Az élet a finomításról szól 2.

Korábban már elmélkedtem a témáról, és a SZERETET minden hézagba való beilleszthetőségének univerzalitásáig jutottam akkor, amihez a férjem haikujához készült rajz szolgált segítségül.

Az élet a finomításról szól, nem a tökéletességről (Dan Millman)













Most egy kicsit a részeltekbe is belemerülnék:

Mert van, ahol nem jön meg spontán a szeretet érzése, csak apránként tudod - napi egy-egy cseppel - behozni a hatalmas nagy hiányérzetedbe. Van, hogy a hiányérzeted helyét és idejét is nehezen tudod meghatározni, csak húz lefelé valami nagyon nagy nehézkedési erővel a gödör aljára, ha gödör az egyáltalán, és nem maga a "fekete lyuk".

Mi történik, ha hagyom... vajon hova vezet a mélység?  Igen! Talán legbelülre... Mindennek a legelejére... A forráshoz... A létem templomának forráshoz, ami valójában egy kút, mely kiapadhatatlan.
Alámerítem a korsót, mely Isten aranyfonalán függ..., mely elégséges hosszúságú, (Ha rövidebb lenne, nem érne a vízbe, ha meg hosszú, összetörne a korsó a kút aljához verődve.) 



Fotók: Quinta da Regaleira - Portugália - Föld alatti beavató kút

A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle:- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak:- Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba:Nem látunk semmit - mondták kisvártatva.A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek:- Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok?A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak:- Saját arcunkat látjuk a kútban!- Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat.A látogatók megértették a remete tanítását.

(Erhart Kaestner: Mire való a csönd?)

S most, ebben a csendben újra megérzem, hogy a világ egy nagy labirintus, melynek közepén ott a kúttemplom, ahol Ő, a Belső Gyermekem vár rám, már mióta... 

„A világ labirintus, és a labirintus nyílása nem más, mint a világ szépsége.Befelé csalogat mindnyájunkat. És el is indulunk mindannyian, életünk kezdetén, a világ szépségének igézetével. Alig teszünk azonban néhány lépést, máris azt vesszük észtre, hogy az szertefoszlott tekintetünk előtt, a labirintus járatai egy-kettőre megsemmisítették emlékét. Nem találjuk többé a labirintus nyílását. Hirtelen úgy érezzük, végzetesen egyedül vagyunk, egyedül menetelünk, elveszítve legközelebbi szeretteink segítségét, de önérzékelésünket is.Azt sem tudjuk, haladunk-e valójában vagy csupán magunk körül forgunk. Legtöbb társunk elcsigázva adja föl a küzdelmet anélkül, hogy helyzetükről a legcsekélyebb ismeretük lenne.Kevesen vannak, akik nem veszítik el a bátorságukat, és folytatják útjukat a labirintus belseje felé. És ott, a labirintus középpontjában, Isten várja, hogy fölfalja őket. Istenben átváltozva, Istentől „megemésztve” nyernek ezek kibocsátást, és lesznek ezek után őrállók a labirintus bejáratánál.A nyílás elé állnak, hogy szelíden befelé tessékeljék az arra igyekvőket.” 

(Simone Weil)

A megtalált Belső Gyermek az, aki kivezet ebből a sötétségből, az ő kezében a fénycsíra-lámpa. 

A Belső Gyermek az aki, bevilágítja a labirintus kanyarulatait, öbleit a visszafelé úton:

Forrás: Szász Ilma - PEM oldala

A finomítás pedig tovább folytatódik, ha majd kiértünk a labirintusból.

Alvás van...

"Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak..." 
(Dsida Jenő: Nagycsütörtök)


Nagycsütörtökön ez a kép nagyon gondolkodóba ejtett...

Nekem is vannak személyes tapasztalataim arról, hogy alszanak el emberek sorsdöntő helyzetekben. 

Jön egy krízispont az életükben, vagy döntéshelyzetbe kerülnek és puff, máris elalszanak, mint a Kontroll c. film egyik narkolepsziás szereplője, arccal a ketchupos sült krumpliba.

Noha a keleti mondás azt mondja, hogy "Hagyjuk aludni az alvókat, felébrednek majd maguk", Anthony de Mello atya tudatára ébresztése már is felébreszt, engem legalább is. Mert hát én vagyok saját életem igazgatója, ha minden igaz...

A lelkiség, spiritualitás azt jelenti: tudatára ébredés. A legtöbb ember, noha nem tud róla, szunnyad. Szunnyad születésekor, szenderegve él, szunnyadva házasodik, álmában nevel gyermekeket, szunnyadva hal meg, anélkül, hogy valaha is felébredne. Sohasem érti meg a szeretetteljes és gyönyörű voltát annak a dolognak, amit emberi létnek nevezünk. Tudod, a misztikusok - katolikusok, keresztények, nem keresztények, lényegtelen mi a teológiájuk, nem számít, mi a vallásuk - mindahányan egyöntetűek egy dologban: abban, hogy minden jól van, minden jól van. Noha minden felfordult, minden jól van. Furcsa paradox, bizonyosan. De, tragikus módon, az emberek többsége sohasem látja meg, hogy minden jól van, mert mindnyájan szunnyadnak. Rémálmot látnak. 

A múlt évben a spanyol televízióban hallottam egy történetet arról az úrról, aki bekopog a fia ajtaján.

"Jaime - szól oda neki -, ébredj fel!"

Jaime azt feleli: "Nem akarok felkelni, Papa."

Az apa elkiáltja magát: "Kelj fel, iskolába kell menned!"

Jaime azt feleli: "Nem akarok iskolába menni."

"Miért nem?" - kérdi az apa.

"Három okból" - válaszolja Jaime.

"Először is, mert unalmas; másodszor, mert a gyerekek ugratnak engem; harmadszor pedig, mert utálom az iskolát."

Mire az apa: "Nos, mondok neked három okot, miért muszáj iskolába menned.Először is, mert ez a kötelességed; másodszor, mivel negyvenöt éves vagy; és harmadszor, mivel te vagy az iskolaigazgató."

Ébredj fel! Ébredj fel! Felnőtt vagy. Túl nagy vagy ahhoz, hogy szenderegj.Ébredj fel! Hagyd már a bíbelődést a játékaiddal!

A legtöbb ember elmondja neked, hogy ki akar kerülni az óvodából, de ne higgy nekik! Ne higgy nekik! Csupán annyit akarnak tőled, hogy javítsd meg a tönkrement játékaikat.

"Add vissza a feleségemet! Add vissza az állásomat! Add vissza a pénzemet! Add vissza a tekintélyemet, a sikeremet!"

Ezt akarják; visszakapni a játékaikat. Mindössze ennyi. Ezt a legjobb pszichológus is megmondja majd neked, mármint azt, hogy az emberek nem igazán akarnak kigyógyulni. Enyhülést akarnak; a kúra fájdalmas. 

Tudod, felébredni kellemetlen. Kellemes és kényelmes dolog ágyban lenni. Bosszantó, ha felébresztenek. Ez az oka annak, hogy a bölcs guru nem próbálkozik azzal, hogy felébressze az embereket. Remélem, itt bölcs leszek, s nem kísérellek meg felébreszteni titeket, ha nagyon alusztok. Ez valóban nem feladatom, noha időnként azt mondom nektek:

"Ébredjetek fel!" Rám az tartozik, hogy tegyem a dolgomat, hogy lejtsem a táncomat. Ha hasznotok van belőle, jó; ha nem, nagy baj. Amint az arabok mondják: "Az eső lényege ugyanaz, de a mocsarakban a töviseket növeszti, a kertekben pedig a virágokat."

S ha már "eső", itt egy másik alvástípus, ami a tudatos alvásról, a jósálmokról szólhat, Herrmann Hesse Üveggyöngyjátékának Esőcsináló fejezetéből egy gondolat:


A katasztrófa és az abból való mentés idején az álmokban rejlő üzenetek megfejtése igen fontos lehet:

„Hitt az alvás, főleg a fiatalkori álom jó szellemében, azután meg, ha emlékezete nem csal, tulajdonképpen már abban a pillanatban, amikor az égi jelek megkezdődtek, nem annyira egy mindnyájukat fenyegető életveszélyre gondolt, inkább egy előjelre, a jövőben jelentkező szerencsétlenségre, mégpedig olyan bajra, amely senkit sem érint közelebbről, mint őt magát az esőcsinálót.”

Tudatos álmodás:

Tudta-e, hogy az izzószálas villanykörte feltalálója, Thomas Alva Edison félt a sötétben? 
Ő volt az, aki éppen 137 éve szabadalmaztatta az elektromos izzólámpát. A világítótestet egy szénszál képezte, amely légmentes üvegburában izzott.

A Menlo Park varázslójaként emlegetett Thomas Alva Edison számos találmány kiötlője volt. Kora legszorgalmasabb feltalálójának tartották, mivel 1093 szabadalom kapcsolódik a nevéhez. Nem mindegyik találmánya teljesen új, néhányat munkatársai ötleteiből fejlesztett tovább. Volt olyan négyéves időszaka, amikor 300 találmányt jelentett be, vagyis ötnaponta egyet.

Egy legenda szerint rájött, hogy ihletet a találmányaihoz álom és ébrenlét határán kap. Így kidolgozott egy módszert: két acélgolyóval a két kezében leült egy székre, a két keze alá két vaslábost helyezett, majd elaludt. Amint elaludt, kiesett a kezéből a két golyó, bele a vödörbe, amely éktelen zajt keltett. Erre Edison felébredt és leírta azt, ami eszébe jutott. Így keletkezhetett talán az izzószálas égő terve is…

Kis humorral mondhatjuk: a neve is sugallja magyarul, hogy „alva” találta ki a találmányait, miközben félt a sötétben.

A sors fintora, hogy 130 évvel később, 2009-től energiahatékonysági és öko szempontok miatt elkezdték kivonni a forgalomból a hagyományos „villanykörtéket”, „égőket”, hivatalos nevükön izzólámpákat. Mára már csak elvétve találunk egy-két 25 Wattos izzót a boltok polcain.

Helyébe energiatakarékos izzók, fémhalogén izzók, fénycsövek, kevertfényű izzók, LED fénycsövek, LED izzók kerültek.

Utóbbiak már a LED falba építve teljesen elvarázsolnak bennünket a tehetségkutatók háttér installációiként.

Így elalvás előtt legyen egy kis felsorolás az álomtípusokról, hogy választhassunk:

• Inger álmok (külső és belső)
• Betegséget jelző álmok
• Hétköznapi asszociatív zárszámadások
• Vágyálmok
• Kompenzációs álmok
• Figyelmeztető álmok
• Jósálmok – telepatikus álmok
• Iskola, vizsga, lépcsőálmok
• Repülő és zuhanó álmok
• Visszatérő álmok
• Nagyálmok

Szép álmokat és egy holnapi tudatára ébredést netán a neten!? 😉

Érintettként egy könyvbemutatón

Már másodszor utaztunk Paksra, a Csengery Dénes Művelődési Központba férjemmel az Info-Szponzor - Legyen könyved! Hármas könyvbemutatójára  április 8-án, amelyben érintettek voltunk.

A három könyv: a Verselő Antológia 2016, a Te és Én valamint a Kézen-fogva 2016 antológia. 

Két éve a pályázatfigyelőn vettem észre egy - éppen a kettőnk számára szabott - irodalmi felhívást, amelyre aztán be is neveztem magunkat. Így történt, hogy a Kézen-fogva kötetbe beválogatták a páros haikuinkat tavalyelőtt - Tizenhét szótag feketén fehéren címmel. 

Nagyon fellelkesített bennünket az első megjelenés és 2016-ban a Te és én kötetbe már külön-külön jelentünk meg, a kötet elején illetve a vége-felé, a betűrend miatt. Az illusztráló kalligráfiákat pedig magam készítettem virtuális ecsetvonásokkal mindkét antológiába.
  

Az idei programban is a jelenlévő szerzők valamelyik kötetben megjelent műveiből hallgathattak meg néhányat a szerzőtársak, a helyi irodalomkedvelők, színjátszók előadásában.

A haiku-kalligráfiáról, mint saját fejlesztésű műfajról: 

2011 szeptemberében, egy reggel arra ébredtem, hogy a gondolataimat haikukba szintetizálom ezentúl. Tizenhét szótag, 5-7-5 szótagos sorokban.

Majd kísérletképen, néhány virtuális-ecsetvonással szimbólumokat festettem a haikuimhoz. 

Így születtek a haiku-kalligráfiák. Harminc kegyelem címmel, a harminc hetes Szent Ignác-i lelki gyakorlatomat a magam módján így jártam végig. Ezután következett a Keresztút és az Örömút. Később a Jézus és az enneagram témáját dolgoztam fel hasonlóan. Kis keleti kitekintésként pedig a Ji-king 64 jósjelét  Herrman Hesse Napkeleti utazás című könyve analógiájára rajzoltam-írtam át haiku-kalligráfikká.  A-Z élet dolgai címmel, kiállításom is volt az OORI Galériában. 

Később férjem (Vass István-Pál) verseit és haikuit is illusztráltam. Tizenhét szótag feketén fehéren című közös kiállításunk anyaga teljes egészében belekerült a Kézen-fogva 2015-ös antológiába.

Ez a műfaj lesz a „mi közös nyugdíjas projektünk” is, úgy tűnik. (Antalffy Yvette-Hildegard)

A papír már kamaszkoromban is viszketett a tollam alatt, de erre az ingerre igazán csak 50 éves korom táján figyeltem fel, amikor valamiféle önkifejezési vágy kezdett belülről feszíteni. 

Egyéniségemhez mindig is a kétsoros-négysoros versek álltak a legközelebb, amelyek egyszerűségükkel, szikárságukkal fegyelemre késztetik az embert. A haikut a feleségem által ismertem meg, aki maga is ebben a versformában ír.  Ő készítette a fekete-fehér kalligráfiákat, amelyek a jelen pályázatra beküldött munkáimat kísérik. (Vass István-Pál)

 A videón éppen Vass István-Pál haikuit olvassa fel Komáromi János - Koma:

Munka&Tanulás&Egészség

A minap olvastam Ellen Goodman gondolatát arról, hogy a jövedelmünk jelentős részét annak a ruhatárnak és annak az autónak a megvételére és fenntartására fordítjuk, amelyekben ill. amelyekkel a munkahelyünkön megjelenünk a hétköznapjainkon, üresen hagyva azt a lakást, aminek a megvételére még kölcsönt is veszünk fel, amit életünk fogytáig fizetünk vissza. 

Munka

A hivatali munkát végző nők és férfiak gardróbjában például minimum 7 kiskosztüm illetve öltöny található, plusz a blúzok, ingek, ékszerek, nyakkendők, kalapok, táskák, minőségi cipők...

Az autóba benzin, parkolási díjak, biztosítások, adók, autópálya-matrica, autószerelő, a napi 2-3 óra, amit a munkába és onnan haza járás igénybe vesz, mert hát az idő is pénz...

A legújabb okostelefon, amellyel már autóvezetés közben is dolgozhat... 

A munkahelyek nagyrésze a belvárosban méregdrága bérleti díjú irodaházakban, klímával felszerelve, aminek előbb-utóbb reuma vagy idegzsába lesz a vége...

Az önkéntes - ingyen végzett - munka, pedig nem számít szolgálati időnek amikor nyugdíjba készül az ember...

Munkának nevezzük az ember (és/vagy gép) által energia (erőfeszítés) kifejtése révén hasznos, rendszerint ellenszolgáltatásért elvégzett különböző tartalmú tevékenységeket. A munka célirányos tevékenység: valaminek a létrehozására, átalakítására, megváltoztatására szolgál azért, hogy a keletkező javakat az ember vagy más haszonélvező használni, hasznosítani, elfogyasztani tudja. A munka jellege, keretei és hatásfoka a történelem során folyamatosan változott, mivel az ember igyekszik kevesebb fáradsággal fennmaradni, ezért leginkább olyan eszközök előállításával foglalkozik, kicsiny és nagy léptékben, amelyek a munka testi, fárasztó jellegét csökkentik, vagy megszüntetik.
Munka szláv eredetű szó, eredeti jelentése: kín, gyötrelem, szenvedés, erőfeszítés, vesződség.

Munkamánia egy társadalmilag elfogadott, sőt értékelt viselkedéses függőség. Egy önértékelési zavarokkal küzdő személy számára, ha nem képes tisztába jönni azzal, hogy ki is ő valójában, a munka adhatja meg azt a lehetőséget, hogy hasznosnak és fontosnak érezze magát. Mivel az önelfogadás kellemes érzését a munkától kapja meg, képtelen lassítani, a munkába feledkezéssel tartja távol a szorongást és depressziót. A munkamániás számára a tétlen hétvégék üresek és idegesítőek, szemben azzal aki szereti a munkáját, de azért ki tud kapcsolódni. A munkamániás kevésbé foglalkozik a családjával, gyermekeivel és saját egészségét is feláldozhatja a munka miatt, ugyanakkor valódi megnyugvást nem remélhet függőségétől. (wikipédia)

Tanulás

Mely már szinte óvodáskortól "teljesítménykényszeres", s ilyetén módon már egy 4-5 éves is kialvatlanul, szorongva kezdi a napját, s folytatja örömtelen hétköznapjait majd az iskolákban egészen az érettségiig, vagy diplomáig, majd zuhan bele a hasonló állapotú munka világába.

