"Szivatástudat"

 „Aki kezét az eke szarvára tette…”

Ezen mai evangéliumi részlet és a benedeki - szeptember25-től október 7-ig tartó, Az alázatosság című (7. fejezet) -, regulák mentén egy sorozatba kezdek a mai napon, a blogomon.

Néhány éve hívást kaptam az újságírásra. Azt gondolom, hogy nekem talán azóta van hivatásom, hivatástudatom és elköteleződésem igazán. Én ekkor tettem rá a kezem az eke szarvára…

Ekkor köteleződtem el a művészetek és a sérült emberek ügye mellett is.

Azóta gondolkodom azon, hogyan tudnám olyan szavakba foglalni, lefotózni, filmre venni, párvonallal megrajzolni ezt a komplex ügyet a maga problémahalmazával együtt, amit mindenki a maga szintjén úgy ért meg, ahogyan azt „köll”.

Az a tapasztalatom, hogy még a gyógyító- és szociális területen dolgozóknak is elsősorban inkább munkájuk van, mint hivatásuk. Ezért már el sem csodálkozom azon, hogy a szolgáltatások, az ipar, a kereskedelem területén is csak elvétve találkozom hivatástudattal és empátiával. Inkább az ellenkezőjével, amit egyszerűen „szivatástudatnak” neveznék.

Beindulnak ugyan kampányszerűen ragyogó kezdeményezések, aztán néhány év leforgása alatt elsorvadnak pusztán anyagi megfontolások miatt, és olybá tűnik, hogy utána egyszerűen ellenségesen tekintenek az egykori „teremtményre” létrehívóik.

Ezzel az elsorvasztással és ellenséges hozzáállással viszont teljesen reménytelenné tesznek emberi életeket.

A sérült ember szemszögéből nézem tehát ezek után a közlekedést, az egészségügy-, a rehabilitáció pokoli bugyrait, a hivatalos ügyintézést, a gyógyászati segédeszköz ellátást, a jog útvesztőiben való eligazítást, a tanulást, a munkát-hivatást, lakhatást és úgy egyáltalán a !létezésüket! meghatározó, megoldhatatlannak tűnő problémahalmazt.

Erre a mai írásra az a minap a tudomásomra jutott hír késztetett, hogy a korábban még BKV-nak nevezett Rt. által egy buszjegy áráért, 2010. április 12-től üzemeltetett öt darab Renault Master 2,5 dCI típusú, speciálisan e célra átalakított kisbuszból idén már csak négy, október 1-től már csak három, s lehetséges, hogy az évvégétől már egy sem fogja háztól-házig vinni a mozgássérülteket. A BKK vadonatúj honlapján ugyanis már egyáltalán nincs is feltüntetve ez a szolgáltatás. A taxi pedig manapság 7000 Ft-ért visz (egy hónapja még 5000 Ft-ért vitt) épet-sérültet mondjuk Rákospalotáról a Budakeszi melletti egészségügyi intézetekbe, de a fizetős betegszállítók is hasonlókat számláznak.

Úgy gondolom, hogy akik egy tollvonással megvonják az ilyen és ehhez hasonló szolgáltatásokat a sérült emberektől, azok egy pillanatig sem gondolnak bele az ő helyzetükbe.

Nulla beleérző képességű ?emberek? halmaza tud csak ilyen intézkedést kiötölni, létrehozni és foganatosítani, akiknek valószínű nem hivatásuk, hanem munkájuk van csak itt, minálunk, EUmpátiában.

A továbbiakban ennek a hírnek az utóéletét és a fent említett problémahalmazokat is körbejárom a sérült emberek szemszögéből, hasonlóan „EUmpatikusan” J.

2013. október 2.

Antalffy Yvette