A mezítlábasságtól a tűsarokig

történetek a lábakról, lábápolásról, a bibliai lábmosás lényegéről, kényelmes és kényelmetlen cipőkről, gyógy- és ortopédcipőkről, csizmadiákról, cipészekről, a Mikulásra az ablakba tett cipők kipucolásáról, a kapcáról, a zokniról s a harisnyáról…sokfajta megközelítésben

A magam története lábbeli ügyileg

A nyolc éves Marcell fiam, a nyolcvanas évek végén, egy Anyák napjára készült leírásában rólam egy fontos tényként említi a lábbelit. „Kevésbé kedveli a magas sarkú cipőt, így hát sportos minden lábbelije.”

Boldizsár Ildikó meseterapeuta egy interaktív előadásán szegezte nekem a kérdést:

Mi a te meséd?

Az én mesém a Hamupipőke volt természetesen.

Ennek a mesének jónéhány szimbólumát éltem meg és élem a mai napig is.

A munkahelyeimen az utolsó pillanatban, péntek délután háromkor odasózott munkák, mind-mind az „Elmehetsz a bálba, ha kiválogatod a kölest a hamuból…”-ra emlékeztetett.

A Walt Disney-féle filmváltozatban a Guszti nevű kisegér testalkata, hogy a pulóver folyton felpöndörödött a hónaljáig, mintha a combfix harisnya-viselős korszakomról, vagy a mostani gömbállapotomról mintázták volna. (A tökéletességre törekszem, s mint tudjuk, a legtökéletesebb forma a gömb J)




A mese legfontosabb darabja pedig maga a cipő, amit csak és kizárólag az én lábamra öntöttek.

Ilyen cipőm nem volt sohasem.

Sokszor próbáltam követni cipődivatokat, de mindig pórul jártam. Magastalp, papucscipők melyek, vagy soha nem tágultak ki a lábamra, vagy az első eső után kitágulva estek le a sarkamról stb. Mondjuk az „alföldi papucsos” korszak a hetvenes években, azért nekem kedvezett.

A tűsarokkal pedig végképp akkor szakítottam, amikor miatta az első utcasaroktól visszafordulásra és négykézláb vánszorgásra kényszerültem hazáig.

Bokám gyenge, így még az ortopédusok által ajánlott trottőrsarokról is képes vagyok leesni, bokaficammal, vagy szalagszakadással egybekötve.

Az én felfogásom szerint a Jóisten az embert mezítlábasnak teremtette nem trottőrsarkúnak, így inkább az ókori rómaiak saruja, vagy az indiánok által kifejlesztett mokaszin, vagy a balettcipő fazon (természetesen nem spiccen állva) az én stílusom.

Az edzőcipők ergonómiailag tökéletesre fejlesztett típusai pedig egyenesen kedvemre valók.

A nyolc éves Marcell fiam, a nyolcvanas évek végén, egy Anyák napjára készült leírásában rólam egy fontos tényként említi a lábbelit. „Kevésbé kedveli a magas sarkú cipőt, így hát sportos minden lábbelije.”

http://yvette-hildegard.blogspot.hu/2011/04/rovidesen-anyak-napja.html

Azóta is így van ez…

A gyógycipők pedig bármily jók is a lábnak, magunk közt szólva is ormótlanok.

Ajánlom a dizájnereknek, hogy a gyógy- és ortopédcipők frontján teljesítsék ki tudásukat.

Azért egy ortopédcipő-dizájn idekívánkozik, amit egy mozgássérült ismerősöm maga készített.

Egy video pedig mindegyikünk hasznára is válik, amelyben egy cipésztől tanult cipőfűzési technikát mutat be, melyet alkalmazhatunk „boszorkánycipőinken” és korcsolyacipőinken is.

http://www.youtube.com/watch?v=nqpMLUwliBg&feature=youtu.be

S végül mit teszek, ha netán puccba kell vágni magam (színházba, esküvőre, vacsorára egy étterembe), ahol láthatnak a „Mitszólnakék”, míg a dizájnerek az alkalmi gyógy- és ortopédcipőket kifejlesztik?

Én bizony oda is felveszem, ha nem is az edzőcipőmet, de a sarumat-mokaszinemet-balettcipőmet. A „Mitszólnakék” pedig mehetnek árulkodni az ortopédusékhoz.

A Jóisten fest…

…platánfa-lombhullást a „tiszafák” napján

Volt egy év a közelmúltban, amikor október huszonharmadikára leesett az első hó. A barátokkal Aggteleken töltöttük a hosszú hétvégét és a határ közelsége egy felvidéki átruccanásra csábított.

A legközelebbi nevezetesség: Krasznahorka büszke vára, akkor még ép tetejével és az udvarán fekvő, egyetlen elpattant lánchídi láncszemével (Széchenyi Lánchídja hajdani építésének emlékét őrizve) várt bennünket.

A reggeli hosszúárnyékos fénytől övezve egy különös természeti jelenség részesei lehettünk.

A hámló kérgű platánfák ligetének színes levélzetében gyönyörködtünk a várdomb aljában.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Plat%C3%A1nf%C3%A9l%C3%A9k

S akkor, ott az egyik platánfa - mint egy varázsütésre -, egyszerre hullajtotta el összes levelét. Lenyűgözve álltunk ebben a levélzuhatagban.

A Jóisten fest…

Ecset és vászon nélkül, a szívünkbe-lelkünkbe festette egyenesen ezt a képet.

Azóta minden év október huszonharmadikán ez a misztikus pillanat idéződik fel mindegyikünkben, akik ezt ott, Krasznahorkán átéltük.

Tavaly a magam módján megpróbáltam én is megörökíteni.

Személyes ajándékomnak is tekinthetem e természeti jelenséget, hiszen névnapomat az Y-nal írt Yvette-t, e-vel a végén, a francia naptár szerint, éppen október 23-án ünneplem, a Gyöngyikékkel együtt (a májusi Ivett nap helyett). Abban az évben, amikor én születtem (szinkronicitásként mellesleg éppen ’56-ban) még nem is létezett a magyar névnapok között az Yvette név (se Y-nal, se pedig I-vel), amelynek jelentése „tiszafa”.

Őt, a kedves, lassan növő, akár kétezer évet is megélő „fatestvért” pedig a Mártonhegyen fotóztam le október második vasárnapján. http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6z%C3%B6ns%C3%A9ges_tiszafa

Az én paradigmaváltó filmem és benne egy Pablo Naruda idézet + az ascidia az idézetből

Szellemi barangolás:
http://www.youtube.com/watch?v=O5xY3wSVPag
Az én paradigmaváltó filmem

És benne a mindent összegző Pablo Neruda vers leírva:

Kérdezted tőlem mit sző a homár odalenn, arany csápjaival.

Azt mondom neked, a tenger tudja a választ.

Azt kérded kire vár az ascidia, mire vár átlátszó harangjában.

Azt mondom, várja az idő múlását, ahogy te is.

Azt kérded, kit zár ölelő karajaiba a nagy tömlős alga.

Figyeld egy meg, figyeld egy adott órán, egy adott tengerben, amit ismersz.

Kérdezel az agyaros cet veszedelmes agyaráról.

És én válaszomban elmondom, milyen az, amikor az a narval szigonnyal a mellében meghal.

Tudni szeretnél a jégmadár tolláról, ahogy megremeg a déli partok tiszta forrásaiban.

Én azt mondom, hogy a tenger bölcs és tudja, hogy az élet az ő gyémántos árjaiban oly végtelen, mint a homok: megszámlálhatatlan és tiszta.

A vérvörös szőlőszemek közt érlelt idő a héjat keménnyé tette és fényessé.

És fényt borított a medúzára.

Megoldotta csomóit és hagyta, hogy zengő szálait fonja, ahogy aláhullnak igazgyöngy bőségszarujából.

Üres háló vagyok csupán, aki előbbre tart a sötétben, vak emberi szemnél, a tapogatózó ujjaknál, amely a háromszöghöz, vagy a narancs félénk gömbjéhez szoktak.

Jártam körbe én is mint te, fürkészve a végtelen csillagot.

És éjszaka a hálómban csupaszon ébredtem. Nem volt ott semmi, csak egy kis hal, amit csapdába ejtett a szél.

És ascidia az idézetből:

Munkálkodom…

elmélkedés a sorból kilógó gyerekekről

Gyűjtöm a gyerekek aranymondásait.

Az enyémeknek is volt nem kevés. Olyan például, hogy „Apuci én hol voltam, amikor te kisfiú voltál? Vagy egy kolléganőm kisfiáé, aki almába harapva így kiáltott fel: „Nézd anyuci, ott a fogam lábnyoma!”

Két „gyerekszáj” idézetem pedig egyenesen a sorból kilógó gyerekekről szól:

A Vendég a háznál, rádiós magazin műsorban néhány éve a beszédzavar, figyelemzavar témájával foglalkozó részében egy rendkívül értelmes, elsősforma kisfiút faggatott a riporter annak kapcsán, hogy a suliban panasz van rá. Nem tud figyelni.

Aztán kiderült, hogy minden sokkal jobban foglalkoztatja, mint az órákon való figyelés.

A beszélgetés során kiderült, hogy rajzol, barkácsol, s ahogy ő maga mondta: Munkálkodik. Ez a komoly szó egy hatéves szájából, mosolyt csal az arcunkra – valljuk be őszintén.

Mint, ahogy az egyik szomszédunk szintén kisiskoláskorú unokájának fejtegetése is a boltban, vásárlás közben a nagypapának, miszerint őneki egy hatszáz wattos körfűrészre lenne szüksége a terve megvalósításához. Ugyan a nagypapa helyesbítette ezerhatszáz wattosra a teljesítményt, de megegyeztek abban, hogy dekopírfűrészre is szert kéne tenni.

No, az ilyen gyerekek szoktak figyelemzavarral küszködni és a „ragyogó” pedagógusok ezzel a ténnyel nem tudnak mit kezdeni. Hiszen kilógnak a sorból, nem tudnak egyik kategóriába se „belekockásodni”.

„Nem akart sem óriás, sem varázsló, sem törpe lenni.

Tudta pontosan, hová tartozik. Ő sellő. Esze ágában sem volt, hogy kiszálljon a játékból, és a fal mellé álljon szomorkodni. Részt akart venni benne, úgy, ahogyan a sellők, anélkül hogy feladná méltóságát és személyiségét. Biztos volt benne, hogy a sellők számára is van valahol hely, és hogy én tudni fogom, hol.

Nos, hát hová is álljanak a sellők? A „sellők", mindazok, akik különböznek, akik nem felelnek meg az előírásoknak, akik nem hajlandók beleülni a rendelkezésükre bocsátott skatulyába.

Aki erre a kérdésre választ tud adni, iskolát, országot, egész világot építhet rá.

Hogy abban a pillanatban mit feleltem? Nos, néha sikerül meglelnem a helyes választ. – A sellők ide állnak, a Tenger királya mellé. (Igen, ide, a Király bolondja mellé, gondoltam.)

Ott álltunk hát, kéz a kézben, és a varázslók, óriások és törpék csapatait szemléztük, ahogyan vad összevisszaság­ban rohangáltak fel s alá.

Egyébként nem igaz, hogy nincsek sellők. Egyet ismerek személyesen. A kezét is fogtam.”

(Robert Fulhgum: Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes)

Ahogy a fenti Fulghum-idézet kislánya sem akart se óriás, se varázsló, se törpe lenni. Ő egészen pontosan sellő akart lenni.

Fulghum is bölcsen látja a dolgot a Hová álljanak a sellők? kérdéssel kapcsolatban:

„Aki erre a kérdésre választ tud adni, iskolát, országot, egész világot építhet rá.”

Nos lássuk egy kicsit tovább, mi történik addig,  míg egy ilyen hatévesből huszonhat éves lesz?

Az lesz, hogy komoly csatákat kell megvívnia a családnak az iskolarendszerrel, amely lépten-nyomon kiselejtezi majd, küldve őt pszichológushoz, magántanárokhoz, majd magániskolába – tetézve a szülők anyagi gondjait.

A gyerek már nyolcadikosan parciálisan deriválni fog (Te felnőtt fejjel, mikor használtad a munkádban a deriválást utoljára?), de egy szöget a falba verni, vagy egy „krumplikás paprit” megfőzni nem tud még érettségi után sem.

A magam tapasztalatából is tudom, hogy súlyos testi-lelki sérülések árán bár, de azért túl lehet élni az iskolarendszerek csapásait, ha gyerekeink mellett állunk. Személyes példamutatással, mi magunknak kell megtanítanunk őket az élet dolgaira, az iskola helyett. Főként, hogy az iskola maga is „veszélyes üzem”, nemcsak az odavezető út. http://webhir.com/2247_iskola.html

Azt gondolom, hogy magunk által az élet dolgaira !felelősen! felkészített gyerekeinkre pedig majdan bátran rábízhatjuk az iskolát, az országot, sőt az egész világot.

A legősibb ember valaha táncolva járt és énekelve beszélt

A mai ember pedig néha-néha emlékszik még ezekre az időkre.

Kazantszakisz a Zorbász a görög cím könyvében azt mondja, hogy: „Táncolni kell, Uram! A zene majd csak megjön valahonnan”

Anthony de Mello pedig ugyanerről a témáról így ír: „Úgy tekintjük Istent, mint a táncost, a teremtést úgy, mint Isten táncát. Nem arról van szó, mintha Isten lenne a nagy táncos, te pedig a kicsi, ó nem. Te egyáltalán nem vagy táncos. Te vagy a tánc, Téged járnak.”

...

A múlt héten olvashattunk arról az angliai (indiai származású?) orvosról, aki elénekli kollégáinak, mit kell tenni asztma esetén, mert a klinikai infók nem jutnak át másképp az orvosok ingerküszöbén... A népszerű video hatására a szakemberek ismeretszintje 100%-ossá vált, az asztma kezelésének hatásfoka sokat javult. http://www.youtube.com/watch?v=qj0PEn79Cuw#t=69

…

Tudja minden kisiskolás, hogy a Pitagorasz- és az Archimédész-tételek is jobban tanulhatók énekelve, a „kis angyalom” ismétlésével a sorvégeken.

Piagorász-tétele, kis angyalom

anégyzet plusz bénégyzet, kis angyalom

az egyenlő cénégyzet, kis angyalom

Archimédesz-törvénye, kis angyalom

minden vízbe mártott test, kis angyalom

a súlyából annyit veszt, kis angyalom

amennyi az általa kiszorított vízsúlya, kis angyalom

….

Bizonyos beszédhibák (pl. a dadogás) is éneklő beszéddel javíthatók:

Lásd a Királybeszéde című filmben:

http://www.youtube.com/watch?v=ljrnm_PAzGQ http://www.port.hu/a_kiraly_beszede_the_king_s_speech/pls/w/films.film_page?i_film_id=116080

….

Korábban pedig arról is olvashattunk, hogy egy kelet-afrikai törzsben az a hagyomány, hogy a nő hosszabb időre magányba vonul, így készül fel érzelmileg is az anyaságra. Egészen addig tart ez a ráhangolódás, míg meg nem születik fejében a „születendő gyermek dallama”. Azután visszatér a törzshöz, és „szerzeményét” eldúdolja férjének, hogy lélekben is együtt készüljenek a gyermek jövetelére. Csak ezután jöhet a fogantatás, majd a várandóság. És ez a dallam élete végéig elkíséri az újszülöttet, amit ismer az egész törzs, és halálakor, idős korában is ezzel búcsúznak tőle. Mert a több évtized alatt az ember maga lett a dallam.

Íme az ige testté lett (János evangéluma)

St. Martin in the Fields templom London

Szerintem majd mindegyikünknek van egy dallama, amit dudorászik magának, amikor senki sem látja-hallja. Lehet tán, hogy ez az a bizonyos dallam..

Próbáljuk felidézni! Próbáljuk erre a dallamra elénekelni magunknak a saját életünket!

…

Van egy dallam, melyet a hagyomány szerint a kubai CMQ rádió egy fura figurája, Joséito Fernández "komponált" 1928-ban, aki a napi híreket rendszeresen ezzel, az általa improvizált dallammal kommentálta.

1958-ban Julián Orbón (1925-1991) zeneszerző egy José Martí (a kubaiak Petőfije) által 1891-ben írt versciklus, az Egyszerű versek egyes strófáit énekelte a dallamára, az eredeti refrén meghagyásával.

Yo soy un hombre sincero

De donde crece la palma.

Y antes de morirme quiero

Echar mis versos del alma.

Guantanamera, guajira guantanamera

magyarul pedig:

Egyenes derékkal jöttem

Onnan, hol nőnek a pálmák.

Mielőtt meghalok, lelkem

Versekben osztja el álmát.

Guantanamera, guajira guantanamera

Peet Seeger előadásában

http://www.youtube.com/watch?v=X5JLCAIJLJ8

Los Sabandeños – Guantanamera előadásában

http://www.youtube.com/watch?v=b-PuiDfLcO8

és Zucchero - Guantanamera (Guajira) előadásában

http://www.youtube.com/watch?v=b3oxFc_CnVw

….

Ez olyan, mintha a napi híreket mondjuk a „Virágéknál ég a világ…” dallamára énekelnénk el.

Vi-rá-gék-nál ég a vi-lág, sü-tik már a rán-tott bé-kát

zimme zumm zimme zumm rece fice bumm bumm bumm

Bí-ró Mar-csa o-da-ka-pott, bé-ka-com-bot ro-pog-ta-tott

zimme zumm zimme zumm rece fice bumm bumm bumm

Puskás Gábor későn futott, neki csak a füle jutott

zimme zumm zimme zumm rece fice bumm bumm bumm

zimme zumm zimme zumm rece fice bumm bumm bumm

Ki kellene próbálni, maximum 140 karakter hosszúságban – mint a Twitter üzeneteket. A sorok végén egyszer és hírlezárásként kétszer pedig jöhetne a „zimme zumm zimme zumm rece fice bumm bumm bumm”.

Lássunk egy mai hírt élesben:

a Ka-tasz-tró-fa-vé-de-lem reg-geli je-len-té-sé-ben

zimme zumm zimme zumm rece fice bumm bumm bumm

szólt ar-ról, hogy az Al-i-ta-li-a rep-gé-pe  éj-fél tájt,

zimme zumm zimme zumm rece fice bumm bumm bumm

fe-dél-ze-tén száz-ti-zen-hat u-ta-sá-val kény-szer-le-szállt.

zimme zumm zimme zumm rece fice bumm bumm bumm

zimme zumm zimme zumm rece fice bumm bumm bumm

SZEML-ÉLETMÓD-VÁLTÁS (SZÉV) – ÉRTÉKMENTÉS

SZEML-ÉLETMÓD-VÁLTÁS (SZÉV) – ÉRTÉKMENTÉS

gondolatok az ATV - úgy két éve látott - Magánbeszélgetés Csányi Vilmossal című műsora után

„A dolgok önköltsége, azonos a megszerzésükre fordított életmennyiséggel. Ha olcsónak tartjuk az életet, mi sem természetesebb, mint feláldozzuk a modern ipari fejlődés oltárán. De ha drágának tartjuk, akkor nem a kapitalista fejlődés, hanem az emberi boldogság lesz a társadalom célja.”

(Henry David Thoreau)

A NAGY EGÉSZ felől nézve…

Szemlélődöm - néhány lépéssel távolabbról figyelem a környezetem és benne önmagam.

Nézem a villamos ablakából az emberek viselkedését, vajon mit, miért tesznek és hogyan.

Van, ki hasonlít egy rég nem látott barátra, s aki este felhív véletlenül.

Van, aki pedig a körmét lakkozza a ritkán járó busz megállójában és lám, amint ezen gondolatokat írom, a www.talita-hu  –n Körömlakk. Mi van a címke mögött? – címmel most jelenik meg egy írás.

Elolvasom a feliratokat az utasok ruháján, táskáján. Nézem a szimbólumokat, amelyeket magukon hordanak, ki tudatosan, ki öntudatlanul. 

Melyek azok az összefüggések, amelyek mentén én magam is kapcsolódom hozzájuk.

EGYSZEMÉLYES KÖZÖSSÉG  -  a minap hallottam ezt a kifejezést Csányi Vilmos etológustól, az ATV, Juszt László vezette Magánbeszélgetés című műsorában.

(Csányi Vilmos (Budapest, 1935. május 9.) Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kutatási területe az állati és emberi viselkedés, valamint a biológiai és a kulturális evolúció kérdései. Jelentős tudományterjesztési és szépirodalmi munkássága is.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%A1nyi_Vilmos)

A beszélgetésben szó volt arról:

-          Hogy mi magyarok nem tudunk összefogni nagy ügyekben, mindig pártokra szakadunk, egyszemélyes közösségeket alkotunk.

-          Ha összefogunk is, érdekek mentén tesszük. Versenyzünk. Lenézzük, aki aláveti magát mások vezetésének. Pedig az alávetetteknek köszönhető, hogy 7 milliárdan lakjuk már a Földet.

-          Te diktálsz, vagy neked diktálnak, attól függ, hogy mennyire vagy biztos magadban.

-          Nincs olyan tulajdonságunk, ami egyértelműen jó, vagy rossz.

-          A kultúra: a közös akció + a közös hiedelem + közös konstrukció

-          Két választás van: Követed, vagy kimaradsz belőle – középút nincs. (Úszni és szárazon maradni nem tudunk egyszerre.)

-          A valódi vallás: a transzcendens utáni vágy, templomtól, felekezettől, iskolától függetlenül.

-          Az igazságosság, melynek emberiességi szintje, társadalmi szintje és személyes szintje is van.

-          Objektivitás, amely nincs. Objektív lehetne a nemzeti jövedelem, a termelés, de ezek nem fontosak az egyén szempontjából.

-          Az elosztásért folyt a verseny a klasszikus kapitalizmusban, ma a hatalomért.

-          A pénz az igazi hatalom.

-          A technológia lehetővé teszi, hogy anyagi javai lehetnek mindenkinek. Csak van, aki 1 dollárból és van, aki 1 millióból él naponta.

-          Akinek sok pénze van, az spekulatív módon meg tudja változtatni az egész világot.

-          Pénzforgalmi spekulációk, melyeket szigorú szabályozással mederben kellene tartani a Tobin által már régen kitalált adóformával.

(James Tobin Nobel-díjas közgazdász gondolatának lényege , hogy a nemzetközi átutalásokra kivetett alacsony adóval ( 0.01-0,25 % ) megfékezhetők a spekulációs mozgások úgy, hogy közben a működő tőke gyakorlatilag zavartalanul áramolhat. Az adó ugyanis – alacsony volta miatt – csak a spekulációra jellemző napi többszöri átutalásokat sújtaná igazán.

Ezáltal csökkenthető lenne az az instabilitás, amit a napi 70 milliárd dollárról harminc év alatt 1,5 billióra  ugrott nemzetközi devizaforgalom okoz.

Ennek a pokoli összegnek több mint 80 %-ának semmi köze sincs a reálgazdasághoz, kereskedelmi ügyletekhez, befektetésekhez, kizárólag spekulációs célt szolgál.

Most már érthetőbb, hogyan keletkezett a jelenlegi gazdasági és pénzügyi világválság?????  Forrás: http://www.neplap.net/blog/a-tobin-ado)

-          Alkalmatlanság mindenütt és minden szinten.

-          Oktatás az alkalmatlanság ellen: Kreatív, új szemléletű oktatókkal.

-          Teljes szemléletváltás. Mexikói példa: a legmélyebb nyomorban élő családok felemelésére új program került bevezetésre.  Az anyának adják az akár 500 dollárnak megfelelő pénzt. Feltétel, hogy a gyerek biztosan iskolába járjon, hogy orvos lássa időnként. Ellenőrzik, hogy a gyereket nem verik-e otthon, ha nem teljesít megfelelően. Eredmény: 2 cm-rel magasabb, okosabb gyerekek.

A témához jó illusztráció lehetne: A calabriai fiú című film. 

További analógiák:*

-          A KÖZÖS MINIMUMBAN VALÓ MEGEGYEZÉS - Teszem hozzá, mint anno a Tízparancsolat. Az emberiség akkor is hasonló erkölcsi minimumon élhetett, hogy ezt a törvényt küldte nekik a Jóisten Mózes által:

Lásd Szász Ilma egy fajta modern, mai értelmezésével:

1. Ne tisztelj más isteneket.

Tudd és hidd: EGY AZ ISTEN – S TE EGY VAGY ISTENNEL!

 2. Ne csinálj faragott képet (bálványt) és ne imádd.

NE LEGYENEK BÁLVÁNYAID!

 3. Isten nevét hiába ne mondd.

ISTEN NEVÉT CSAK IMÁBAN VEDD FEL!

 4. Szenteld meg a hetedik napot.

IDŐD MIN. EGY HETEDÉT SZÁND ISTENNEK. IMÁDKOZZ!

 5. Tiszteld apádat és anyádat.

FÖLDI ÉS LELKI DINASZTIÁDAT FOGADD EL, ÉS VÁLTSD MEG MAGADBAN!

 6. Ne ölj.

TISZTELD AZ ÉLETET!

 7. Ne törj házasságot (ne paráználkodj).

KEZELD HELYESEN A NEMISÉGET! 

NE FOJTSD EL (MINDENT MEGPRÓBÁLJ, S AMI JÓ TARASD MEG)!

NE ÁRTS MAGADNAK VAGY MÁSNAK

NE MARADJ MEG ÉRTÉKTELEN KAPCSOLATBAN, AZ ÉRTÉKESEKHEZ LÉGY HŰ ÉS ELKÖTELEZETT!

 8. Ne lopj.

TARTSD TISZETELETBEN MÁS TULAJDONÁT/ÉRDEMÉT, SZELLEMI ÉRTÉKEIT SE PLAGIZÁLD!

 9. Ne tégy hamis tanúságot.

LÉGY IGAZMONDÓ ÉS TAPINTATOS!

10. Ne kívánd, ami embertársadé.

NE IRIGYKEDJ, NE KÖSSENEK MEG FÖLDI JAVAK!

Baritz Sarolta Laura közgazdász, domonkos szerzetes pedig a Veiser Alinda vezette, néhány évvel ezelőtti Zárórában AZ EMBER KÖZPONTÚ GAZDASÁGI SZEMLÉLETRŐL beszélt, amelyből idézve:

 „…ha az ember gondolkodásmódja változik, változni fognak konkrét cselekedetei is, ennek alapján a gazdaság rendje és a világ rendje is, továbbá vele együtt az emberiség jövőjét meghatározó természeti környezet ügye is.”

Hogyan jutottunk ide?

A gazdaság elméletében és gyakorlatában a főáramú paradigma ezzel a mondattal jellemezhető:

„Az ember van a gazdaságért”

Vagyis, ez a gondolkodásmód a gazdasági gondolkodást és gazdasági törvények, mechanizmusok érvényesülését tartja relevánsnak az élet minden területén, s ebben a paradigmában a gazdaság fő célja a profit maximálása, ennek a célnak van alávetve minden más cél.

Létezik azonban ennek a gondolkodásmódnak egy alternatívája is, melyet „az ember központú gazdaság” kifejezéssel illetnek, ahol a gazdaság van az emberért.”

Baritz Sarolta Laura előadásait számos befutott bankár és közgazdász látogatja a Sapientián. http://www.sapientia.hu/hu/foiskolank/oktato/91

Előadásaira itt találtam:

http://www.teremtesvedelem.hu/letoltes

* Magyar hasonló példa: a magyar jezsuiták „Cigánypasztorációs” tevékenysége Borsodban.

http://regi.jezsuita.hu/rend/korom.htm

„Köröm községben Kuklay Antal plébános kezdeményezésére 2001 őszén - egy nemzetileg, hitben elkötelezett baráti körtől szellemileg és anyagilag is támogatva - elindít egy „játszóház programot”.

„Játszunk háztartást” a mottó! A közel 80 gyermeket foglalkoztató program munkatársai próbálják a gyermekekkel megismertetni egy normál család hétköznapjainak életét. Kisebb csoportokban, rendszeres beosztás és foglalkoztatás keretében közösen sütnek, főznek, takarítanak, mosnak, tanulnak, kertészkednek, kirándulnak, énekelnek és ünnepelnek.

A programnak egy felújított parasztház adott otthont, ami valódi családi otthont mintáz. Minden gyerek önkéntes jelentkezés után első alkalommal részt vesz egy személyes beszélgetésen, amikor is elmondhatja, miért szeretne járni a foglakozásra, mit vár azoktól. Megbeszéljük, hogy kik azok, akikhez csatlakozni szeretne, hiszen sokszor testvérek, unokatestvérek jelentkeznek egymás biztatását követve. Ilyenkor beszélnek önmagukról, családjukról, iskolai eredményeikről, a jövőre vonatkozó terveikről, érdeklődési körükről. Nagyon meghatározó ez az első találkozás, hiszen ez lesz a kiindulópontja egy-egy gyerek személyre szabott segítésének. Ilyenkor megbeszéljük az alapvető szabályokat, amit fokozatosan követ majd a többi a találkozások során. Minden gyerek kap egy időpontot és csoportot. Nem kis feladat volt számunkra, hogy egy meghatározott napon, egy meghatározott időpontban jelenjenek meg nálunk, mivel a legtöbb gyerek nem ismerte sem a napokat, sem az órát.

A faluban élő, dolgozó óvónők, pedagógusok és segítő foglalkozásúak több évtizedes tapasztalata, hogy az általános iskolából kikerülve a gyerekek szinte minden átmenet nélkül visszasüllyednek az otthon tapasztalt igénytelenség szintjére, és a további életükben nem marad nyoma az iskolás években elért eredményeknek.

Ezekre a tapasztalatokra építve döntöttünk 2002 tavaszán arról, hogy a gyerekek mellett a felnőttekkel, az iskolából kimaradt fiatalokkal is foglalkoznunk kellene. Így indult el cigányasszonyokkal egy sütő-főző, majd később egy varró tanfolyam. Az asszonyok kiválasztásánál elsősorban azokkal vettük föl a kapcsolatot, akiknek gyermekeit már megismertük. A főző, varró csoportok - hasonlóan a gyermekcsoportokhoz - rokoni szinten szerveződtek: anya, lánya, menye, koma asszonya stb.

A családlátogatások alkalmával sikerült a férfitársadalommal is kapcsolatba kerülni. A foglalkoztató ház kerítésének felújításában már a férfiak is részt vettek, miközben lehetőségeinkhez mérten elindul egy-két porta bekerítése a telepen is. A közös éneklésekre lassan felnőttek is jelentkeztek és jelezték, hogy ők is szívesen kirándulnának a gyerekekkel (Tiszadob, Sárospatak, Lillafüred).

…

Erről pedig Mark Twain Tom Sawyer-ének híres kerítésfestés részlete jut eszembe, http://mek.niif.hu/04100/04170/04170.htm (a II. fejezet), melynek konklúziója:

 „Ezek után Tom már nem tartotta reménytelennek az életet. Tudtán kívül felfedezte az emberi cselekedetek egyik örök rugóját. Nem kell mást tenni, ha kívánatossá akarunk varázsolni valamit - akár felnőttekről, akár kisfiúkról legyen szó -, mint nehézségeket gördíteni kívánságuk elé. Ha Tom bölcselkedő kedély lett volna - mint például ennek a könyvnek az írója -, hamarosan megérti a "munka" és a "szórakozás" közti különbséget. Minden munka: amit meg kell tenni, és minden szórakozás: amit önként vállal az ember. És ez a fogalmazás hozzásegítette volna annak a megértéséhez, hogy művirágokat csinálni vagy taposómalomban dolgozni bizony kemény munka, de a kuglizás vagy a Mont Blanc megmászása szórakozás. Vannak Angliában gazdag urak, akik komoly anyagi áldozattal szerzik meg azt a kiváltságot, hogy nyáron naponta húsz-harminc mérföldnyi útszakaszon ők hajtsák a postakocsit; de ha nekik kínálnának bért a fáradságért, kedvtelésük munkának minősülne, s így már nem vállalnák.”

…

S hogy háborús körülmények között is milyen kreatívak tudnak lenni emberek, álljon példaként  Sztéhlo Gábor Örömvárosa http://hu.wikipedia.org/wiki/Sztehlo_G%C3%A1bor

„1945 szeptemberében – öt hónappal a Magyar Köztársaság kikiáltása előtt – a közel nyolcszáz menekült gyermek megalapította a „Gyermekköztársaságot”. A gyerekek ünnepségeket szerveztek; könyvtárat, énekkart alapítottak. Az „örömpolgárok” szakmát tanulhattak, nem volt kötelező a munka, de szívesen dolgoztak a közösségért. A gyerekköztársaságnak alkotmánya volt, és önálló törvénykönyvet is alkottak. A fizetőeszköz a „Gapo dollár”, az állami vicclap neve a „Gapo-Matyi” volt. Gaudiopolist sem a magyar állam, sem az egyház nem támogatta. Segítséget csak a Nemzetközi Vöröskereszttől kaptak, azóta is rejtély, hogyan sikerült 1950-ig életben tartani az intézményt.”

Egy cikk a TALITÁN, tán nem véletlen, hanem „vélet”J:

http://talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=677:embermentl-1-sztehlo-gaboraz-angyal-koezeleben&catid=34:ittesmost&Itemid=58

"Szivatástudat"

 „Aki kezét az eke szarvára tette…”

Ezen mai evangéliumi részlet és a benedeki - szeptember25-től október 7-ig tartó, Az alázatosság című (7. fejezet) -, regulák mentén egy sorozatba kezdek a mai napon, a blogomon.

Néhány éve hívást kaptam az újságírásra. Azt gondolom, hogy nekem talán azóta van hivatásom, hivatástudatom és elköteleződésem igazán. Én ekkor tettem rá a kezem az eke szarvára…

Ekkor köteleződtem el a művészetek és a sérült emberek ügye mellett is.

Azóta gondolkodom azon, hogyan tudnám olyan szavakba foglalni, lefotózni, filmre venni, párvonallal megrajzolni ezt a komplex ügyet a maga problémahalmazával együtt, amit mindenki a maga szintjén úgy ért meg, ahogyan azt „köll”.

Az a tapasztalatom, hogy még a gyógyító- és szociális területen dolgozóknak is elsősorban inkább munkájuk van, mint hivatásuk. Ezért már el sem csodálkozom azon, hogy a szolgáltatások, az ipar, a kereskedelem területén is csak elvétve találkozom hivatástudattal és empátiával. Inkább az ellenkezőjével, amit egyszerűen „szivatástudatnak” neveznék.

Beindulnak ugyan kampányszerűen ragyogó kezdeményezések, aztán néhány év leforgása alatt elsorvadnak pusztán anyagi megfontolások miatt, és olybá tűnik, hogy utána egyszerűen ellenségesen tekintenek az egykori „teremtményre” létrehívóik.

Ezzel az elsorvasztással és ellenséges hozzáállással viszont teljesen reménytelenné tesznek emberi életeket.

A sérült ember szemszögéből nézem tehát ezek után a közlekedést, az egészségügy-, a rehabilitáció pokoli bugyrait, a hivatalos ügyintézést, a gyógyászati segédeszköz ellátást, a jog útvesztőiben való eligazítást, a tanulást, a munkát-hivatást, lakhatást és úgy egyáltalán a !létezésüket! meghatározó, megoldhatatlannak tűnő problémahalmazt.

Erre a mai írásra az a minap a tudomásomra jutott hír késztetett, hogy a korábban még BKV-nak nevezett Rt. által egy buszjegy áráért, 2010. április 12-től üzemeltetett öt darab Renault Master 2,5 dCI típusú, speciálisan e célra átalakított kisbuszból idén már csak négy, október 1-től már csak három, s lehetséges, hogy az évvégétől már egy sem fogja háztól-házig vinni a mozgássérülteket. A BKK vadonatúj honlapján ugyanis már egyáltalán nincs is feltüntetve ez a szolgáltatás. A taxi pedig manapság 7000 Ft-ért visz (egy hónapja még 5000 Ft-ért vitt) épet-sérültet mondjuk Rákospalotáról a Budakeszi melletti egészségügyi intézetekbe, de a fizetős betegszállítók is hasonlókat számláznak.

Úgy gondolom, hogy akik egy tollvonással megvonják az ilyen és ehhez hasonló szolgáltatásokat a sérült emberektől, azok egy pillanatig sem gondolnak bele az ő helyzetükbe.

Nulla beleérző képességű ?emberek? halmaza tud csak ilyen intézkedést kiötölni, létrehozni és foganatosítani, akiknek valószínű nem hivatásuk, hanem munkájuk van csak itt, minálunk, EUmpátiában.

A továbbiakban ennek a hírnek az utóéletét és a fent említett problémahalmazokat is körbejárom a sérült emberek szemszögéből, hasonlóan „EUmpatikusan” J.

2013. október 2.

Antalffy Yvette