Egészség

A felnőttként pedig teszi a dolgát a kezdeti lelkesedés után örömtelenül, fásultan, agyonhajszoltan. Majd ennek következtében beteg lesz és a befizetett társadalombiztosítás fejében nem kap még jó szót sem az egészségügyben... 

Ahol inkább betegségben tartanak bennünket, mert a doktorok kreditpontjai és tanulmányi útjai a méregdrága gyógyszereket előállító gyógyszergyárak anyagi hozzájárulásán múlik. A gyógyszerek, amelyek az egyszerű lábgombát és náthát sem képesek elmulasztani... 

Viszont egy influenza minimum 10 000 Ft gyógyszerköltséggel jár alsó hangon, s mely szintén a leadózott, "letársadalombiztosítózott" jövedelmünket csökkenti.

Pedig ez lehetne másként is... 

Mind a munka, mind a tanulás az egyre szélesebb sávú net és a számítógép korában otthonról is végezhető lehetne egy alaposan átgondolt emberbarát koncepció mentén, amit örömünkben végzünk...

Mert hát a munka antropológiai fogalom is. A munka eredetileg az ember szabad tevékenységét jelenti, amely által személyisége fejlődik. A teremtő, alkotó munka nélkül elképzelhetetlen az ember élete. Az alapszükségletek maslow-i hierarchiájában az önkiteljesedés áll a csúcson, amelynek elérése csak munkával lehetséges. A munkának ezenkívül van közösségi dimenziója is. A munka olyan dologra irányul, ami másnak is jó. Az életünk az emberek munkája által lesz szebb, jobb. (wikipédia)

Két kedvenc idézetemet már megint idecitálom:

A munka fogalmához Mark Twain Tom Sawyerjéből:

"...Tom már nem tartotta reménytelennek az életet. Tudtán kívül felfedezte az emberi cselekedetek egyik örök rugóját. Nem kell mást tenni, ha kívánatossá akarunk varázsolni valamit - akár felnőttekről, akár kisfiúkról legyen szó -, mint nehézségeket gördíteni kívánságuk elé. Ha Tom bölcselkedő kedély lett volna - mint például ennek a könyvnek az írója -, hamarosan megérti a „munka” és a „szórakozás” közti különbséget. Minden munka: amit meg kell tenni, és minden szórakozás: amit önként vállal az ember. És ez a fogalmazás hozzásegítette volna annak a megértéséhez, hogy művirágokat csinálni vagy taposómalomban dolgozni bizony kemény munka, de a kuglizás vagy a Mont Blanc megmászása szórakozás. Vannak Angliában gazdag urak, akik komoly anyagi áldozattal szerzik meg azt a kiváltságot, hogy nyáron naponta húsz-harminc mérföldnyi útszakaszon ők hajtsák a postakocsit; de ha nekik kínálnának bért a fáradságért, kedvtelésük munkának minősülne, s így már nem vállalnák." 

A tanuláshoz pedig Csíkszentmihályi Mihálytól az iskoláról szóló gondolatokat:

"Több régi gondolkodó szerint az ember igazán akkor tudja felmérni adottságait, amikor nincs semmi dolga.
 Görög filozófusok szerint a szabad időnkben bontakozhat ki igazán emberi mivoltunk, ekkor van lehetőségünk saját magunk fejlesztésére… A szabad időben végzett tevékenységre használt görög scholea szóból ered az iskola szó, ami jól tükrözi azt az elgondolást, hogy a szabad idő legjobb hasznosítása a tanulás.
Társadalmunk három jellemző szabadidős tevékenysége nagyon távol áll a fenti elképzeléstől. Első a tömegkommunikációs eszközökre fordított idő. … Második a beszélgetés… Harmadik áll legközelebb az eredeti elgondoláshoz: a hobbi tevékenységek, sportolás, muzsikálás, étterembe, moziba járás.
Életünk tehát lényegében olyan élményekből áll, amelyeket a munka, a birtokunkban levő tárgyak fenntartása és a szabadidős tevékenységek közben szerzünk.
Ilyen feltételek közepette zajlik az életünk, a közöttük való választás és hozzáállás dönti el, hogy napjaink összessége formátlan masszát alkot, vagy műremekké áll össze." (Csíkszentmihályi Mihály: Az öröm művészete)

Ráadásnak pedig Henry David Thoreau, aki a munkáról így írt a waldeni remeteségében:

"Miért sietünk annyira, miért herdáljuk úgy az életet? Úgy látszik, eltökéltük, hogy éhen halunk, még mielőtt megéheznénk. A közmondást azt tartja, hogy „amit ma meg tehetsz, ne halaszd holnapra”, így már ma agyondolgozzuk magunkat, hogy holnap előröl kezdjük, ez nem munka a szó valódi értelmében; az igazi munkánkhoz még hozzá sem láttunk; az emberiségnek vitustánca van, azért nem bír nyugton maradni...A kétkezi munka, még ha a robot határát súrolja is korántsem a legrosszabb fajtája a naplopásnak...A hosszú ideig folytatott nehéz munka ellen is az a kifogásom, hogy utána nehéz ételre, italra szorultam...

A dolgok önköltsége, azonos a megszerzésükre fordított életmennyiséggel. Ha olcsónak tartjuk az életet mi sem természetesebb, mint feláldozzuk a modern ipari fejlődés oltárán. De ha drágának tartjuk, akkor nem a kapitalista fejlődés, hanem az emberi boldogság lesz a társadalom célja.”

https://www.facebook.com/sevaster1/videos/868211513318428/

Keresztény újságíró- és bloggertalálkozó a reformáció 500. évfordulója okán

Attól lesz keresztény egy cikk vagy egy blogbejegyzés, hogy keresztény ember írja.

Immáron 6. alkalommal találkozhatott személyesen a keresztény újságíró- és blogoszféra, hogy együtt gondolkodjon a reformáció hatásairól és az ökumené lehetőségeiről.

Régi és új részvevőkkel, s egy bemutatkozó körrel indult a vasárnap délután, melyben szó esett arról, hogy a keresztény újságírás és blogolás átsüt azon az on-line vagy nyomtatott sajtófelületen is, amelynek a címében nem szerepel a keresztény szó vagy szimbólum. 

Attól lesz keresztény egy cikk vagy egy blogbejegyzés, hogy keresztény ember írja.

Majd Fekete Ágnes református lelkész, rádiós szerkesztő előadása következett "Reformáció: reakció vagy rügyfakadás?" címmel, de váratlan meglepetésként az első gondolatok közben Henri Boulad atya is meglátogatta a találkozót, aki március 16-án lett magyar állampolgár. Kokárdáját büszkén viselve intézte a hallgatósághoz lelkesítő gondolatait:

"Hogy az igazat mondhassa az ember, helyesen kell tájékozódnia. Elegem van a hivatalos médiumokból. Ti lehettek annak emberei, hogy a világ megismerje az igazságot. Kezetekben a lehetőség, hogy valódi információkkal lássátok el az embereket. Nem ti vagytok a hírek főcsapása, de nagy lehetőségetek van az igazság terjesztésére…" 

Folytatva a megkezdett gondolatmenetet Fekete Ágnes arról beszélt, hogy mára mintha csak reakciókban tudnánk már élni. Az emberiség történelme egy adott, most már nehezen meghatározható pontján elvesztette a létezés önmagában való értelmét; hogy mára a zsigerünkig hatolóan mindenki egy külön entitás... 

A Reformáció idején erre a veszteségre a pápaság a reneszánsz pompájával, Luther pedig lázadásával felelt. De mind a kettő felelet volt már...

Hogyan olvassuk a Reformációt? Szinte mindenki reakcióként olvassa. Igen, a rossz középkori viszonyok, és… a katolikus Reformáció-értelmezés logika nehézsége. Van még szükség protestáns egyházakra? Hiszen Luther minden kérése válaszra talált már… 

De a reformátusok is önmagukat leginkább nem-katolikusként identifikálják. Hogy miért nincs kereszt a templomban? Erre csak tagadó mondatokkal tudnak felelni...

De ha úgy tekintünk a Reformációra, mint egy rügyfakadásra, ha arról volt szó, hogy abban a korban, adott esetben Luther átlépett egy küszöböt, ami az Istennel való találkozás küszöbe, akkor ahhoz az adott megértéshez, tapasztalathoz vissza tudok menni mai emberként, és abból a forrásból talán még egy-két cseppet ihatok ma is... A Reformációban kipattant egy rügy...

Ahova ma visszamehetünk, az a krisztusi gesztus, amely Lutheré volt, meg Kálviné is, amikor valami egészet, valami teljes krisztuskövetést kerestek...

"Amit Lutherék tettek, az kinyitott egy kaput. Felpattant egy rügy, megteremte a maga gyümölcsét. Itt jót, amott rosszat.
Minden nagy egyházi fordulat mögött ott érzékelhetjük a vég-váradalmakat. A Reformáció számomra nem értelmezhető másként, mint ebből az erőteljes elköteleződésből Isten országa iránt." - ez volt Fekete Ágnes zárógondolata a találkozón.

A teljes elmélkedés megjelent a talita.hu oldalon.

Egy kis szubjektív az ökumené szellemében:

Két évvel ezelőtt voltam egy különleges keresztút felszentelésen. Miletics Katalin szobrászművésznő barátnőm "Kezek keresztútja"-t szentelték fel az ökumenikus Ménfőcsanaki Közösségi Házban.
Percze Sándor evangélikus lelkész beszélt a felszenteléskor arról, hogy: 

"Evangélikus közösségekben nem szokás keresztút ábrázolást elhelyezni a liturgikus terekben. Miért kerül ez a dombormű sorozat mégis a gyülekezeti házba? Elsősorban azért, mert nagypéntek és húsvét eseményeit láttatja. Azt a történést, amelyek evangélikus hitünk szíve-közepét, Jézus szenvedését, halálát és feltámadását mutatják. A keresztút evangélikus / protestáns szempontból nézve: nagypéntek 14 képben. Miletics Katalin Janka keresztútja túl van minden felekezetességen. Az egyetemesen keresztény középpontot ábrázolja.Másodsorban azért, mert e domborművek mellett nem lehet csak úgy elmenni. A kezek vonzzák a szemet, és személyes, belső viszonyra hívnak az ábrázolt eseményekkel." (A teljes cikk  a felszentelésről)

Logarléc

A tavaszi nagytakarításban találtam egy logarlécet, ami még az apukámé volt. Még én is használtam egy ideig.

A hetvenes évek közepétől  Ganz Villanyban dolgoztam - a trafó és később az aszinkronmotor szerkesztésben - Budán. A korszerű "kurblis" számológépet csak az idősebb számítómérnökök használhatták akkortájt, és ők is csak "gépidőt" kérve hozzá. Később - a precízebb számítások miatt - csak is a vasmag lemezei méreteinek kiszámításához és szerkesztéshez már igénybe vehettem én  is.

Aztán a nyolcvanas évekre lassan bekerültek a négyalapműveletes és később a programozható zsebszámológépek a köztudatba és a szerkesztésekbe is. 

S mire elhagytam a villamos(üzem)mérnöki pályát a kilencvenes évek elején, már a CAD rendszerben rajzoltam meg az aszinkronmotor összeállítási rajzát. A logarlécet pedig - ahogy akkortájt mondták -, már csak hátvakarásra használtuk. 

Mit ad Isten a nagytakarítás után pár nappal pedig újra láttam az Apolló 13 című filmet, ahol a film 58. és 60. perce között újra felfedeztem a logarlécet.

A logarlécet 1620-1630 között találták fel, miután John Napier publikálta a logaritmusról szóló alapvető művét. Az oxfordi egyetemen Edmund Gunter feltalált egy eszközt, mely egy logaritmikus skálából és mérőeszközökből állt és amellyel szorozni és osztani lehetett. 1630-ban a cambridge-i William Oughtred készített egy körlogarlécet, és 1632-ben egyesítette találmányát Gunter eszközével, ezzel létrejött a mai értelemben vett logarléc. Oughtred sokáig nem publikálta találmányát, hasonlóan a kortárs Newtonhoz, aki forradalmian új fizikai elméleteit évekig nem merte nyilvánosságra hozni, és később kemény harcot folytatott az elsőbbségért egy korábbi tanítványával, Richard Delamainnel.
1722-ben Warner bevezette a négyzet- és köbskálát, 1755-ben Everard az inverz skálát (1/x), 1815-ben pedig Peter Roget feltalálta a log-log skálát. A 19. században a logarléc használata széles körben elterjedt Európában. A mérnöki számítások túlnyomó részét logarléc segítségével végezték. Ehhez természetesen olyan számítási eljárásokra volt szükség, melyek nem voltak érzékenyek a kerekítési hibára.
Az 1970-es, 1980-as években a logarléc végleg elavult, felváltották a különböző tudományos kalkulátorok, 1974-től a logarlécek gyártói sorozatban mentek csődbe.Ezzel az emberiség kultúrájának egy kiemelkedő találmánya került múzeumba.
A legutolsó speciális logarlécek az amerikai Apollo-program számára készültek, és a programban részt vevő űrhajósok használták azokat. Wikipédia

A logarléc, amelyik járt az űrben: Pickett N600 típusú logarléc (az Apollo 11 program során használtak az űrhajósok)

Érdekes lenne a matek iránt érdeklődő mai fiatalok kezébe adni egy ilyen logarlécet, amivel áramszünet idején egy gyertya fényénél egy tolással kiszámíthatnák egy adott háromszög szögeinek a tangensét-kotangensét, vagy szinuszát-koszinuszát. Vajon mit szólnának hozzá?

Omar Bashir koncerten jártunk 2016 utolsó napjaiban

December 29-n immáron negyedszer láttuk-hallottuk férjemmel Omar Basir oud (arab lant) muzsikáját, most szimfonikus kísérettel a Vigadóban. 

Igazi szenvedélyes mediterrán zene, tele feszültségekkel, drámával és érzelmekkel. Minden zeneszám szavak nélkül egy-egy történetet mesél el, hol szomorút, hol vidámat, de mindenképpen életigenlőt.

Omar Bashir (arabul: عمر بشير) iraki-magyar oud (arab lant) zenész.

Omar Bashir 1970-ben született Magyarországon. Édesanyja magyar. Édesapja révén pedig oud zenészek leszármazottja . Édesapja a Kodály- és Bartók díjas Ud Maestro Munir Bashir a "lant királya" volt, a nagybátyja pedig a neves oud-mester Jamil Bashir.

Omar ötéves volt amikor családja elhagyta Magyarországot, és szüleivel Irakban élt tovább, ahol elkezdte Oud-képzést. A hétévesen már a bagdadi Music and Ballet Schoolban tanult, de tizenévesen már iskolatársainak lant órákat adott.

A közel-keleti háborúk elől 1991-ben Omar szüleivel visszaköltözött Magyarországra, és a Liszt Ferenc Egyetemen zongorát, és karvezetést tanult és továbbra is együtt zenélt apjával.

1997-ben apja halála fordulópontot jelentett Omar Bashir zenei karrierjében.

A kreatív keresés-kísérletezés időszaka következett miközben spanyol cigányokkal együtt élve fedezte fel a flamenco-zenében az arabbal közös gyökereket.

Bejárta világot és minden népzene inspirálóan hatott rá. Így nem csoda, ha saját szerzeményeibe belecsempészte még a magyar népzene motívumait is.

Sebestyén Mártától idézve:

"Omar, szeretek veled dolgozni, mert a te improvizációd, mintha magyar népzene lenne".

Íme egy a mostani koncerten is elhangzott, az édesanyjának írt zeneszáma:

Az Oud - arab lant története

A hangszer eredetmítosza szerint azt a bibliai Káin leszármazottja, Lámech találta fel, mikor halott fia tetemét egy fára akasztotta, és az összeaszott csontváz ihlette az úd formáját.

Kelet

A 10. századi arab szerzők a hangszert egy barbat nevű perzsa hangszerből származtatják, sőt azonosítják vele. 14. századbeli arab történetírók kifejlődését a 3. századra teszik, és összefüggésbe hozzák a manicheizmussal, sőt magával Manival, ami hihető, mivel a vallás követői fontos szerepet tulajdonítottak a zenének, másfelől ez meg is felel a hangszer feltételezett keletkezési helyének és idejének. Kelet felé a Selyemutat követve terjedt el, az 5. – 6. században már Kínában bukkant fel, és hozta létre a pi-pá nevű lantféleség egy új változatát. Az Arab-félszigeten viszonylag későn, először a 9. században említik az údot írásos források.

Nyugat

A hangszer nyugat felé Andalúzián keresztül terjedt el, és ebben fontos szerep jutott a kurd származású Zirjábnak (786 – 857), e félig mitikus, félig valóságos figurának, aki Bagdadból száműzetvén Córdobában óriási kulturális kisugárzású konzervatóriumot alapított. Lehetséges, hogy a nyugati lant megjelenését nagyrészt neki köszönhetjük. (Forrás: wikipédia)