területén tegyenek annak érdekében, hogy ügyünk az egész társadalom közös ügye legyen.
Felszólítjuk a múzeumokat, kiállító intézményeket: e napon rendezzenek kiállításokat, aukciókat, szakmai tanácskozásokat, társművészeti eseményeket, tárják ki kapuikat a minél szélesebb nyilvánosság előtt!
EGY OSZTÁLY VISSZANÉZ
avagy a Rembrandt-sapka
A Képző és Iparművészeti Gimnázium 1956–60-ban végzett művészeinek kiállítását Tölg Molnár Zoltán festőművész nyitotta meg, mely október 30-ig tekinthető meg 14-19 óra között, a 1056 Budapest Váci utca 69. sz. alatt, a Váci utca és a Pintér utca sarkán.
A kiállító művészek között Somogyi Győző, †Kovács Tamás, Szentgyörgyi József, Zöld Anikó, Bráda Tibor, Miletics Katalin Janka, kinek Keresztútjáról a napokban olvashattak ajánlást a www.talita.hu –n, http://talita.hu/index.php?
Ők gyűltek össze és emlékeztek meg az 1956-os indulásról és a mostanáig megtett útról.
Néhány megkapó gondolat Tölg Molnár Zoltán (aki valaha volt a „Kisképző” művészeti igazgatója is) megnyitóbeszédéről/ből:
EGY OSZTÁLY VISSZANÉZ,
avagy a Rembrandt-sapka
Névsorolvasás: a létszám majdnem teljes.
Majd egy Eszterházy Péter idézet a művészetről való szólásról, illetve nem szólásról, avagy a még is szólásról…
Az 1956-os őszről, amikor is az ország minden pontjáról jöttek, a most éppen 56 évvel idősebb művészpalánták.
Emlékezni vagy felejteni? Az idő minden mű bölcsője - idéződött fel Hamvas Bélától.
A szeretet okán kiállító osztálytársakról, akik egykor megosztották egymással szokásaikat, tájszólásaikat.
Az egymásra figyelésről.
A tudományok művelőiről, akik a kor kérdéseire válaszolnak, ha tudnak.
A művészekről, akik az ittlétünk, a létezésünk kérdéseire adnak választ műveiken keresztül.
A horizontról, mely adott. De az emberről is, aki ha feljebb emeli tekintetét, majd megtapasztalhatja, hogy e horizont tágulni kezd.
Arról, hogy van-e feljebb, mint a hatodik emeleti műterem?!
A műteremről, melynek a virágai is tudják, hogyha belép oda a művész, nincsenek egyedül. A fény felé forduló növényekről és a művészekről.
„Született hibáinkat javítgatva törekszünk az erényesség felé.”
„Csataképfestők: mi a fullasztó mélységben és az oxigénszegény magasságban is folyamatosan tanuljuk, hogy lehet a fény felé fordulni.”
Ez a kiállítás tisztelgés a figyelem, a szeretet és 1956 szelleme előtt.
„Végül pedig a Rembrandt-sapkáról, amely a kályha, vagy a zongora, ahonnan mindig el lehet indulni: az Anyám sapkája most…”
Bráda Tibor pedig mutatja, ahogy EGY OSZTÁLY VISSZANÉZ.
Nekünk is hátra arc…!
2012. október 17.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése